spot_img

A Turán-Bagaméri páros 2021-ben is Polo R5-össel rajtol a bajnoki címért

Hirdetés

Ha van olyan páros a magyar rali mezőnyben, aki megérdemelné már az abszolút bajnoki címet, akkor az Turán Frigyes és Bagaméri László kettőse. 2020-ban egy hajszálon múlt, hogy nem őket ünnepeltek bajnokként, éppen ezért az idei évben sem lehet más céljuk, mint az első hely megszerzése. 

A tavalyi év után hogy érzitek magatokat? A negatívumok mellett mi az, ami pozitívan csapódott le bennetek?

Turán Frici: Szerintem eredményes évünk volt. Új autóval és új csapattal kezdtük az évet és hamar felvettük a ritmust, úgyhogy én alapvetően elégedett vagyok a tavalyi évünkkel. Megnyertük a kategóriánkban a bajnokságot, erre emlékszünk, a többire meg nem, mással nem foglalkozunk. Sokat vártunk és csak húzódott a döntés, úgyhogy a végére én az egészet elengedtem, ami nyilván egy emocionális döntés volt. Azt gondoltam, hogy jobb elfejteni a tavalyi évet és a csapattal úgy döntöttünk, hogy nem fellebbezünk tovább, nem tereljük jogi útra, az öröm már amúgy sem lett volna olyan. Mi is bajnokok lettünk, Hadik Andrisék is bajnokok lettek, vagyunk mi annyira jóban, hogy egyikünk sem kívánt a másiknak rosszat.

Bagaméri Laci: Tavaly egész évben nagyon jó volt a tempónk, az autónk, az egész csapatunk és mi is nagyon jól összedolgoztunk Fricivel. Bár 1 ponttal lemaradtunk az Abszolút bajnoki címről, de mi mindent megtettünk. A tavalyi év tapasztalatai nagyon nagy lökést adhatnak az idei évre, ha csak a Mikulás Rallyn nyújtott formánkat mentjük át akkor már nem lehet semmi gondunk. Nagyon elszántak vagyunk!  Azt mondják, ami nem öl meg, az erősebbé tesz, és én kijelenthetem, hogy az egész tavalyi év csak még erősebbé tette a párosunkat.

Tavaly Volkswagen Polo GTI R5-re váltottatok, közben pedig a VW bejelentette, hogy kivonul a motorsportból. Ennek ellenére nem titok, hogy idén is maradtok a német márkánál, sőt még erősebb hátteretek lesz.

Turán Frici: Az, hogy a VW gyárilag bejelentette, hogy befejezi a hivatalos motorsport programját, sok kiskaput megnyitott az olyan privát csapatok számára, mint a Korda Racing. Így például hozzájuthatunk olyan dolgokhoz, amit csak a gyár által támogatott csapatok kaphattak meg eddig, legyen szó motor vagy szoftverfejlesztésről. Még ha ezek nem is óriási dolgok, egy olyan kiélezett bajnokságban, mint a Magyar Bajnokság minden tizedmásodperc fontos lehet. Mindig is szerettünk olyan autóval menni, ami valamilyen módon kitűnik a mezőnyből, ez mindig is fontos volt számomra. A Volkswagenben mindent megtalálunk és nem csak a dizájn miatt, hiszen egyedüliként fogunk versenyezni Polóval. A márkát egyébként szeretjük, ráadásul idén már a Porsche Pest támogatását is élvezzük, úgyhogy a közúton is ezzel a márkával autózunk majd. Nem szerettem volna a sokadik Skodás lenni, de ha az eredményeket nézem, akkor is jó döntés volt a Volkswagenre váltani.

Bagaméri Laci: Nem gondolom, hogy a Skodák előnyben lenének a Volkswagenhez képest, a friss fejlesztéseknek köszönhetően pedig még a tavalyinál is egy sokkal jobb csomaggal megyünk neki 2021-nek.

Teljesen kiismertétek már a Polot? Vagy van még ahol időt nyerhettek vele?

Turán Frici: Elég gyorsan beleszoktunk ebbe a kocsiba és év végére egészen jó tempónk alakult ki, ami főleg murván látszódott – hiszen itt látványosan tempóelőnyben voltunk a többiekhez képest, – és aszfalton is nagyon sokat gyorsultunk. De mindig van hova fejlődni, ezért teljesen tudatos döntés volt, hogy idén is a Polo GTI R5-tel megyünk, mert a tavalyi tapasztalatokra építve könnyebb a tempónkat tovább javítani. Azt vallom, hogy tökéletes set up nem létezik, a változó időjárási körülményekre mindig reagálnunk kell az autó beállításainak módosításával. Most már sokkal több tapasztalatunk van, mint a tavalyi év elején és a Hankook is nagyon komoly abroncsfejlesztéseket hajtott végre az idei évre. Remélem, hogy már az első versenytől gyorsabbak leszünk.

Bagaméri Laci: Én azt gondolom, hogy mindig van több, mindig van jobb és mindig van feljebb. Vagyis mi is lehetünk még a tavalyinál is gyorsabbak és koncentráltabbak.

Az ORB nyílt bajnokság, aminek köszönhetően idén Mads Östberg idén teljes idényt fut a magyar bajnoki címért. Mi volt az első reakciótok, amikor ezt megtudtátok? (Az interjú a Jan Kopecky-bejelentés előtt készült – a szerk.)

Turán Frici: Én örülök neki, mert nagyon motivál minket. Östberg az egyik leggyorsabb pilóta azok közül, akik nem rendelkeznek aktív gyári WRC szerződéssel, úgyhogy mindenképpen egy jó mérce lesz az ő sebessége. Nem tartunk tőle, nagyon jó lesz ellene versenyezni és rajtunk kívül is van még legalább öt versenyző, aki fel fogja venni a kesztyűt. Persze tisztább lesz a kép az első gyorsaságikat követően…

Bagaméri Laci: Östberg érkezése egyértelműen megnehezíti majd a magyar bajnoki cím felé vezető utat, de az a célunk, hogy bajnokok legyünk. Nem lesz egyszerű Östberget legyőzni, de ha valaki eleve úgy áll oda a rajtvonalhoz, hogy „úgyis Östberg lesz az első!”, akkor annak esélye sincs. Ezek nem mi vagyunk, célunk az, hogy megnehezítsük a dolgát! Nemrég Vincze Ferike nyilatkozta azt, hogy Östberg ellen nagyon nehéz lesz murván versenyezni, én azt gondolom, hogy aszfalton is komoly feladat lesz…

Ha már Östberg és a nemzetközi vizek… Nektek nem hiányzik, hogy kipróbáljátok magatokat nemzetközi versenyeken, hiszen nyertetek már EB-futamot, sőt korábban Frici indult világbajnoki futamon is.

Turán Frici: A jelenlegi gazdasági környezet nem teszi lehetővé a külföldi kirándulásokat, és mi igyekszünk addig nyújtózni amíg a takarónk ér, de nem lehet kizárni, hogy idén 1-2 alkalommal nemzetközileg is megmérettetjük magunkat. Elsősorban a tesztelésre fókuszálunk akkor, amikor nincs ORB-futam. Igyekszünk egyszerre egy célt a szem előtt tartani. Egy vb-futam legalább háromszoros költség, jelenleg erre nincs büdzsénk, de ha lehetőség adódik, akkor élni fogunk vele.

Bagaméri Laci: Én egy WRC-futamon nagyon szeretnék elindulni, ez hatalmas kihívást jelentene. Egy murvás futamot például Finnországban vagy Szardínián – nagyon szívesen kipróbálnék. Amúgy a technikás, egy nyomsávos erdei utakat szeretem a legjobban, akárcsak a Frici, ezek az igazi ralipályák a számomra.

Mennyire visel meg titeket ez a vírushelyzet?

Bagaméri Laci: Szerencsénk van, mert a tavalyi partnereink a gazdasági problémák ellenére is mellettünk tudtak maradni. Az viszont már nagyon hiányzik, hogy nézők előtt versenyezhessünk. Én személy szerint nagyon szeretem a szurkolókat, nekem plusz energiát ad az ő jelenlétük a gyorsaságikon, de megemlíthetek csak egy gépátvételt vagy egy miskolci prológot… Már csak emiatt is nagyon várom, hogy visszaálljon az élet a rendes kerékvágásba.

Milyen céljaitok vannak még? Arra is gondolok, hogy elkezdtétek terelgetni az utánpótlást…

Turán Frici: Az egyik kislányom, Lotti a ralikrosszban, a Hankook Racer Cupban RX-ben fog versenyezni, ami egy remek kategória. Mivel nagyon költséghatékony, a fiatalok nagyon sokat tudnak gyakorolni, tesztelni és ezzel sok tapasztalatot gyűjteni. Ahhoz képest, hogy Lotti a legalapvetőbb dolgoktól kezdte a vezetést, nagyon szépen fejlődik. Nyilván nincs rajta eredménykényszer, de ha azt látjuk, hogy ebben sokkal több van, akkor a komolyabb eredmények elérése is lehet a cél a jövőben. Ha magunkra gondolok, persze nem mi vagyunk a legfiatalabbak a mezőnyben, de nagyon szeretünk versenyezni. Korábban azt a célt tűztem ki magam elé, hogy addig versenyzek, amíg tudok olyan tempóban menni, ami nekem és talán a nézőknek is örömet okoz. Ez a hosszútávú célunk… A rövidtávú pedig megnyerni minden egyes gyorsaságit…

Bagaméri Laci: A következő generáció már itt jön mögöttünk. A gyerekeink ebben a sportban nőttek fel, ezt látták, nem csak a versenyhétvégéken, hanem a hétköznapi életben is. Ebben él az egész család Friciéknél és nálunk is, ez a téma a vacsoraasztalnál, így valahol elkerülhetetlen, hogy ők is teret kapjanak. Mindkét gyerek most bontogatja a szárnyait, meglátjuk, hogy mennyire lesz kedvük hozzá. A tapasztalat, amit Bálint most a versenypályákon megszerezhet a közúti vezetés során is jól fog jönni neki. A magam részéről pedig nagyon szeretnék Frici társa lenni egy magyar bajnoki cím ünneplésében… Mindketten nagyon sokat tettünk már ezért!

Ehhez jó gumikra is szükség van. Itthon két márka látja el a versenyzőket, a tiétek mennyire veszi komolyan a fejlesztést?

Turán Frici: A Hankook az a márka itthon, ami a legtöbbet költi a fejlesztésre világszinten. Ez annak is köszönhető, hogy a fiatalabb versenyabroncs gyártók közé tartozik és csak fejlesztések árán veheti fel a versenyt 100-110 éves múltra visszatekintő márkákkal. Ahogy tavaly is láthattuk, nagyon is versenyképes az abroncs. Idén a Hankook indított egy programot, amelynek köszönhetően még több versenyző válthat a márkára, ezzel pedig – amellett, hogy a fiatal pilótákat is támogatják – még több versenytapasztalat gyűlik, amivel még versenyképesebbé válunk mi is…

Fotók: Turán Motorsport

Hirdetés
Hirdetés

Ezt is olvasd el!

spot_img