Szalayék számára már véget is ért az idei Dakar

Nem tudja folytatni a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-ralit a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros, akik tulajdonképpen az első naptól kezdve küszködtek.

A magyar duó a csütörtöki bukás után elindult a pénteki szakaszon, de az Opel Dakar Team Facebook-oldala szerint tíz kilométerrel a start után megszűnt az autóban a négykerékhajtás, ezért visszafordult a kiindulási ponthoz.

Szalayiék kétkerékhajtással nem tudták volna teljesíteni a gyorsaságit, ezért az aszfaltos úton mentek át Háilba, a szombati pihenőnap helyszínére. Elvben folytathatták volna a versenyt, ha erre a napra felhasználják az úgynevezett jokert, de a továbbiakban eredményük már csak a napi értékelésbe számított volna bele, az összetettbe nem. Az Opel Dakar Team kettőse végül úgy döntött, hogy tartalékalkatrészek hiányában nem folytatja a versenyt.

“Huszonöt éve, amikor először indultam a Dakaron, az elejétől kezdve szenvedtünk, és ez most sajnos megismétlődött

– mondta Szalay Balázs, aki eddigi 15 Dakarjából kilencet befejezett.

“Már az első napon nagy hátrányba kerültünk, amikor eltört a kormányösszekötő, onnantól minden egyes nap szenvedés volt a rossz rajthely és a technikai gondok okán. Aztán tegnapelőtt, amikor leestünk egy dűnéről és megcsavarodott a kardán, ámokfutássá vált számunkra a Dakar”

– elevenítette fel szombaton a történteket.

Emlékeztetett, hogy kamionos segítséggel eljutottak a táborig, majd a szerelők egész éjjel dolgoztak, de másnap hamar kiderült, hogy nincs hátsó hajtása az Opel Grandland X-nek, kétkerékhajtással pedig képtelenség lett volna végigmenni a szakaszon, ezért visszafordultak.

“Lenne lehetőségünk felhasználni a jokerünket, amivel az experience kategóriában tovább mehetnénk úgy, hogy csak a napi értékelésben szerepelnénk, az összetettben nem. Ám mivel a tartalékalkatrészeinket feléltük az elmúlt napokban, ezzel a lehetőséggel sem tudtunk élni, úgyhogy a Dakar ma sajnos befejeződik számunkra”

– tette hozzá.

Bunkoczi László is vigasztalhatatlan volt a kiesés miatt, ám ő már egy kicsit a jövőbe is nézett.

„Szomorú nap ez a csapat számára, de átgondolva az elmúlt szakaszok rumlijait, azt a döntést kellett hozni, hogy nem folytatjuk”

– mondta a navigátor, akinek ez a tizedik Dakarja.

A mezőny a szombati szünnap után a vasárnapi hetedik szakaszon a Háil és Szakaka közötti 738 kilométeres utat teszi meg, amelyből 471 kilométer lesz a gyorsasági rész.

Kiemelt kép: Facebook/Opel Dakar Team

Comments are closed.