spot_img

Amiért mentek, azt megkapták

Hirdetés

Seben Janóéknál sok minden változott a tavalyi évhez képest, ami után kijelenthetjük, hogy egy fejlettebb technikával, fizikálisan és mentálisan is felkészülve veszik fel idén a küzdelmet a Rally2 mezőnyében.

Rengeteg minden változott nálatok a tavalyi évhez képest. Megkérhetlek, hogy vegyük sorjában az eseményeket?

Nehéz röviden elmondani… Készítettünk egy tréning autót és azzal lehetőségeink szerintem nagyon sok kisebb sprint versenyen vettünk részt. Ettől az évtől a Rally2-ben indulunk, mert az idei évben a cél sok kilométert menni és tapasztalatot gyűjteni. Az autó vonatkozásában ez egy teljesen új fejlesztésű autó, Reiger futómű, AIM computeres kijelző, motorsportos motor és a kapcsolós váltót is tovább fejlesztettük. Fizikálisan és mentálisan is készültem a szezonra, tudatos étkezés, diéta, fogytam 13 kg-t. Szponzorunk is változott a vírushelyzetre való tekintettel, az új főszponzorok M.A.F Kft. és a www.hasznaltlakokocsik.hu.

Már az Orfű Rally előtt is kipróbáltad az autót. Mennyivel érzed magadat másképpen benne, mint az előzőben?

Igen, Szabadszálláson voltunk két napot tesztelni, sokkal jobban tetszik és kijelenthetem, hogy egy álom a futómű. A fejlettebb technika és a minőségi alkatrészek jobb élményt biztosítanak.

 

Izgatottan vártad életed első Rally2-es versenyét?

Igen, de rászántuk az egész napot a pályabejárásra, hogy lépésről-lépésre tüzetesen felkészüljünk.

Mi történt veletek a verseny folyamán?

Nagyon élveztük, szerencsére a technika se hagyott ott minket sehol és lépésről-lépésre felépítettük a napot, valamint magunkhoz képest minden körbe javítottunk, ami eredményesnek mondható. Amiért mentünk, azt megkaptuk, teljesítettük a versenyt, ami önmagában már egy mini győzelem.

 

Megterhelőbb volt ez a Rally2-es program számodra, mint egy tavalyi Rally3-as verseny teljesítése?

Határozottan igen, sokkal több feladat, sokkal több információ és persze egész nap feladatok és gyorsasági szakaszok. Összességében számunkra ez már egy igazi rali volt.

Ennek a versenynek a tapasztalataiból mit tudtok majd hasznosítani az Eger Rally kezdetéig?

Nagyon sok tapasztalatot át tudunk vinni Egerbe, mert volt két rész a pályán, ahol tudtunk hatodik fokozatban menni, ami magunkhoz képest igen tempós volt, és azt hallottam, hogy az egri pályák is hasonlóak, így ezáltal már lesz tapasztalatunk milyen lesz gyorsan menni.

Köszönöm a családomnak, hogy mellettem állnak és támogatnak, köszönöm a feleségemnek és a fő szponzoromnak M.A.F Kft. www.hasznaltlakokocsi.hu.

Hirdetés
Hirdetés

Ezt is olvasd el!

spot_img