WRC

Oliver Solberg egy WRC-ben indul az Arctic Finn Rallyn

A 19 éves és pilóta és Aaron Johnston egy Hyundai i20 WRC-ben fog indulni a WRC következő állomásán Finnországban.

Oliver Solberg egy Hyundai i20 2C Compétition WRC-t vezet majd a február 26–28. között megrendezésre kerülő versenyen.

Solberg elmondta, hogy ezzel egy álma vált valóra, hiszen alig négy év alatt érte el ezt a lehetőséget és már számolja vissza a perceket a rovaniemi versenyig.

Andrea Adamo szerint Solbergnek ezúttal nem azt kell megmutatnia, hogy mire képes egy ilyen autóval, hanem a tapasztalatszerzés a fontos.

“Ez lesz az első alkalma s legmagasabb szinten. Ez sokkal inkább egy teszt lesz, mint bármi más. Akklimatizálódnia kell, és meg kell ismernie azt, hogy az autó mire képes a télies körülmények között.”

Solberg azonban eléggé elszántan ül az autóba, mondván elég sokat vezetett már havon és nagyon jól ismeri az ilyen állapotokat, ami előnyt jelenthet számára. Persze ő is tudja, hogy a lényeg a minél több tapasztalat megszerzése.

 

Comments are closed.