Mindent megtesznek a címvédésért

A Német Gábor – Adorján Szabolcs páros egy nagyon jó döntést hozott azzal, hogy 2020-ban a Peugeot Kupában vettek részt és nemcsak azért mert megnyerték a bajnokságot. Az idei évben szeretnék megvédeni a bajnoki címüket,  illetve a 2WD mezőnyében is szeretnének helytállni.

Hogyan álltatok neki a szezonnak?

Tavaly év elején érlelődött bennem a gondolat, hogy az éven (2020) valahogy újra meg kellene
próbálni részt venni egy teljes bajnokságban és azt gondoltam, hogy erre a legjobb lehetőség a Peugeot Kupában való részvétel – kezdi a visszaemlékezést a tavalyi évre Német Gábor. – Így utólag mondhatom, hogy az utóbbi éveim legjobb döntse volt, nemcsak azért, mert megnyertük a bajnokságot, hanem azért is mert nagyon sokat tanultunk a kupának köszönhetően. Mivel az utolsó utáni pillanatban realizálódott, hogy ott tudunk lenni a Salgó Rally-n, plusz egy új navigátorral kezdtem az évet, akivel szintén a verseny előtt nem sokkal tudtuk leegyeztetni, hogy beüljön, ezért nem nagyon volt időnk azon gondolkodni, hogy mi legyen az éves cél.Természetesen szerettük volna magunkból kihozni a legtöbbet és mindent megtenni a jó eredményért.

Melyik volt a kedvenc futamotok?

Szerintem az egyik legjobb versenyünk az Eger Rally volt. Szerencsére jó időben élvezhettük az
Eger környéki pályákat, ahol egy nagyon jó kis verseny alakult ki a kategória társakkal. Itt
szereztük meg Szabival az első közös győzelmünket, és a testvéremék is abszolút ötödik helyen értek célba, így az egész csapat nagyon jól abszolválta ezt a versenyt. A Vértes Rally is nagyon tetszett, mivel egy pörgős, jól szervezett verseny volt, azonban itt egy technikai hiba miatt kiállni kényszerültünk, ami egy pici csalódásra adott okot e tekintetben.

Melyik verseny volt, ami a legkomolyabb kihívást állította elétek és mi volt az a
nehézség, amit meg kellett oldani?

A nyíregyházi ERC futam volt számunkra a legnagyobb kihívás. Egyrészt a versenytáv miatt is,
mivel az ERC mezőnyébe neveztünk, másrészt pedig itt dőlt el a bajnoki cím sorsa a Peugeot
Kupában. A zempléni murvás részekkel tűzdelt pályák fantasztikusak és nagy élmény rajtuk
versenyezni, viszont a legapróbb hiba is komolyan megbosszulja magát. Ezt szem előtt tartva
próbáltunk versenyezni, szerencsére minden összejött, így sikerült nyernünk. Másnap
különösebb tét nélkül tudtunk egy jót versenyezni, amit talán az egész évben a legjobban
élveztem.

Hogyan működött a technika a mögöttetek hagyott futamokon?

Nagyon megszerettem ezt a kis Peugeot és ennek megfelelően próbáltam is rá vigyázni. Voltak
apróbb technikai problémáink az év folyamán, ami előfordul más autókkal is, viszont nem volt
olyan, amit a fiúk nem tudtak volna orvosolni a szervízparkban.
Úgy gondolom, hogy nagyon jó csapat állt mögöttünk az éven. Nagyon sokat köszönhettünk
nekik, rendkívül felkészült, profi srácokkal dolgozhattunk. Mindig pontosan tudták, hogy éppen mikor mire van szükségünk és tényleg mindent megtettek azért, hogy a lehető legjobb legyen nekünk. Nagyon örülök, hogy a munkájukat egy bajnoki címmel hálálhattuk meg! 🙂 

Mennyire voltatok elégedettek a saját teljesítményetekkel?

Mivel megszereztük a bajnoki címet, így természetesen nagyon örültünk év végén, azonban ezt nem feltétlenül elégedettségnek nevezném. Személy szerint nekem az volt a célom az év elején, hogy magamhoz képest tudjak fejlődni és úgy gondolom, hogy ez sikerült. Ettől függetlenül még mindig sokat kell tanulnom ahhoz, hogy egyáltalán a továbblépésben majd gondolkodni lehessen. Aminek kifejezetten örülök, hogy Szabi barátommal nagyon jól tudtunk az éven együttműködni az autóban. Igaz már lassan 20 éve ismerjük egymást, még anno a testvéremmel egyszerre kezdték a versenyzést, de eddig még nem sikerült együtt mennünk. Nagyon tapasztalt navigátor és sokat segített az éven abban, hogy ez ilyen jól alakuljon, amit ezúton is köszönök neki.

Mit hozhat nektek 2021, vannak-e már tervek, amik publikusak?

Igen, természetesen vannak terveink. Az egyesületünk szorgosan dolgozik azon, hogy az idei
éven is minél több versenyen rajthoz tudjunk állni. Terveink változatlanok, továbbra is a
Peugeot Kupában szeretnénk részt venni, hiszen nagyon megszerettük ezt a sorozatot. Már volt szerencsém kipróbálni a Peugeot új Rally4-es versenyautóját, amiért külön köszönet Tagai Tamásnak és csapatának. Nagyon pozitív volt az autó így első benyomásra és nagyon izgatott vagyok, hogy milyen lesz vele éles körülmények között menni. Bízom benne, hogy idén jókat tudunk majd vele versenyezni. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy megpróbáljuk megvédeni a Peugeot Kupában megszerzett bajnoki címünket, illetve a 2WD mezőnyben is szeretnénk helytállni, ami nagy kihívás elé állít minket az éven.

Comments are closed.