spot_img

I. Therwoolin Boldogkő Rally: Kétesélyesre szűkült a verseny az utolsó körre

Hirdetés

Most hétvégén végre kezdetét vette az I. Therwoolin Boldogkő Rally, amelyen a hazai sztárok és bajnoki esélyesek mellett világsztárok is elindultak. A RallyFeeling a helyszínről tudósít, ezt ide kattintva is tudjátok követni.

Turán FriciHadik Andris vagy Velenczei Ádám mellett ugyanis Nikolay GryazinMads Östberg és Jan Kopecky is benevezett a Rally1 idénynyitó futamára, vagyis legalább hat potenciális esélyese van a Boldogkő Rallynak.

Pontosabban már csak öt, az összetett harmadik helyén álló Jan Kopecky ugyanis a negyedik szakasz etap útvonalán a szervízbe vonult és feladta a versenyt.

A versenyt Gryazin várta az élről, mögötte Östberg, majd kissé átalakult a mezőny, ugyanis Velenczei Ádámék 20, Turán Frigyesék pedig 10 másodperc büntetést kaptak egy lassító miatt, így előbbi a harmadikról a hatodik, utóbbi pedig a negyedikről az ötödik helyre került.

A Viszló-Bódvalenke szakasz második felvonására sokat javult a pálya, a reggeli 5:14-es legjobb idő már bement 5:10 alá, de nagy átlagban az összes élmenő 3-5 másodpercet tudott javítani az idején. Gryazin mögött nagyon összetolódott a mezőny, a negyedik Turán Frici is csak 1,2 másodpercet kapott. 

AZ I. THERWOOLIN BOLDOGKŐ RALLY GY4 VÉGEREDMÉNYE:

1. Nikolay Gryazin – Konstantin Aleksandrov 5p 09.8mp
2. Mads Østberg, – Torstein Eriksen +0.7mp
3. Velenczei Ádám – Bacigal Igor +0.9mp
4. Turán Frigyes – Bagaméri László +1.2mp
5. Csomós Miklós – Nagy Attila +2.8mp
6. Hadik András – Kertész Krisztián +5.6 mp
7. Klausz Kristóf – Csányi Botond + 9.1 mp
8. Németh László – Tóth Imre + 12.8 mp

Ezzel az összetettben továbbra is Gryazin vezet, aki mögött Östberg (+2.5 mp), Hadik András (+25.2 mp), Csomós Mixi (+27,2 mp), Turán Frici (+27,6 mp) és Velenczei Ádám (+ 33,4 mp) a sorrend.


A verseny a Meszes-Rakaca gyorsaságival folytatódott és Gryazin ezúttal sem adta alább a szakaszgyőzelemnél, amivel tovább növelte előnyét Östberggel szemben. Az orosz 6,7 másodperccel vezet a WRC2 címvédője előtt, mögöttük 30 másodperccel leszakadva Hadik András áll a 3. helyen, akit Csomós, illetve a két büntetést kapó páros, a Turán-Bagaméri és Velenczei-Bacigal kettős követ.

AZ I. THERWOOLIN BOLDOGKŐ RALLY GY5 VÉGEREDMÉNYE:

1. Nikolay Gryazin – Konstantin Aleksandrov 5p 03.2mp
2. Mads Østberg, – Torstein Eriksen +4.2 mp
3. Hadik András – Kertész Krisztián +5.4 mp
4. Velenczei Ádám – Bacigal Igor +6.1 mp
5. Csomós Miklós – Nagy Attila +8.0 mp
6. Turán Frigyes – Bagaméri László +8.99 mp
7. Klausz Kristóf – Csányi Botond +17.5 mp
8. Német László – Tóth Imre +17.6 mp


Ezek után talán már nem olyan meglepő, hogy Gryazin a második kör utolsó gyorsaságiján, a Kányi elág. – Hernádvécse útvonalon sem adott esélyt a többieknek. Mint a RallyRádiónak elmondta: tiltáson jött 200 körül és ez nagyon tetszett neki. Mögötte Östberg tapadásra, Hadik András pedig fékproblémára panaszkodott. Velenczei Ádámék megforogtak, Turánék pedig érintőre vettek egy árkot, ahol nagyjából 4-5 másodpercet vesztettek Frici szerint.

Gryazin délelőtt egyébként 8:36-ot ment ugyanezen a szakaszon, vagyis 14 mp-et javított az idején.

AZ I. THERWOOLIN BOLDOGKŐ RALLY GY6 VÉGEREDMÉNYE:

1. Nikolay Gryazin – Konstantin Aleksandrov 8p 22.2 mp
2. Mads Østberg, – Torstein Eriksen +4.5 mp
3. Hadik András – Kertész Krisztián +9.0 mp
4. Csomós Miklós – Nagy Attila +12.8 mp
5. Turán Frigyes – Bagaméri László +13.4 mp
4. Velenczei Ádám – Bacigal Igor +20.3 mp
7. Klausz Kristóf – Csányi Botond 29.5 mp
8. Német László -Tóth Imre 30.7 mp


AZ I. THERWOOLIN BOLDOGKŐ RALLY ÁLLÁSA A GY6-OT KÖVETŐEN:

1. Nikolay Gryazin – Konstantin Aleksandrov 37p 38mp
2. Mads Østberg, – Torstein Eriksen +11.2 mp
3. Hadik András – Kertész Krisztián +39.6 mp
4. Csomós Miklós – Nagy Attila +47.9 mp
5. Turán Frigyes – Bagaméri László +49.9 mp (10 mp büntetéssel)
4. Velenczei Ádám – Bacigal Igor +59.8 mp (20 mp büntetéssel)
7. Klausz Kristóf – Csányi Botond 1p 45.3 mp
8. Bodolai László – Deák Attila 2p 14.9 mp

MINDEN EGY HELYEN: AZ I. THERWOOLIN BOLDOGKŐ RALLY KÉPEI, VIDEÓI, ÉRDEKESSÉGEI IDE KATTINTVA.

Hirdetés
Hirdetés

Ezt is olvasd el!

spot_img