Felemás versenyt tudhatnak maguk mögött

Ruszkai Attila és navigátora Bodnár Attila nagyon jól kezdte a Vértes Ralit, hiszen három gyorsasági szakasz után vezették a kategóriájukat. A második kör viszont már nem úgy alakult ahogyan szerették volna és egy műszaki hiba miatt elszálltak a győzelmi esélyeik… 

A Vértes Rally előtt a parasznyai Rally3-as versenyen teszteltetek, ahol egy műszaki problémára derült fény. Sikerült erre a versenyre orvosolni a problémát?

– Igen, sikerült felkészíteni az autót, mint a megbontást követően kiderült a kardántengely bordázott része berepedt, biztos, hogy eltört volna – kezdi a visszaemlékezést az előző versenyükre Bodnár Attila. – Továbbá a próbaút során eltört az egyik féltengely is. Sikerült kijavítanunk.

Hogyan sikerült a verseny első három gyorsasági szakasza?

– A első körben lágy gumikon mentünk ki és jól is működtek a papucsok mindhárom gyorsasági szakaszon. A szervizbe kategória első helyen érkeztünk vissza.

A második kör előtt még pontosítottatok az itineren?

– Igen. Pár kanyart visszább kellett írni, mert túl gyorsan érkeztünk, s egy-két helyen össze kellett szednünk féktávon az autót.

Viszont az oroszlányi gyorsaságit leszámítva, így sem sikerült javítanotok az első körben futott időiteken.

– Ez sajnos így van. Az oroszlányi gyors egyharmadánál történt valami az autó csillapításával, amitől instabillá vált első érzésre a hátulja. Egy balos kanyarban olyan érzésem volt, hogy felborulunk. A beíró után tapasztaltuk meg, hogy a jobb első lengéscsillapító hatástalan. Ennek tudatában már a következő két gyorson csak az volt a cél, hogy célba érjünk.

A kategóriában így is sikerült megszereznetek a második helyezést.

– Nagyon sajnáljuk, hogy nem sikerült megtartani, vagy tovább növelni előnyünket a második körben. Viszont örülünk annak, hogy sikerült annyi előnyt szerezni, hogy befuthattunk a második helyen.

A Nyíregyháza Rally következik, ami nektek a borsodi pályáknak köszönhetően félig-meddig hazai versenynek számít.

– Részben mondhatjuk ezt. Igen borsodiak a pályák, de még nem volt rajta szerencsénk menni. Tartunk tőle, mert szűk és technikás szakaszokból áll. Azok a versenytársak előnyben lesznek akik már indultak korábban ezen a versenyen. Persze mindent meg fogunk tenni, hogy értékes pontokkal térjünk haza.
Köszönjük mindenkinek a támogatást. Úgy, otthonról a háttérből és nem utolsó sorban a pálya széléről.

Comments are closed.