spot_img

Cél a dobogó, és az, hogy élvezzük a versenyt

Hirdetés

A PSZA Motorsport – az előző évhez hasonlóan – népes csapattal vág neki a 2021-es rally szezonnak. Várhatóan tíz Rally1-es, két Historic, hat Rally2-es, és 7 Rally3-as páros indul majd a csapat színeiben – közülük beszélgettünk pár versenyzővel a tavalyi év tapasztalatairól, és az idei évre megfogalmazott elvárásaikról, célkitűzéseikről.

Nagy Gábor

Először is köszönöm szépen a PSZA Motorsportnak és a támogatóknak a 2020-as évet! A tavalyi év a COVID miatt elég viccesre sikerült, így nekünk igazából a gumik és az autó megismerése volt értékes tapasztalatot, rutint szereztünk, valamint láthattuk, hogy milyen egy igazán jó és összeszedett csapatban versenyezni. Idén is az ORC bajnokságban indulunk, az első versenyünk egy Mitropa kupa lenne, reménykedünk, hogy a vírushelyzet miatt nem fog törlésre kerülni a futam. Itthon Eger, Veszprém, és a Vértes Rally van tervben, de részt veszünk még rábaringes versenyeken is , és persze év végén nem hagyjuk ki a Mikulás Rally-t sem. Természetesen idén is a Lada VFTS-nél és murvás versenyeken a Lada 2107-esnél maradunk, az utóbbi autón kicsit változtattunk, kapott egy erősebb motort és egy szekvenciális váltót. Navigátorként Trescsik Ákos marad mellettem, ha minden igaz, bár még nem beszéltem vele – majd reagál erre a cikkre, ha elolvassa! A célunk idén is a tapasztalatszerzés, és az, hogy élvezzük a versenyzést.

Czézinger Kristóf

Sajnos a versenyautóval tavaly nem volt sok lehetőségünk menni, de van egy edző autónk, amivel kisebb versenyeken, illetve havas éjszakákon tudtuk gyűjteni a kilométereket. Úgy vélem, hogy az itt megszerzett tapasztalatokat tudjuk majd kamatoztatni a versenyhétvégéken is. A hóautózásnak köszönhetően abban bízok, hogy a felhordásos-tempós részeken tudunk majd javulni. Sokat tanultunk az elmúlt évből, például azt, hogy muszáj a lehetőségekhez képest minél többet autóban ülni és tesztelni, de ennek csak úgy van értelme, ha a versenykörülményekhez hasonló feltételekkel tud megvalósulni, gondolok itt például a gumikra. Idén időhiány, valamint anyagi lehetőségeink révén sem fogunk tudni teljes szezont menni egyik bajnokságban sem. Így arra a döntésre jutottunk, hogy az a pár verseny, ahol részt veszünk, nagy valószínűség szerint külföldi futamok lesznek – itthon a veszprémi murvás versenyt tervezzük még előfutóként, vagy az ORC mezőnyében indulva. Kinéztünk pár versenyt Ausztriában, Romániában és Horvátországban is, de meglátjuk, hogy a COVID- helyzetet melyik verseny éli túl. Most hétvégén részt vehetünk egy aszfaltos teszten, ahol kicsit megpróbálunk összerázódni a versenyautóval, az első versenyünk pedig valószínűleg májusig várat magára. Az autóm terén nem történt változás, maradt a VFTS, amin nem fejlesztettünk a tavalyi Vértes Rally óta, mivel akkor egy elég ütőképes autó állt össze, ami kiforrta a gyerekbetegségeit. Az elmúlt 2 év a folyamatos fejlesztésre, fúrásra-faragásra ment rá, most már szeretnénk végre élvezni is a versenyautó által nyújtott élményeket. Esetleg egy hosszabb váltó áttétel fog még belekerülni az első versenyig, de ha nem készül el az alkatrész, akkor megyünk így, ahogy van. Navigátor terén nem történt változás – a tavalyi év folyamán ültünk össze Fenesi Józsival, és az idei évet is együtt tervezzük. Az a pár futam, ahol a múlt évben mentünk, jó volt az összecsiszolódásra – reméljük, hogy idén ezt is tudjuk kamatoztatni. Az idei célunk az, hogy minél több futamra jussunk el, tudjunk menni új gumikkal és ami a legfontosabb, érezzük jól magunkat, és ne hátráltassanak technikai problémák.

Szőnyi András

Két nagy tanulságunk van a tavalyi évből: a Toyota motor számunkra bevált, nagyon megbízható szerkezet, és egész évben csupán egy műszaki hibával kellett szembenéznünk –  igaz, akkor ki is estünk. A második, hogy mindenért, így a gyorsaságért is mindig meg kell dolgozni. Ahhoz, hogy a sok kihagyás után visszatérjen a tempónk, igenis sok kilométer és kemény munka kell. A legnagyobb fejlődést számomra a navigátorommal, Vajna Danival való összecsiszolódás jelentette. Igazán jó párost alkotunk, és a csapat többi tagjával is nagyon jól megtalálta a közös hangsúlyt. A folytatást emiatt csakis együtt képzeljük el. Az autó terén nincs változás, csupán a megmaradt gyenge alkatrészt, a kardánt (ami eltört Nyíregyházán) cseréltük ki egy többet bíró alkatrészre. Viszont sajnos várhatóan nem fogunk indulni az idei év első felében, és az év második fele is erősen kérdéses, mivel a cégünket mostanság érte el a COVID okozta nehéz helyzet, és ennek leküzdésére kell koncentrálnunk. Épp ezért nincs különleges célkitűzésünk, csak szeretnénk eljutni egyáltalán a versenyekre- addig is Kunmadaras, vagy tesztelések jöhetnek szóba, hogy ne szokjunk el nagyon az autótól.

Balázs Bence

A tavalyi évet kíváncsian vártuk, mivel több fejlesztésen is átesett az autó. A versenyek során kiderült, hogy melyek azok a módosítások, amelyek beváltak és mi az, amin még dolgoznunk kell a jövőben. Fejlesztés és felkészítés tekintetében sokat tanultunk és fejlődtünk. Volt egy helyzet, amiből fontos konklúziót vonhattunk le. A Salgó Rally-n kiesés közeli szituációba kerültünk – egy árok meglátogatása után az autó több helyen is kritikusan megsérült, és nem nagyon akart célba érni, de mi természetesen igen, és végül sikerült is. Ez részben a szerencsének, részben az akaratnak köszönhető. Ebből következik az a tanulság, hogy ha csak 1% is az esély, meg kell próbálni valahogy beszuszakolni az autót a célba. Idén is Rallye2-ben fogok versenyezni, és a tervek szerint Miskolcon kezdem a szezont. Autóban maradtam a BMW-nél, amit a szokásos revízió mellett sikerült fejleszteni is, új fékrendszert kapott a vas, valamint a futóművön is dolgoztunk. Új navigátorral állok viszont rajthoz, a tervek szerint az idei versenyeken Petrovszki Dániel diktálja majd az itinert, akinek ez lesz az első szezonja. Bízom benne, hogy hamar összeszokunk, és szép sikereket érünk el együtt. A szezonban szuper lenne minél többet menni, meglátjuk, hogy a jelenlegi helyzetben milyen lehetőségeink lesznek. Az év második felében szeretnék egy külföldi versenyen is indulni, de ennek a versenynek a kiléte legyen még titok. A fő célunk az év folyamán, hogy jól érezzük magunkat és minél többször álljunk a dobogón.

Mészáros Zsolt

Számunkra a tavalyi év legnagyobb tanulsága talán a Mikulás Rally előtti murva tesztünk és maga a Mikulás Rally volt, ott tanultam meg kezelni a kocsit mindenféle körülmények között, és azóta teljesen másképp bánok vele aszfalton is – szerintem ez nagyon sokat dobott a magabiztosságomon. Az év végére sikerült sokat gyorsulnunk, megtaláltuk a számunkra legjobb beállításokat. Felvettük a tempót az autóval, összeszoktunk, ezért maradunk is a jól bevált Peugeot-nál az idei évre. Az autó átesett egy teljes revízión, és a PSZA-nak köszönhetően versenyképes állapotában várja az idei év első kilométereit. Navigátor téren sem történt változás, ugyanúgy Egerszegi Dáviddal folytatom, hál’ Istennek egyikünk sem igényli a változást. A 2021-es szezonban maradunk a Rally2-es bajnokságban, szeretnénk az összes versenyen rajthoz állni és jól teljesíteni. Az első versenyünk az Orfű Rally lesz március második hétvégéjén. Külföldi versenyt egyelőre nem tervezünk, szeretnénk a magyar bajnokságban a dobogón végezni, és ebbe fektetjük minden energiánkat. Ezen kívül reméljük, hogy minden visszaáll a pandémia előtti kerékvágásba, és visszatérnek a nézők a pálya szélére!

Írta: SZRV Racing Kft.

PSZA Motorsport reklámpartnerei:

Virtech Labs Bt., Dolphio Technologies Kft., Fornád Trans Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft., Mogacél Kft., Arthand System Kft., Handball Family Bt., Közbeszerzés Figyelő Kft., Netdragon Service Group Kft., Fúzió Elektrotechnika Kft., Millers Oils Hungary, Hankook Racing Tyres, Matricakell.hu, FoliaZ.hu., GN Group Kft., Kormosadi.hu, SFR Parts Kft., Eurokardán Kft., Mobil Vizsgáztató Kft., SZRV Racing Kft., Primun Go Kft., Oroszlánszív Informatikai Zrt., BPracing.hu, Interpasszív Kft., Truckport Hungary Kft., Ten-Line Kft., Kulcsár-System Kft., MNASZ Tehetséggondozó Program

 

 

 

Hirdetés
Hirdetés

Ezt is olvasd el!

spot_img