Bészi RX: Szükség lesz a „vakcina” útlevélre!

Nagy tervekkel és három versenyautóval készül az  Inter Europe Team versenyzője Szikszai Bészi azaz Bészi RX a  2021-es verseny szezonra. Osztrák, Szlovák, Olasz, Cseh és Horvát versenyek is a naptárban, úgyhogy biztosan szükség lesz a „vakcina”útlevélre!

Három versenyautó is várja a bevetést, melyikkel mik a tervek az idei évre?

Komolyabban kettő darab autóval tervezzük ezt az évet abszolválni, úgy értem ami saját, illetve lesz egy ami nem saját a Holló Barna féle C2 R2. Utóbbival elméleti síkon csak és kizárólag Kunmadarason szeretnénk rajthoz állni illetve egy nagyobb dobásra készülünk azzal, még pedig egy Mitropa Kupán lévő, horvátországi Opatija Rally nevezetű verseny a tengerparton, oda tervezünk vele menni. Folytatva a Holló Barnával való koprodukciót, a kék színű M3-as BMW-vel tervezzük az évet. Itt már sokkal több tervünk van, de inkább az év második felében addig pedig kisebb versenyeken fogunk szerepelni vele. Ahogy említettem az év második felében viszont felgyorsulnak az események, hiszen szeretnénk vele elindulni a Barum Rallyn, illetve tervezünk vele egy Rally Legendet abszolválni, és végezetül lezárni az évet egy Szilveszter Rallyval. A harmadik csapásvonal pedig a fehér M3-as BMW, amivel pedig az Országos Rallycross bajnokságon szeretnék vitézkedni a Supertouring cars 2000+ kategóriájában, s jelen állás szerint mindegyik versenyen részt szeretnénk venni mind a négy hazai (2 Máriapócs, 2 Kakucsring) illetve a 2 ausztriai és a Szlováki Ringen is.

Hogy áll a bérautó projekt ha jól tudom, vannak, lesznek autóid kiadásra?

Volt tervben illetve van is tervben ám sajnos itt a céges teendők illetve a munka kapcsán egyelőre  lehet el kell engedjük ezt a projektet, mert habár a bérbeadásra szánt autók megvannak, de Januárban lett egy új szemléletem mely szerint ezeket az autókat én tárolgatom nézegetem már gyakorlatilag hónapok-évek óta és nem történik velük semmi, mert sajnos nincs rá kapacitásunk, illetve nincs rá emberem hogy ezeket megfelelően karban tartsuk és csatasorba állítsuk a bérlők számára. Gyökös Jani barátom aki a versenyautóimat készíti fel neki is a civil kiszolgálást is szem előtt kell tartania ezért a versenyautókra viszonylag kevés idő marad. Úgyhogy itt még egyelőre nincs letisztulva a történet, de ebben az évben erre pont kerül. Vagy lassan össze lesznek rakva az autók és eladásra kerülnek, vagy ha tényleg kész lesznek és lesz rá igény akkor megpróbálkozunk majd a bérbeadással.

Kanyarodjunk vissza a Rallycrossra egy kicsit, korábbi bajnokként gondolom csak egy a célkitűzés, újra a csúcsra jutni!

Nyilvánvaló cél igen, mivel már voltam bajnok is illetve második helyezett is év végén ezért én azt gondolom hogy nem egy nagyképű kijelentés lenne azt mondani hogy a bajnoki címért szeretnék harcba szállni, mindenképp ez a cél, persze meglátjuk hogy ebből mi fog kisülni. Lesznek ott mások is ilyesfajta tervekkel.

Esetleg hallottad-e hogyan fog kinézni a kategória, mire lehet számítani?

Nagyjából körvonalazódik ahogy hallottam, ugye nagyon sok kategória társammal jó viszonyt ápolok, tartjuk a kapcsolatot így képben vagyok azért hogy kik jöhetnek be új belépőként, ki az aki távozik stb.. így ennek kapcsán nagyjából látható az alakuló mezőny. Jelen állás szerint ha jól tudom Koncseg Zoli kategóriát vált, igazából ő volt az egyetlen olyan ellenfél akivel nem tudtam mit kezdeni, gondolok itt egyrészt a technikai fölényre, másrészt pedig egy nagyon ügyes versenyzőről beszélgetünk, tehát ha ezt nézem akkor Zoli kategórián belül is más kategóriát képviselt. Ha ő kiesik akkor talán reális esélyem lehet harcba szállni az elsőségért, de ez majd úgy is menet közben derül ki.

Említetted hogy „autó váltás” lesz a Barnával, és az C2R2 helyett az M3-ra teszitek át idén a hangsúlyt, bemutatnád nekünk azt az autót kicsit jobban?

 

Amióta megvásároltuk azt az autót azóta igazából elég keveset mentünk vele, kicsit ráncba kell szednünk abból a szempontból hogy én más jellegű erőforrást szeretnék később bele tenni, de idén még egy 3.2-es versenymotorral fogunk versenyezni egy Motorsportos nagy difivel és egy tolókerekes váltóval. Az egy kis tip-top autó friss fényezéssel kívül-belül egy kis érintetlen dolog még, de nagy terveink  vannak vele.

Ha már az autóval a hajtás is változik, stílusban is másra számíthatunk majd akkor?

Semmiképp nem szeretnénk vele időre menni, maximálisan a saját illetve a nézők kiszolgálását szem előtt tartva akarunk autózni a Barumon is, a Legenden meg végképp és természetesen itthon a Szilveszter Rallyn is. Úgy hogy élvezetesen szeretnénk vele menni mindenképpen, nézőbarát autózást bemutatva!

Mit üzensz a szurkolóknak? Egyelőre még elég bizonytalan hogy visszatérhetnek-e a pályák szélére sajnos.

Fel a fejjel tartson ki mindenki, én úgy gondolom hogy figyelve a híreket már lesz lehetőségük kilátogatni a pályák szélére, úgyhogy mindenkinek kitartást kívánok és remélem hogy hamarosan találkozunk a pályák szélén hiszen ugyanúgy ahogy nekik is hiányoznak a versenyek és a versenyzők, úgy nekünk is hiányoznak a pályák széléről a szurkolók!

Kövessétek Bészi sportolói oldalát a facebookon!

Támogatóink:

MFA Alternatív Energia Kft., Construct X, Slep-szer Kft., Colom-bus Bau Kft., Magellán Global Kft., Ravi Gasztro Kft.

 

Comments are closed.