A Magyar rallye háttérországa | 25. rész – Szabó Szilárd

A Magyar rallye háttérországa sorozatunkban azokat az amatőr rali versenyzőket szeretnénk nektek bemutatni, akiknek már az amatőr, vagy sprint versenyeken szurkolunk, de még nem igazán ismerjük őket.
Ha szeretnétek Ti is bemutatkozni, írjatok nekünk üzenetet 
 a rallyfeeling2011@gmail.com -ra.
 
“Kiskorom óta, úgymond a véremben van ez az autóláz, ami azóta is vonz. Sokat jártam autóversenyekre, nézni is és már 10 évesen kezdtem a vezetést tanulni. Itthon a családban nem nagyon támogatták, hogy én valaha is versenyezzek… Egyedül édesapám az, aki biztatott, hiszen ő is a zsigulis világban nőtt fel. Másik autó részemről szóba sem jöhetett, csak a Lada az, ami vonzott! Igaz úgy ültem be az első versenyen, ami 2015-ben volt, hogy Ladával előtte nem mentem. Újdonság volt minden megtett méter. Igaz a Ladázást azóta is csak szokom még, a verseny-kilométerek hiányoznak, de rajta vagyunk, hogy minél többet tudjunk menni.”
 
“A mostani autó számunkra új, szokni kell még és minél többet menni vele. Előre tervezni még nem nagyon merek, csak annyit, hogy minél több helyen versenyezni, ahol lehet és a pénztárcánk engedi, menni, menni, menni. Utolsó versenyünk a Tikkurila TPF – Bakonya Kupa – MARB futam volt, ahol abszolút 27. helyen értünk a célba, kategóriánkban (A 1,6) pedig az első helyet szereztük meg. “

Közzétette: Horváth Tamás – 2017. július 3.

“Köszönöm édesanyámnak a sok támogatást!!! A barátaimnak a sok segítséget, Kovács Rolandnak a “kellékeket”, amik nélkül persze nem indulhattam volna jó pár versenyen!”
 

Videó: TheLepoldmedia

Comments are closed.