Volt itt minden, mint a búcsúban…

Órai Balázs és Vrezgó Balázs még sosem készült ennyit egy versenyre, mint most az első Rally Hungary-ra.  A Rabócsiringen egy igencsak jó időt futottak, habár utólag kaptak egy negyven másodperces büntetést, de ez nem szegte a srácok jókedvét. A neheze viszont még ezután következett… Órai Balázzsal beszélgettünk a verseny után. 
Hogyan készültetek a Nyíregyháza Rallye pályáira, ami ugyebár a Zemplénben zajlott javarészt? 
Soha ennyi időt nem fordítottunk eddig egy ralira sem. Hétfőn már teszteltünk, kedden egy kis pihi és bejártuk a városi pályát gyalog.  Szerda, csütörtök pályabejárás, péntek átvételek és etap lejárása.
A Rabócsiringen jöttetek egy elég jó időt, majd kaptatok 40 másodperc büntetést… 
A Rabócsiringen én se értem mitől lett ilyen jó az időnk, pedig volt benne hiba bőven. A büntetésről csak másnap este értesültünk, így aznap nem rontotta el a kedvünket, de valóban benéztünk valamit az itinerben és egy négy-öt perces bolyongás után tértünk vissza az útvonalra.
A szombati napotok viszont eléggé kalandosra sikerült. 
Volt minden, de a két defekt teljesen rányomta a bélyegét az első körre. A második körre más gumit tettünk fel, előre a guminyomást egy kicsivel magasabbra hagytam és így tudtam menni a saját tempómat az utolsó két gyorson. Azért csak ott mert a negyedik gyors előtt nem ellenőriztem a lámpasoromat ami nagyon lefelé világított, így egy picit bizonytalan voltam, de este az utolsó szakasz végén mosolyogva szálltam ki a kocsiból.
Másnap viszont még borzasztóbb állapotban lévő pályák vártak rátok, viszont így is sikerült Telkibánya és Újhuta között egy negyedik időt jönnötök a kategóriában.
Én titokban a majd huszonnyolc kilométeres pályát (Telkibánya-Újhuta) vártam a legjobban. Fónyon bemelegítettünk egy nem túl jó idővel, de utána a következő gyors amit nagyon vártam, főleg a szűk saras részt. Az első 7,4 kilométeres széles közutas részt nagyon jól elnyomtam, de a leforduló nem sikerült róla mivel akkor kezdtem fékezni amikor már elmentünk az elágazás mellett. De sebaj, kézifékeztem, visszamentünk és lefordultunk szemből. A középső defektveszélyes részen okosan, de biztonságosan végigmentünk, és a végén a szűk egysávos részen megtörtént velem ami 2003-óta egyszer sem, max műszaki hibánál. Utolért a mögöttem rajtoló Peugeot 208-as, amit nagy nehezen (mert olyan szűk volt a pálya) elengedtem és utána követtem is a célig, ott láttam meg, hogy ők mennyivel jobban alkalmazkodnak az addigra szétjárt pályákhoz mint mi! A cél után szembesültünk, hogy még így is milyen jó az időnk, a Peugeot meg sok R5-nél jobb időt ment! Mi lett volna ha nem tartom fel?
Az ORC ötödik helyéről kellett feladnotok a versenyt… 
A másik nagyon várt pálya a városi lett volna, de sajnos a gumimelegítés közben eltört egy féltengelyünk, nem láttam értelmét, hogy összezárt difivel végigkínozzuk az autót a sok visszafordítóban és gumikerülésben. Ezért a rajtból egyből a célba mentem, körülbelül húsz másodperc alatt teljesítettem a pályát, kihagyva a három kört, így a körönkénti öt perc büntetés sok lett… A szervizbe bementünk ahol a féltengelyt öt perc alatt kicserélték, de mi mégis a feladás mellett döntöttünk, mivel a tizenöt perc büntivel már nem láttuk értelmét folytatni.
Következnek az év végi “buli versenyek”, Mikulás és Szilveszter Rallye. Láthatunk indulni benneteket valahol? 
Idén nem tervezünk buliversenyt, azért sem mert ott mindig a feleségem szokott navigálni, de a nyaki gerincsérve miatt nem tud versenyautóba ülni, így kimaradnak ezek a futamok, max nézőként leszünk ott.


Comments are closed.