Visszarázódtak és még élvezték is kicsit

Bakonya Kupa 2018 – MARB futam

Rónay László – Csuri András (Alfa GTV)

Mit kell tudniuk az olvasóknak Rónay László ralis múltjáról?

Édesapám id.Turán Frigyes szerelője volt a 80-as évek elején – kezdi az időutazást László. Persze gyerekként is tetszett a versenyzés, de eszembe se jutott, hogy valaha bármilyen formában is elérhetővé válik. 2003-ban egy barátom széria Trabijával beneveztünk egy amatőr versenyre, amit a tétényi laktanyában rendeztek. Ezek után Tódori Tibibá Ezerjó kupájában és az akkori Tamási Motorsport versenyein indultunk első években egy Peugeot 205-tel, majd egy Seat Ibiza Cupra-val. Bajnoki második, harmadik összetett után bajnokságot is nyertünk 2011-ben. Amikor a sprint kezdett “elszállni” és mindenki űrhajókat kezdett építeni a 35-40 km össztávú versenyekre, akkor döntöttem úgy, hogy inkább historicos autót építek és kiszállok a sprintből. Ennek eredménye az Alfa.

Mesélsz nekünk erről a gyönyörű autóról is valamit?

Az autó egy 1981-es Alfetta GTV 2.0 Group 2 szabályoknak megfelelő homológ versenyautó. Nagyon kezes és élmény vele autózni a hátsó hajtás és az 50-50 súlyelosztás miatt. Sajnos körmös váltó nem engedélyezett és a homológ súlytól is messze járunk, de igyekszünk fejleszteni rajta még lehetőségeinkhez mérten.

Miért nem láthattunk az idei évben a Historic mezőnyében?

Az idei bajnokságot a munkahelyi elfoglaltságok végett kénytelen vagyok kihagyni, egy-két verseny van betervezve. Székesfehérvár kimarad egy lagzi miatt, de Komlón szeretnénk menni és a Salgón is.

Mi volt a célod a Bakonya Kupán való indulással?

A tavalyi Mecsek Ralin ültünk utoljára az autóban és szerettünk volna kicsit visszaszokni.

Mi történt veletek a verseny folyamán?

Fék problémákkal küzdöttünk az első két gyorson, kicsit a kormány is szúrta a hátam, de a végére úgy gondolom visszarázódtunk és élveztük is kicsit végre az autózást.

Köszönet a páromnak a türelemért, Bandinak  és a navigátoromnak a munkáját, a Full Auto SE tagjainak a versenyeken nyújtott segítséget, valamint a nézőknek a biztatást!

Comments are closed.