Végig vigyorogtak a verseny alatt

Egy őszinte fiatalemberrel beszélgettünk, aki amikor beül a Ladájába, onnantól nem lehet lemosni a vigyort az arcáról, a teljesítendő szakasz végéig. Fuchs Bálint válaszolt a kérdéseinkre az Ádándon rendezett R-Cup challange harmadik fordulója után. 

Első interjú veled a RallyFeeling.hu oldalán, így arra kérnénk, hogy pár mondatban mutasd be az eddigi autóversenyzői pályafutásodat az olvasóknak.

– Az én versenyzői pályafutásomról sajnos sok mindent nem tudok mondani, mert eddig nem nagyon volt. Talán tíz éve volt egy nagyon-nagyon kezdetleges kis autónk, azzal indultuk egy-kettő szlalom versenyen, aztán azt az autót sikerült összetörni! Akkor még csak suliba jártam, szóval anyagi lehetőség nem nagyon volt rá, hogy újraépítsük. 😀 Így elég sok év kimaradt nekünk utána. Tavaly aztán a Bévárdi Rally Team csapatának segítettem a rábaringi szervizben, aztán egy következő ringi futamon navigáltam Bévárdi Sanyinak. Idén pedig ezt az ádándi versenyt teljesítettük, végre saját autóval. Nekem nagyjából ennyi sajnos az autósportos múltam. 

Mi vonz abban egy fiatalembert, hogy Ladával versenyezzen?

– Mióta rali versenyekre járok és érdekel ez a sport, mindig a Lada volt az álom. A környezetemben mindenki Ladával versenyzik, vagy versenyzett, így nem is volt kérdés, hogy mi is azzal megyünk! 😃 Nagyon szeretjük, vigyorgunk benne végig!

Az ádándi pálya aszfaltos és murvás is egyben. Melyik részét kedveled jobban a pályának?

– Nagyon jó az egész pálya, de ha választanom kell, akkor a murvás részét mondanám. Eddig többet mentem murván és nagyon szeretek is ilyen talajon menni, így nekem az tetszett jobban!

Érdekes, hogy a legjobb időtöket a reggeli még igencsak vizes pályán mentétek. Elégedett voltál a nap folyamán nyújtott teljesítményetekkel?

– Igen, ezen mi is meglepődtünk, hogy azon a nagyon sáros és vizes pályán sikerült viszonylag jó időt mennünk. 😃 A teljesítménnyel nem igazán vagyok elégedett! Az első forduló jól sikerült, a második forduló egyik kanyarjában sajnos elpattogott az autó, nem tudtunk befordulni és a partoldalnak csúsztunk. Nem volt nagy hiba, csak lefulladt az autó és nagyon nehezen indult újra. A harmadik fordulóban pedig sikerült megforogni, az meg azért ment el. Úgy nézve, hogy idén első versenyünk volt és először mentünk ezzel az autóval, akkor annyira nem rossz, de lehetett volna jobb is. 🙂 Talán ha meglesz a rutin, akkor ezek a hibák majd eltűnnek. 🙂

Mit hozhat a jövő számodra az autósportban?

A jövővel kapcsolatban én már akkor boldog leszek, ha el tudunk jutni olyan futamokra, ahova már régóta szeretnénk! Érezzük jól magunkat, tudjunk gond nélkül versenyezni, aztán ha néha kapunk érte valami elismerést, az már jó. 🙂 Nekünk már az egy boldog jövő, hogy egy ilyen autóval mehetünk!

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a Bévárdi Rally Teamnek a sok segítséget! Név szerint Bévárdi Petinek, a precízen és gyönyörűen összerakott autót, Bévárdi Sanyinak, a sok segítséget az alkatrészek beszerzésében, Toldi Tamásnak pedig a motorunkat! Köszönjük, hogy a Bévárdi Team színeiben versenyezhetünk!!!

Comments are closed.