ORB

VÁR RÁNK A BAJNOKSÁG! – Vincze Ferenc

Vége a téli álomnak, talán lassan ki is tavaszodik és elkezdődnek kis hazánkban a rali bajnokságok. Sorozatunkban az idei év vélhető főszereplőit szólítjuk meg, a tavalyi évről és az idei tervekről. Szerkesztőségünk most is lehetőséget adott a kisebb kategóriák, bajnokságok versenyzőinek is, hiszen Ők is a Magyar Ralisport egyenértékű szereplői a nézők számára! A tizenegyedik részben Vincze Ferencet szólaltattuk meg.

Hogyan értékelnéd egy pár mondatban a tavalyi versenyzéseteket?

– Pozitív volt számunkra a tavalyi év. Nagyon elégedettek voltunk ezzel az év végi eredményünkkel. Minden versenyen dobogón végeztünk, kivétel az Ózd- Salgó Rallye, mert ott összeszedtünk egy defektet.

Számotokra melyik volt a 2017-es év legjobb/legsikeresebb versenye?

– Az előbb említett versenyt vártam nagyon, mert nekünk ez hazainak mondható, de itt balszerencsések voltunk, ezért Eger volt a legjobb, mivel ott nyerni tudtunk.

Az év legnagyobb “kalandja”?

– Miskolc Rallye-n volt, videó is készült róla. Bükkszentlászlón megcsúsztunk a felhordáson, és kicsit lecsúsztunk az útról, de nem lett baj.

Tervek az idei évre?

– A bajnoki címért szeretnénk harcba szállni, úgy érzem ez egy reális cél. Mindenképpen előrébb szeretnénk végezni mint tavaly.

Köszönettel tartozom a családomnak, hogy segítik versenyzésemet, valamint támogatóimnak, nélkülük nem lehetnék itt.

A tegnapi teszt képei: ITT!

…minden csak rajtunk múlik – Vincze Ferenc & Bazsó Attila

Második közös szezonjába vágott bele a Vincze – Bazsó – Fabia R5 trió. A tavalyi debütálás egy abszolút 3. helyet eredményezett. Most nem titkoltan a bajnoki cím megszerzése a cél. The Vincze – Bazso – Fabia R5 trio came into their second season. Last year's debut resulted in an absolute third place. Now they want to get the Hungarian championship title.

Közzétette: R-SECTOR – 2018. március 17.

 

Comments are closed.