VÁR RÁNK A BAJNOKSÁG! – Papp Arnie

Vár ránk a bajnokság sorozatunkban az idei év vélhető főszereplőit szólítjuk meg, a tavalyi évről és az idei tervekről. Szerkesztőségünk most is lehetőséget adott a kisebb kategóriák, bajnokságok versenyzőinek is, hiszen Ők is a Magyar Ralisport egyenértékű szereplői a nézők számára! A negyvenötödik részben Papp Arnoldot szólaltattuk meg.

Hogyan értékelnéd egy pár mondatban a tavalyi versenyzéseteket?

– Először is, sziasztok! Tavalyi évben, még mindig a csapat építésén ügyködtünk, Szabó Árpival közösen, így viszonylag kis energiát tudtunk belefektetni a versenyzésbe. Az autó tavaly félig-meddig újra épült, az erős motor miatt a komplett hajtásláncot ki kellett cserélni, így az év végére sikerült olyan helyzetbe kerülni, hogy elmertünk indulni életünk első Rallye2-es versenyén.

Számotokra melyik volt a 2017-es év legjobb/legsikeresebb versenye?

– Mindenképp az Eger Rally-t emelném ki. Nagyon nagy előkészület és sok ember segítsége kellett ahhoz, hogy be tudjunk mutatkozni éles körülmények között a Rallye2-es bajnokság, záró futamán. Sok új fejlesztést kapott az autó, amitől picit tartottam is, hiszen versenykörülmények között novemberbe „teszteltük” először. Visszagondolva, nagyon jól sikerült minden az autón és persze lettek technikai problémáink a verseny végére, de amíg a nyers tempó számított fel tudtuk venni az élmezőnnyel a versenyt.

Az év legnagyobb “kalandja”?

– Volt több is, de talán az Eger Rally harmadik gyorsaságija Szarvaskő-Egerbocs közötti szakasza. A gyorsasági első 1/3-at vakon mentem, mert sajnos az átbeszélőnk szétcsúszott és nem hallottam Gergőt. (szerk: Navigátor) Na nem akartam sok időt veszteni, így egész sok kanyaron sikerült gyorsabban átmenni, mint ahogy terveztem, legalább lettek szép felvételek a videósok számára. 🙂

Tervek az idei évre?

– ORC P12-ben szeretnénk pár futamon részt venni. Már tavaly is láttuk, hogy mennyire fejlődik ez a gépcsoport és mindig is azt tartottam szem előtt, hogy erősebb bajnokságban/kategóriában jó csatázni, hiszen ott lehet fejlődni. Egyelőre biztosan marad a Lada, de nincs elvetve, majd az autóváltás sem. Egész évet biztosan nem fogjuk tudni vállalni, de pár futamon mindenképp szeretnénk borsot törni az ellenfelek orra alá. Most a Miskolc Ralin viszont még megpróbáljuk újra a Rallye2  mezőnyét.

Mit vársz az átalakulóban lévő rali bajnokságoktól?

Azt gondolom, rally volt, van és lesz is. Tetszik, hogy próbálnak utánpótlás nevelés területén nyitni a szövetség oldaláról, lehetőséget biztosítani fejlődő képes bajnokságok számára. Jó kezdeményezés és ha sikerülne megfogni pár tőkeerős támogatót, ezt akár a Rallye2-ben is lehetne kamatoztatni. Szükség van az utánpótlás nevelésre, hogy fiatalok is eljuthassanak a versenypályákra. Pozitívan állunk az évhez és majd decemberben kiderül, hogy sikerült összehozni az idei szezont.

Dolphio Technologies Kft., Fer-Vill Kft., Solar Pro-Tech Kft., Truckport Hungary Kft., Virtech Labs Bt.,Tomee Trans, Sáppusztai Pálinka, Trixon autóház, Pelixír Centrum Kft., Szuvorov Kft., Attalus Securty Kft, Ten-Line Kft., Ruhan Kft., Fúzió Elektrótechnika Kft., Multi Garage Kft., FoliaZ.hu, Extrémélmények.com, Petersgumi.hu, Matricakell.hu, Kasza Motorsport.


Comments are closed.