VÁR RÁNK A BAJNOKSÁG! – Mészáros Attila

Vége a téli álomnak, talán lassan ki is tavaszodik és elkezdődnek kis hazánkban a rali bajnokságok. Sorozatunkban az idei év vélhető főszereplőit szólítjuk meg, a tavalyi évről és az idei tervekről. Szerkesztőségünk most is lehetőséget adott a kisebb kategóriák, bajnokságok versenyzőinek is, hiszen Ők is a Magyar Ralisport egyenértékű szereplői a nézők számára! A huszonkilencedik részben Mészáros Attilát szólaltattuk meg.

Hogyan értékelnéd egy pár mondatban a tavalyi versenyzéseteket?

– A céljaink, mint mindig az volt, hogy elsők legyünk, valamint hogy végig menjünk minden pályán és sikeresen célba érjünk. Sajnos a technika ördöge néha megtréfált bennünket, így a számításaink kissé mellé mentek, de alapjába véve jó eredménnyel zártuk a tavalyi évet. Panaszra nem lehet okunk, mert a tavalyi évben az összesített eredményben abszolút hetedikek lettünk, kategóriánkban pedig a másodikok.

Számotokra melyik volt a 2017-es év legjobb/legsikeresebb versenye?

– Legsikeresebb a Salgó Rallye lett, mivel ott elsők tudtunk lenni. A 2017-es év legjobb versenye az osztrák Legend Rally volt, itt belekóstolhattunk mennyivel másabb a szervezés, a pályák, a körülmények.

Az év legnagyobb “kalandja”?

– Legkalandosabbnak az Eger Rallye bizonyult számunkra, mivel nem csak kisebb műszaki hibák nehezítették a dolgunkat, de váltót is kellett cserélnünk. Ettől függetlenül nagyon élveztük a versenyt és a helyezésünk sem lett olyan rossz. Összességében elégedettek vagyunk, voltunk a tavalyi évben elért eredményeinkkel.

Tervek az idei évre?

– Az idei rali szezont teljesen megújulva indítjuk. Nemcsak új egyesületben (SCAR-ungeria se), de új autóval is. Régi vágyam látszik valóra válni, hiszen egy olyan autóval állhatok rajthoz, amit megálmodtam. Olyan autót építettünk, ami nagyon hasonlít a régi autómhoz, fiatal koromban. A feeling már megvan, már csak az eredmények kellenek.

 

Mit vársz az átalakulóban lévő rali bajnokságoktól?

– Elsősorban a “csodát” várom az idei bajnokságtól, hátha valami változik.

Köszönet elsősorban a szervizcsapatnak, mert nélkülük biztosan nem készült volna el az autó. A családomnak a türelemért, a támogatásért. Valamint a szponzoroknak, akik nélkül nem indulhatnánk az idei szezonban. Szakáll-Metál., Robitlág Bt., Vendrey Kft., Magszerért Bt., Car-Bady Kft., Páncél Kft., RallyeFeeling.hu., Laptiming., RS- felni.hu.

Köszi srácok!!!

 

Comments are closed.