Új motivációt adott ez a verseny

21.Mikulás Rallye-beszámoló

Nem várt izgalmakat hozott az immár 21. alkalommal megrendezett Mikulás Rally. A mezőny összetétele megközelítette egy ORB futam színvonalát, a versenyzőpárosok pedig szoros csatát vívtak az egész verseny folyamán.

Balogh Jani és Holczer Dani a Hadik Rallye Team Ford Fiesta R5-ösével állt rajthoz, mert szerették volna kipróbálni, hogy milyen élmény egy ilyen autóval murván közlekedni. A barátkozós kilométerek könnyed ismerkedést és egy nem várt eredményt hoztak.  

Balogh Jani: „ A titkon remélt forgatókönyv szerint telt a Mikulás Rallye, próbáltuk könnyedebben kezelni ezt a feladatot és nem ráfeszülni a minél jobb helyezésre. Kíváncsiak voltunk, hogy mennyire működőképes egy ilyen felállás, és mennyire tudunk együttműködni a csapattal. Igyekeztünk minél több információhoz jutni, és belőni, hogy hol is van a helyünk ezzel a típusú autóval a versenyzőtársak között.”

Az első gyorsasági eredménye is jól mutatta, hogy a programban szereplő hat szakasz nem lesz sétagalopp a győzelemre hajtó párosoknak. Nagy meglepetésre a teszt kilométerek ellenére már itt meg tudott villanni az újdonsült csapat.

Balogh Jani: „Ki lehet emelni sok olyan pillanatot, ami rendkívül pozitív számunkra. Már az első várpalotai pályát olyan eredménnyel teljesítettük, amire nem számítottunk, mivel csupán egy tized másodperccel szorultunk a második helyre. A következő körben ugyanitt tudtunk gyorsasági szakaszt nyerni, ami bíztató előjel a jövőt illetően.  A ritmusunk tekintetében minden jól alakult. Könnyedén álltunk neki, nem volt a megszokott tornagyakorlat és ráfeszülés, inkább improvizatívan kezeltük a kialakuló helyzeteket. Az elejétől otthon éreztük magunkat az kabinban, partiképesek voltunk, és tudtuk tartani a lépést a sokkal nagyobb rutinnal rendelkező R5-ös ellenfelekkel.”

Öt gyorsasági után öt páros is öt másodpercen belüli időeredménnyel állt az abszolút értékelésben, ami olyan szoros volt akár egy bajnoki pontokért vívott ORB futam. Ebbe a bolyba Jani és Dani is beférkőzött, és egy kiemelkedően jó helyezésre nyílt lehetőség.

Balogh Jani: A harmadik szakaszon már nagyobb volt az akarásunk és ennek köszönhetően be is csúszott egy hiba. Az egyik féktávon olyan nagyot fékeztem, hogy az autót sikerült megfullasztani. Zavaromban még le is áramtalanítottam, így az újraindítás is nagyobb időt vett igénybe. Ezzel a begyűjtött hátránnyal talán tehermentesebbek maradtunk. Csalódottság nem alakult ki bennünk, a verseny elérte célját és az abszolút ötödik helyen végeztünk, ami az idei év viszontagságai után egy remek szépségtapasz. Ez a siker kellő motivációval lát el bennünket az uborkaszezon előtt, és azon fogunk dolgozni, hogy előteremtsük annak a feltételeit, hogy jövőre akár ugyanebben a felállásban folytathassuk. Nem fogunk sokat aludni a téli álom idején! 🙂

Comments are closed.