Új bajnokságban szeretnének helytállni

Tóth Ottó az elmúlt években a Historic bajnokság rendszeres résztvevője volt. Tavaly sikerült bajnoki címet szerezniük, idén azonban az új szabályok válaszút elé állították a pilótát.

Szia Ottó! Néhány hónap elteltével hogyan értékeled a tavalyi évet? Mondhatjuk, hogy az eddigi legsikeresebb szezonod volt a 2018-as.

Sziasztok, köszöntök mindenkit. Szerintem mondhatom Laci nevében is, hogy egy sikeres éven vagyunk túl. Mindenkinek az áldozatos munkája és kitartása mellett a szerencse is velünk volt 2018-ban, ami meghozta a gyümölcsét. Volt benne izgalom, kihívás és rengeteg öröm.

Hogy telt az uborka szezon?

Sajnos ez a kieső időszak csütörtökig, az itiner átadásig munkával telik, igyekszem Londonból hazaérkezni. Ez azt is jelenti, hogy a Csima Károly által felkészített autóval egy métert sem tudok menni, csak a versenyen lesz erre lehetőség. Vérző szívvel néztem, hogy mindenki több helyen tesztel, hiszen idén új navigátorral fogok versenyezni, így számomra is elég fontos lett volna.

Komoly változások vannak a Historicban. Hogy fogadtátok ezt?

A változások szinte a semmiből csaptak le ránk. Minden előjel nélkül, “sporttársiasan” megszüntették a kategóriát amire építettük a kocsit. Érdekes, hogy a sportágat szerető emberek nem segítik, hanem gátolják egymást, nem értem… Legalább lett volna határidő, hogy felkészüljünk erre a dologra. Két válaszút előtt álltunk végül: az egyik, hogy maradjunk a Historicban, vagy a másik, hogy a továbbiakban ORC-ben megyünk. Mind a kettő költségekkel jár, ezért úgy döntöttem, az autót már nem akarom vissza alakítani, így ORC P13-ban fogunk versenyezni. A másik nehezítés, hogy az év első részében nem tudunk Erdélyi Lászlóval menni, bár segít és ellát minket tanácsokkal a háttérből is. Így Egerben Vajnai Danival az oldalamon próbáljuk majd felvenni a versenyt amennyire lehet, bár a technikai hátrányunk jelentős a többi VFTS -el szemben. Majd meglátjuk ez mire elég.

Mi a terv idén?

Az idei terv tulajdonképpen az, hogy kitapasztaljuk milyen nagy a különbség az autók között. Tudom mit kellene a kocsihoz tenni, fejleszteni, de sajnos ennek nagyon komoly anyagi akadályai vannak, amit egyedül nem tudok megugrani, ennek ellenére igyekszünk majd kiautózni a maximumot. A kocsival nem mentem 3 hónapja, Pirelli-vel szinte nulla tapasztalatom, az új navigátorral pedig össze kell szoknunk, szóval lesz mire figyelni.

Mennyivel lesz nagyobb kihívás az ORC-ben autózni?

Lényegében a távok nem lesznek újak, mert ugyanezt jártuk be Historicban is. A külföldi életem miatt a teljes szezon kizárt, így majd időközben elválik hol tudunk indulni, mert a versenynaptár is teljesen megváltozott számunkra. A kihívás az, hogy a kategóriában tudjunk jó meccseket vívni a szuper gyors versenyző párosokkal és azt hiszem erre lesz bőven lehetőség. Izgatottan várjuk!

Comments are closed.