Tudták, hogy innen most nincsen tovább

Virág Tamás és Matics Barbara nagyon előkelő helyen állt a Veszprém Ralin a Rallye2 mezőnyében, amíg nem jött Hajmáskéren a “nagy” ugrató…  A fiatal versenyzőpáros tanulságos élményeket, sztorikat osztott meg velünk a verseny után pár nappal. 

Ha murva akkor indulnotok kell? 🙂

Tamás: Mindenképpen! Terveztük is az indulást ezen a két versenyen, mivel a sprint sorozatban nincs murvás verseny, ezért ha az ember igazi raliversenyen akar menni, bizony Rallye2-be fel kell merészkedni.

Barbara: Igen, igen és igen! Imádjuk a murvát mindketten, a Szombathely Ralin mindenképp akartunk menni, ide pedig kimondottan én szerettem volna nagyon visszatérni, kiküszöbölni a három éve Hegyesden történt balesetemet. Így ez a két verseny volt a kitűzött cél, a “végére” pedig a Tominak is nagyon megjött a kedve hozzá!

Kislődön az első gyorson rögtön egy figyelemreméltó abszolút tizedik idővel nyitottatok!

Tamás: Hegyesd kivételével mindkét gyorstól féltünk a rossz minősége miatt, de amikor versenyautóval odaértünk, teljesen mást adott vissza. Nagyon élvezhető volt ez a gyorsasági, a kocsi tökéletesen működött, minden métert élvezet volt megtenni vele. A biztató eredmény minket is meglepett, nagyon örültünk neki.

Barbara: Bizony. Az elején kicsit bizonytalanabbul indultunk, megint új gumival (Pirelli), ami szuper volt. A végére olyan jól belejött az Uram, hogy hatalmas élmény volt autózni ezen a pályán versenytempóban! Az idő meg csak hab volt a tortán, aminek természetesen nagyon örültünk!

A hegyesdi szakaszt még sikeresen teljesítettétek, aztán Hajmáskéren tettetek arról, hogy benne legyetek az év végi összefoglalóban…

Tamás: A hegyesdi pálya kiváló minőségű volt, mindkettőnk szívébe belopta magát. Ezt a gyorsaságit is egy kategória harmadik idővel teljesítettük, így boldogan vártuk a folytatást. De a folytatás egy cseppet sem lett boldog… Hajmáskéren vétettem egy nagyon amatőr hibát, a tréningen nem igazán mértem fel jól ezt az ugratót és így a lendület, ami odavitt, azzal és gázelvétel nélkül mentem át rajta. Az ugratásunk látványosra sikerült és fájdalmasra, de már mielőtt elugrattunk, tudtuk: innen most nincsen tovább. Majd jövőre újra megpróbáljuk, valószínűleg kevésbé látványosan! 🙂

Barbara: Igen és azt kell mondjam, hogy ez a pálya, – amennyire féltem tőle a múltbéli események miatt – a szívembe lopta magát és Tomiéba is. Nagyon VB-s, tempós, igazi ralipálya, kicsit ijesztgetős szakadékokkal, imádtuk!!! Ezután a gyorsasági után az előkelő harmadik helyet foglaltuk el a kategóriánkban, a nem titkoltan harmatgyenge kis A-s autónkkal. Nagyon örültünk neki, nagyon büszke voltam Tomira! Aztán sajnos jött a fekete leves. Nem elbízásból, nem elszállásból, vagy a nyomás nem bírásából született az ösküi esés, egész egyszerűen rutintalanságból. A pályabejáráson az 60 km/h-s tempó nem adta vissza az ugrató nagyságát, sajnos egyikünk sem tudta, hogy ez a nagy ugrató. Figyelmetlenség volt, előfordul az ilyen, ez volt a tanulópénz. Nem mi vagyunk az elsők, sem az utolsók, akik hibáztak/hibáznak. Jó lendülettel érkeztünk oda, aztán mikor már elindultunk rajta felfelé, rájöttem: ez a nagy ugrató – ekkor már üvöltöttünk mindketten… 😞

A fizikai, vagy a lelki fájdalom volt a nagyobb, amikor kiszálltatok a kocsiból?

Tamás: Mindkettőnknek fájt az ugratás, de lelkileg sokkal jobban megviselt, mert egy nagyon jó helyről fel kellett adnunk a versenyt az én hibám miatt. A fizikai fájdalmak inkább csak akkor jöttek, mikor lecsengett bennünk az egész lelki “trauma”.

Barbara: Én ahogy becsapódtunk, azt éreztem leszakad a hátam, iszonyatos nyomást éreztem rajta, azt hittem nem fogok tudni menni, vagy nem is tudom… Aztán átkapcsolt az agyam – a kocsit sajnáltam nagyon! Mégis csak a mi kezünk munkája. Szerencsére olyan nagyon vészes baja nem lett, de ez sovány vigasz volt így, hogy nem tudtunk továbbmenni… 😞 Mindenképpen a lelki fájdalom az, ami ilyenkor dominál… Aztán ahogy lelkileg nyugszol le, úgy jönnek szépen elő a fizikai fájdalmak… Meghökkentő volt számomra, hogy még szinte ki sem szálltunk a kocsiból, azt sem tudták, mi van velünk, már videó volt fent az interneten…

A verseny után a Magyar egészségüggyel is meggyűlt a bajotok…

Tamás: Sajnos mi sem gondoltuk volna, de így lett… Nem tudjuk mi volt a baj, hogy fiatalok vagyunk, vagy, hogy kiejtettük a szánkon, hogy ralibaleset. Úgy kezeltek minket, mintha hazudnánk, vagy nem is tudom. Nem vették komolyan az egészet… Igazságtalannak tartottuk, hogy fájdalmakkal ülünk ott és nem kapunk választ semmire. Az biztos, hogy a Karolina Kórházhoz soha többet nem fordulunk, semmiféle problémával!!!

Barbara: Igen, sajnos. Nem gondoltam volna, hogy ilyen fogadtatásban lesz részünk a mosonmagyaróvári sürgősségi osztályon. Lekezelő, flegma hangnem, gyanúsítgatás, célozgatás, hogy körülbelül csak hazudunk. Ambuláns lapunkon ez áll: “Elmondása szerint rali balesete volt.” Nem pedig az, “rali balesete volt.” Nagyon ellenszenvesek voltak velünk végig, igazán megrázó élmény volt, többet biztosan nem fordulunk a Karolina Kórházhoz semmiféle problémával. Szerencsére másnap reggel szakszerű ellátást kaptunk a győri kórházban! Az eredmény végül Tominál ágyéki csigolya zúzódás, nálam a nyakamban a trapéz izom szakadása, illetve a gerincemben valami enyhén jobbra mozdult, ezen kívül negatív. Lila folt a kulcscsonton, stb… Ez már csak mellékes… Most azon igyekszünk, a kocsi minél hamarabb meggyógyulhasson…

Több murvás verseny már nem lesz idén a bajnokságban…

Tamás: Nincs több murvás futam… Sajnos! Valószínűleg az idei Rallye2-es szereplésünknek ezzel vége is. Még reményeink azért vannak… Meglátjuk, mit hoz ez a pár hónap!

Köszönjük szépen a segítséget mindenkinek, Kállai Tominak és Kovács Öcsikének a szervízt, a Matics családnak a rengeteg, önzetlen segítséget, ami lehetővé tette, hogy rajthoz álljunk ezen a versenyen. Fehér Gábornak és Édesapjának, hogy kiszálltak hozzánk még péntek este és segítettek az autó befejezésében, ezzel levéve egy csomó terhet a vállunkról.

Barbara: Sajnos csak helyeselni tudok az állításodra, ez valóban így van… Ezzel a mi sztorink sajnos a végéhez is ért, nagyon fájó szívvel látjuk be, de így van… Augusztusban még szaladunk egyet Ercsiben, Oroszlány Ralizunk majd… Július 22.-én pedig az éjszakai Vasas-Zobáki versenyen fogok indulni Kállai Tomival – és év végéig a többi Déli Régiós futamon is.

Köszönjük szépen a segítséget a szervíznek: Öcsikének és Tominak, a családunknak. Köszönjük szépen Idősebb és Ifjabb Fehér Gábornak, akik péntek este még eljöttek Csornáról és segítettek nekünk összerakni a versenyautót! Mindenkinek, aki keresett minket, aggódott értünk, megkérdezte, hogy hogy vagyunk! Köszönjük azoknak a nézőknek, akik segítő szándékkal érkeztek hozzánk a baleset után és nem csak szenzáció voltunk nekik. Köszönöm a srácnak, aki segített kiszállnom a kocsiból! Köszönöm Virág Tominak, hogy átvitt a rettegett hegyesdi gyorsaságin, ezzel az egyik legnagyobb élményt okozva számomra mióta versenyzem. Köszönöm, hogy megosztja velem a tehetségét, nem ez alapján az egy hiba alapján kell leírni, véleményt alkotni róla! Mindenki hibázik! És hibázzunk bátran, ha ebből bármit is tanulhatunk! Legközelebb egészen biztosan máshogy lesz! Jövőre találkozunk!!!

Comments are closed.