Talán ennél több nem volt benne…

Porrogon egy jót versenyzett a Nagy Dávid – Nagy János duó, viszont a kívánt eredmény sajnos elmaradt. Dáviddal foglaltuk össze a versenyüket, de előtte még szóba ejtettük az Oroszlány Ralin szerzett élményeket is. 

Mielőtt rátérnénk a 7X Görbe Rallye eseményeire, egy pár mondatban mesélj nekünk az előző versenyetekről, amit Oroszlány környékén teljesítettek.

– Nem jártunk még azon a pályán, kíváncsian vártuk. Nem csalódtunk! Igaz egy-két lassítót kivettünk volna, de összességében nagyon tetszett. A nézők előtt le a kalappal, igazi fanatikusok! Hatalmas élményt adtak! Főleg az utolsó gyorsaságin éreztük ezt, amikor is a pálya nagy részét vészvillogóval 40 km/h-val teljesítettük, mert átszakadt a láncfeszítőnk és eltört a főtengelyünk. Akkor láttuk csak igazán mennyien vannak kint. Rengeteg tapsot kaptunk, sokan kifutottak hozzánk az autóig, így köszönték meg az aznapi élményeket, melyeket próbáltunk szolgáltatni. A hibának is köszönhetően az A1.6 kupa utolsó helyén értünk célba, ezzel bezsebelve egy bajnoki pontot, aminek hála az összesített harmadik helyre léptünk fel a kupában.

Hogyan készültetek a Somogybükkösd és Porrogszentkirály között elhelyezkedő kilenc kilométeres gyorsaságira?

– Háromszor jártam már ezen a versenyen, hatalmas meglepetés nem fogadott minket. Pár belső és külső Ladás videót megnéztem a verseny előtti napokon és próbáltam komolyan venni a pályabejárást. Jól sikerült az itiner már elsőre, a kavics kihordásokat kellett letisztázni párszor, melyek a pályabejáráson még csak kezdetlegesen jelentek meg.

Az első kettő gyorsaságin volt egy kis kalandotok és a féketek sem üzemelt megfelelően…

– Elsőre egész jól bekezdtünk, pedig a reggeli kelést nehezen bírom, negyedik időt jöttünk. A második körre általában mindig túlpörgetem magam, ezért csúszkáltunk pár feleslegeset, majdnem mentünk mi is szegény Korom Zsoltiék után. A fékünk eddig a két Ladás versenyévadunk során mindig hibátlanul üzemelt, ám most folyton elmelegedett, pedig mentünk már ennél melegebb időben és hosszabb gyorsaságikon is. Valószínűleg a tárcsa választás sikerült rosszul.

A harmadik gyorsasági szakaszon sikerült a legjobb időt mennetek a nap folyamán. Minden összeállt arra a gyorsra?

– A reggeli álomkór és a második gyorsra jellemző kapkodás után a harmadik gyorsasági szakaszra sikerül mindig megtalálni az „arany középutat”. Ez mióta versenyzek így van, minden versenyen. Úgy gondolom, hogy arra a gyorsra összeállt minden, az autó szuper volt és a tudásomhoz mérten kiadtunk magunkból mindent. Talán ennél több nem volt benne…

Sikeresen célba értetek, viszont a kategóriában messze voltatok a dobogótól.

– Nagyjából erre is számítottunk. Tudtam, hogy az első háromba nem férünk bele, bármi is történjék, viszont nagy szükségünk volt a pontokra, hogy megtartsuk a harmadik helyünket. Sajnos a Zsoltiék kiestek, így a Barabás házaspárral kellett volna meccselnünk, akik egy ponttal lemaradva voltak a negyedik helyen a bajnokságban. Az első gyors után kiderült, hogyha nincs rumli, akkor előttünk fognak végezni, onnantól azért küzdöttünk, hogy közvetlenül mögöttük végezzünk, így egy ponttal szerezhetnek csak többet nálunk és holtversenyben várhattuk volna a magyarhertelendi futamot. Sajnos az utolsó gyorsaságin a Szisziké-ék büntetést kaptak, így az Olivérék mögött 1,8 másodperccel lemaradva lettek a negyedikek, mi pedig az ötödikek. Ezért is fontos az utolsó másodpercig küzdeni! Itt bármi megtörténhet…

Tudod, tudjátok már, hogy hol lehet még erősíteni a csomagotokat a minél jobb eredmények eléréséhez?

– Tisztában vagyunk vele, hogy a mi autónk gyengébb, nehezebb, butább, stb, mint a kategóriatársaké. Ez így homológ! Historicra épült. Nekem ez az érték benne és valahogy nem érzem azt, hogy negyven kilométeres távra megéri csináltatni 1,5 millióért egy A-s motort… Ha majd sikerül teljesen kiautózni ezt a csomagot, akkor beszélhetünk erősebb motorról, vagy esetleg másik autóról.

Köszönöm a „csipet-csapatomnak”, hogy erre a versenyre is elkísértek és segítettek, továbbá szponzorainknak a támogatásukat: Convoy Truck Shop, Pneuplus Kft., Laptopszalon Pécs, Magvitamin.hu, Stein Villamos Kft., Equicom Méréstechnikai Kft., A.S.S. Kft.


Comments are closed.