Szokják a környezetet

Spéder Bence azok közé a fiatal versenyzők közé tartozik, akik még éppen hogy csak elkezdték a ralis pályafutásukat. Az év első versenyét Parasznyán még nem sikerült nagyobb hiba nélkül befejeznie, viszont a Szemere és Buzitatető között rendezett Rallye3-as futamon, már az abszolút tizedik helyezéssel büszkélkedhetett. Bencével beszélgettünk a verseny után. 

Első interjú veled az oldalunkon. Egy pár mondatban bemutatnád a RallyFelling.hu olvasóinak az eddigi autóversenyzői pályafutásodat?

– Sok mindent nem tudok elmondani az eddigi autóversenyzői pályafutásomról, mivel az elmúlt évben vettem az autót. Térdsérülésem miatt a motorozást abba kellett hagynom, de az adrenalinra szükségem van és a rallyt mindig is szerettem kis korom óta! A 2018-as évben Kunmadarason rendezésre kerülő Power sprint kupasorozatban vettem részt, ahol sajnos még az első futamon nem tudtam a térdgép miatt autóba ülni, ennek ellenére sikerült megszereznem a BMW kategória bajnoki címét! Gondoltam megpróbálok egy szinttel feljebb lépni!

Azt is tudni kell rólad, hogy megyei másodosztályú futballista vagy. Sokan furcsának találják azokat az embereket, akik a ralit és a focit is szeretik! 🙂 Te is tapasztaltad már, hogy néha kérdően néznek rád a focit szerető haverok? 🙂

– A foci a második helyre szorult, de a mozgásra szükségem van! Nem tette még senki szóvá azt, hogy mindkettőt szeretem!

Az idei Rallye3-as pontvadászatot a Parasznya és Lyukóbánya között rendezett versennyel kezdtétek.

– A Parasznya-Lyukóbánya futamon sajnos figyelmetlenség miatt bukás lett a vége, amit nagyon sajnálunk! Nagyon izgultunk, nekem is, a navigátoromnak és az egész csapatnak is új ez a dolog! Ezen is át kellett esnünk, reméljük ez volt a legnagyobb hiba egy darabig.

Múlt hétvégén viszont már Szemerén próbáltatok minél jobb eredményt elérni. Mi történt veletek a versenyen?

– Szemerére úgy érzem felkészültebben érkeztünk, az első gyors túlságosan tapogatózósra sikerült, ennek ellenére egy lassítót is elvittünk, ez összesen huszonnégy másodpercünkbe került. Második gyorstól folyamatosan gyorsultunk, elmúlt az izgulás és élveztük a versenyt!

Az abszolút tizedik hely is meglett a végére!

– Nagyon örültünk az abszolút tizedik helynek. Úgy érzem, még sokkal több van bennünk, de még szokni kell a környezetet, az autót és magát a rallyt!

Mik a további tervek az idei évre?

– Az idei évre kitűzött cél nincs, minél több versenykilométert gyűjteni, esetleg támogatót találni!

Köszönetet szeretnék mondani a családomnak, csapatnak, barátoknak, az egyedüli támogatónknak: KoNa-Therm nyílászárók és azoknak, akik szurkoltak a sikeres első célba érésünknek!

Comments are closed.