Szlalomoztak a RallyFeelinges srácok!

Győrfi Dávid évek óta jó barátunk és egy nagyszerű fotós, akit nem sok ralit szerető embernek kell bemutatni a Déli régióban. Nyisztor Szabi egy lelkes fiatal srác, akit mi is csak a tavalyi évben ismertünk meg a feltünően szép dekorú autója jóvoltából egy pécsi bevásárlóközpont parkolójában. Két közös dolog  van bennük, hogy mindketten szlalom versenyeken indulnak és kedvelik a RallyFeeling,hu oldalát. Az NHK szlalom versenye után beszélgettünk velük.

Szia Dávid! Egy pár mondatban összefoglalnád a versenyedet az olvasóinknak?

Győrfi Dávid: Sok-sok tapasztalat és jókedv jegyében telt a verseny napja Mázán, ahol az idei NHK szlalom második fordulóját rendezték. Az első fordulóhoz képest tempósabb pályát hoztak nekünk össze a szervezők. Kicsit óvatos kezdés után (1:27) eldöntöttem, hogy ez a nap csak az idők javulásáé és a jó hangulaté lesz. Második körre sikerült öt másodpercet faragni, s a pályát is jobban kiismertem, illetve valamennyit tisztult a pálya. Harmadik-negyedik körben a minimális technikai hiba ellenére ismét gyorsultunk. Az ötödik és egyben utolsó körben a rajtban állva az járt a fejemben, hogy igenis be kell menni 1:20 alá!

Sikerült a jobb időt elérned?

Győrfi Dávid: Sisakon egyet húz, kesztyű igazít…és rajt! Higgadt, de kellően agresszív autózással sikerült 1:18-as időt autóznom!

Elégedett vagy a hétvégével?

Győrfi Dávid: Egy nagyon szervezett és szuper hétvégén vagyok túl. Minden perce örömmel telt. Végül a kategória hetedik és az abszolút értékelés harmincharmadik helyén zártam a versenyt.

Köszönöm a támogatást és a kitartó munkát szüleimnek, a Pintiracing csapatának, a szervezést az NHK csapatának, valamint a RallyFeeling.hu csapatának! Illetve mindenkinek, akik biztattak, drukkoltak nekem!

Tavalyi évben a Mecsek Rallye idején találkoztunk egy pécsi bevásárlóközpont parkolójában először, amikor is felfedeztük a RallyFeelinges kis autódat. Honann a rali és az oldalunk iránti vonzalom?

Nyisztor Szabi: Igen, amikor először találkoztam veletek Pécsen a Tesco parkolóban, el kell mondjam nagyszerű perceket okoztatok nekem akkor! Leirhatatlan boldogság volt számomra. Éppen moziból jövett tértünk oda! A rallye iránti érdeklődésem talán 11 éves koromban kezdődött, amikor is az első magyarbólyi autóversenyre elvittek a szüleim. Így idővel minden évben kilátogattunk a versenyre. Mindig izgatottan vártam!
Későbbiekben unokabáttyámmal jártam el versenyekre. Sok helyen Ő is indult anno a Tamási motorsport álltal rendezet versenyeken. Németh Zoltán “Kámikázee” – sokuknak nem kell őt bemutatni, a kis 601-es trabival. Sok nevet tudnék mondani, aki végett belebolondultam a rally világába… Villányi banda, Hajdú Zoltán, Jekl Alfréd, Spiegel Lehel. Mindig is példaképként nézzek rájuk!
Az oldalatok sokszor felkeltette a figyelmemet, mindig láttam polókat, más autón a matricákat és igazából pár ismerős biztatot erre, hogy feltegyem a kis Puntómra, mondván, hogy jól állna neki. Igazából nem tévedtek, tényleg jól mutat. 🙂

Múlt hétvégén az NHK Szlalom versenyen vettél részt. Mit kell tudnunk erről a versenyről?

Nyisztor Szabi: Igen, az NHK szlalom versenyén vettem részt elősszőr. A pályakialakítás, a rendezők álltal forditott figyelem a versenyzőkre, ez igazi csapatmunkára vall. Nem bántam meg, hogy részt vettem és a továbbiakban is vissza fogok ide térni! A verseny rosszul indult, hiszen egy figyelmetlenség véget pályát rontottam, de a többi kört sikeresen teljesítettem, illetve az utolsó kör vége felé történt még egy kisebb technikai hiba az autóval, de minél előbb orvosolni fogom a problémát! 🙂 Kategória hatodik, illetve abszolút huszonhetedik helyen zártuk a versenyt. Sajnos az április 7.-én megrendezésre kerülő komlói szlalomot, ki kell hogy hagyjuk. 😞

A jövőben tervezed esetleg komolyabban is a ralizást?

Nyisztor Szabi: Mindenképpen folytatni szeretném a versenyzést, illetve a közelövőben ha lesz alkalom, egy Rallye3-as szezont végig menni. Egyenlőre megelégszem a szlalommal, illetve a Mini Rally sorozattal. 🙂

Utólag szeretném megkösszöni az NHK csapatának, hogy részt vehettem a versenyen és bizom benne, hogy ugyanilyen lelkesen vissza is várnak! 🙂

 

Comments are closed.