Szeretnek szenvedni, mert ralizni még mindig jó!

Kovács Emil szokásához híven kalandosan, viszont nagyon felszabadultan teljesítette a legutóbbi versenyét is, ami most a 21. Szilveszter Rallye volt. A verseny utáni napokban beszélgettünk Emillel. 

Milyen céllal érkeztetek a 21. Szilveszter Ralira?

– A célunk a 21. Szilveszter Ralin az volt, hogy mindenki jól érezze magát. Függetlenül attól, hogy autóba fog ülni, vagy sem. Történt ugyanis, hogy az én autómat a nyíregyházi verseny egy picit megviselte, mint ahogy engem is. Elfogyott a hátulja. Mikor onnan hazaértünk, pontosabban egy pár nappal később az öcsém Zsolti és a vezető szerelő Csabi, aki mindenhez is… olyan furán kérdően nézte. Már tudtam, hogy el van döntve… Ha menni kell, menni, kell. Nem úgy hangzott az a mondat – indulunk a Szilveszter Ralin – mintha kérdő lett volna. Ez inkább olyan parancsnoki volt. Én mondtam nekik röhögve, hogy persze, megyünk. Aztán ránéztem az autóra és nem láttam azt, amit kellene. Ugyanis nem volt az autónak hátulja. 🙂 Vicces mi? Majd hozzátettem, hogy én egy kapavágást nem teszek annak érdekében, hogy az autó versenykész legyen. Viccesen mondtam, hogy pénz nincs a felújításra, mert nem költök már erre a bódéra, úgyhogy hívjatok egy közmunkás kőművest, aki felvakolja és összelapátolja az autó hátulját. Így is lett. Pár nap múlva csak egy képet kaptam, hogy kész, csak finomítani kell és hogy a hézagokkal is foglalkozzanak, vagy nem? Hát nem pofátlanok? A pofám leszakad, ezek tényleg menni akarnak. Másnap lementem a műhelybe és az autó már majdnem hogy színre volt fújva. És mivel nem vagyok egy sz.r alak, melléjük álltam és akkor uccu neki irány a buliverseny. Beszélgettem egy pár haverral, baráttal és kikerekedett egy jó kis társaság, aki ott akart lenni a versenyen. Aztán tettem egy kis csavart a dologba. A navigátorom Ádám apukája az idősebb Ádám, na ő pontosan az, aki minden versenyen ott van szerel, megold és elintéz mindent nekünk, na ő az, aki vett egy romot még az év elején. Egy Mazda romot. Jó autó egyébként, ha mondjuk, muskátlit akarsz bele ültetni a kert végébe. Na, szóval van neki az a fostalicska. Tudtam, hogy ha ideje engedi, akkor a fiaival, mert kettő van neki az Ádám és a Danika, velük szokott menni olyan bójaborogatós valamire, vagy még annak sem nevezném. Gondoltam egyet, meglepiből beneveztem a buliversenyre. Hiba volt, mert dolgoztam annyit azon a fostalicskán, hogy legyen belőle valami versenyautószerűség. De nem bántam meg! /Hozd vissza az üléseimet!!!/ Kitaláltam, hogy ő versenyezni fog és az öcsém Zsolti fog navigálni neki. Szép párosítás mondhatom. Az egyik nem tud vezetni, mert még sosem ment versenyen, a másik meg az ötödik kanyarnál veszti el a fonalat és kidobja az itinert az ablakon menet közben és kiabál, hogy: ”Hol a fa….mba vagyunk??” Már láttam a lelki szemeim előtt, hogy ezek ketten mit művelnek az autóban és sírtam a röhögéstől magamban. Persze, nem volt az olyan egyszerű, mert rajtam kívül mindenki röhögött igaziból. És rajtam. Nem volt kesztyű, nem volt maszk, nem volt jó az átbeszélő, nem volt ruha és fogalmuk sem volt arról, hogy kell itinert írni és amit kapnak itinert, azt hogyan kell olvasni. Tehát beszívtam. Persze én mentem a barátomhoz Jedlóczky Lacihoz ruháért, amit rám is húztak, hogy jó lesz-e nekik (erről videó is készült és kering valahol a facebookon), totál hülyét csináltam magamból. Egy szó mint száz, mehetünk a ringre buliversenyezni. Egy szerelővel, Csabival, mert mindenki más autóba ül. Szép mi? Mert az egyik csapattagunk Natasa nem tudott jönni. Na, mindegy. Megyünk a ringre, ki van bérelve három boksz, jönnek az autók és nem férünk be. Mert elszámoltam az autók mennyiségét. Nagy nehezen átszervezünk mindent és megoldódik. Itiner felvétel. Én már röhögök, mert húsz perce ott kellene lennie a díszes párosnak. Szólok nekik, hogy nem felejtettek el valamit? A válasz… De. A fostalicska forgalmiját… Az szép. Szét ba..ott az ideg. Ezek halál nyugodtan beülnek az autóba, elautóznak a forgalmiért, majd mikor visszajönnek, felsétálnak és elintézik az adminisztratív átvételt mindenféle lecseszés nélkül. Hát nem a bolondoknak van szerencséje? Mondom én, hogy mindent is elintéznek. Már lassan délután kettő és én még a pályát sem láttam, nemhogy írtam volna. Aztán elmagyarázom, hogy mi az az itiner, azt hogy olvas, azt hogy ír stb… Majd elindulok pályát írni, úgyhogy ezek ketten az autó seggében loholnak egy dobozos valamivel, mert nem adtam oda a Subarut pályát írni. Figyelj, pályaírás… Jobbra index jelzés: Jobb oldalon padka, vagy valami odafigyelős dolog. Ugyanez balra is igaz. Kettő féklámpa villantás a körülbelüli féktáv nekik. Én eközben a jelzések közben diktálom magunknak is a pályát. Szép mi? Felírjuk a belsőt és mi megyünk a külsőt írni. Majd vissza a bokszba. Ránézek az itinerükre és látom, hogy valami nem stimmel. Hát ez a két jó képességű össze-vissza írt mindent, a jobb bal volt, a kanyarok olyanok voltak, amilyen nincs is a pályán. Aztán a vége az lett, hogy a mi itinerünkből mentek, mert azon legalább megtalálják a rajtot és utána a célt.

A szombati napon, mintha egy kicsit még tapogatóztál volna a Ringen.

– Igen. Kerestem az önbecsülésem, mert valahol a pályán elhagytam a felíráskor. Az autómba bekerült egy elektromos kormány rásegítés, ami nem segített rá semmire, mert csak az volt benne. Olyan nehéz volt a kormányom, hogy mondhatni összesza..am magam. Az itinerünk sem volt valami pontos, mert kétszer lehetett menni és mint mondtam, voltak visszatartó tényezők a két okostojás személyében. Viszont olyan tempót tudtunk autózni, hogy megtanultam a pályát és megjegyeztem, hogy melyik bokor alatt van kő. A Mazdás menők meg szépen sunnyogva hasítottak. Semmi kalandunk nem volt, élveztük a semmit és problémamentesen lejött az autó.

Másnap viszont már igazi Kovács Emilként közlekedtél, a nézők nagy örömére!

– Annak örülök, ha így van. Mint mondtam, már sokszor nekem, nekünk nem az idő a fontos. Abból is látszik, hogy reggel úton a ring felé, a ring külső elejét a feleségemnek diktáltam fel. Megtaláltam az autóban a kéziféket és ahogy a Jedlóczky Laci barátom mondta, ott is rángattam, ahol meg se kellett volna érintenem. Na, de ha egyszerűen tetszett. Végre működik valami az autóban. Volt is kalandunk. Vasárnap az első gyors az olyan izé volt, olyan semmilyen. Nem is történt semmi. Rángattam a kéziféket, csóváltattam az autó valagát és ahogy a ringről kimegyünk a kapun, egy nekem jobb3 – 50 – Bal3 belül gumi, ott elég keményen áthaladtunk valamiken, mert én már láttam, hogy tetőn vagyunk. De nem, úgy át ment mindenen, mintha ott sem lett volna semmi. Na, mondom, most eltűnt az autó eleje, de nem. Csilli-vili volt az autó. Aztán a vasárnapi második gyorson megfagyott az a sz.r elektromos kormány és konkrétan először ráhajtottam a kormányt a műszerfalra, mert nem akart befordulni az autó, de most komolyan, (van róla belső) aztán gyök kettővel nekimentem a pit falnak, mert nem fordult a kormány. Mikor lejöttem a gyorsról, bementünk a bokszba és sírva üvöltöttem, hogy csináljanak valamit, mert ha kimegyek az utolsó körre, úgy összefogom törni direkt az autót, hogy szemeteslapáttal kell majd összeszedni. Hát csináltak is. Először megmutatták a képeket, hogy hogy tudok menni másfél keréken, aztán visszaszerelték a régi szervót az autóba és benne hagyták azt az elektromos fost is. Na, mondom lesz itt nemulass… Olyan könnyű lett a kormány, hogy öröm volt vezetni. Annyira örültem, hogy végre lehet szépen terelgetni az autót, hogy sikeresen hazavágtam a motort, mert okádta az olajos füstöt, aztán valamit szétcsesztem a hajtásban és a végére összeszedtem egy lassítót, bár azt le is tagadhatnám, mert semmi nem látszik az autón, de azért szerintem egyedül nekem lett defektem az utolsó gyors 1/3-nál és defektes kerékkel fejeztem be a versenyt. Vagyis felnin.

Milyen volt a hangulat két szakasz között a csapatotok háza táján?

– Szerintem nagyon jó. Volt ott eszem-iszom, dínom-dánom. Velünk voltak a haveromék Studer Gabiék egy bigulátorral, főztek, ittak, buliztak. A lányaim is végre itthon voltak és együtt voltunk. Ez a legfontosabb. Meglátogatott sok-sok emberke és mindenki örült mindenkinek, mint egy nagy hangos olasz családban.

Hogyan összegeznéd a tavalyi éveteket?

– Kudarc, szenvedés, (de mi azt szeretjük) tanulás, elismerés, összeszokás!!! De rengeteget tanultunk mindannyian. Tudjuk, hogy hol van a helyünk, meddig mehetünk el és mire vagyunk képesek. Összegezve röviden ennyi.

Milyen terveid vannak az autóversenyzéssel kapcsolatban 2020-ra?

– Tervek vannak. De nem hiszem, hogy időben meg is fognak valósulni. Rengeteg a félbe maradt dolog, azokat mind be kell fejezni, mert a versenyzősdi miatt kezd rámenni minden. Fontossági sorrend. Ez az, ami nekem nem megy. De muszáj. Vettünk egy kamiont is, elkezdtük átalakítani és az is félbemaradt. Itt van két karosszéria becsövezve, ami szintén félbemaradt. Van egy szép kis autógyűjteményem és mindegyiken volna még egy kis finomítás. Ezeket mind beszeretném fejezni. Aztán valamikor áprilisban épül a nagy műhely, mert ezt a sok sz.rt, mint ahogy a feleségem hívja, valahova rakni kell és hely kell a jó munkához. Úgyhogy nem tudom. Szeretnék menni, de úgy, hogy már ne kelljen szenvedni. Ha nagyon nagy lesz az elvonási tünet, akkor bérlek egy autót és kiadom magamból a gőzt.

Végezetül tényleg köszönöm az egész éves munkát mindenkinek a csapatból Csabi, Zsolti, Nani, Ádám1, Ádám2, Dani, köszönöm a barátaimnak a támogatásukat. Az esztergályosok gyöngyei Jani és Csabi, köszönöm azoknak is, akik nem lettek kész időben az alkatrészekkel, motorral, mert sokat spóroltak nekem, köszönöm a fotósoknak a jobbnál-jobb képeket, a videó felvételeket (Jövőre kedvezményt kérek) 🙂 és nagyon köszönöm a családomnak, feleségemnek Bettinek, a lányaimnak Emilinek és Nellinek, mert nélkülünk nem lenne ez a sport számomra ilyen jó és szép. Mint mondani szoktam, MERT RALLYZNI JÓ!!! Az asszony szerint nem is ezt szoktam mondani…. hanem… SZERETÜNK SZENVEDNI, ami igaz!




Comments are closed.