Szentgyörgyi Fanni repertoárjába mostantól felkerült a rali is

Általában mindig csodálkozva és kérdőn nézünk egymásra, amikor egy törékeny hölgy az autósportot választja, hobbijának, hivatásának. Szentgyörgyi Fanni is azon ritka hölgyek közé tartozik, viszont az eddig elért eredményei és kitartása magukért beszélnek. Fannival életének első rali versenye után beszélgettünk Bakonyán. 

Mikor kerültél kapcsolatba először az autósporttal, azon belül pedig a ralival?

– Tizenkettő évesen, idén már tizennégy éve, hogy kapcsolatba kerültem az autósporttal, azon belül is a roncsderby volt az első. Az évek során sok szakágat kipróbáltam, de az igazi ralival idén ismerkedtem meg Bakonyán.

Milyen eredményeket sikerült eddig elérni ebben a kicsit sem nőies sportágban?

– Rondcsderbyről rengeteg első, második helyem van, szlalom és drift versenyeken is hasonló eredményeket értem el. Van jó pár bajnoki címem is, de az is előfordult, hogy sajnos nem jutottam fel a dobogóra sem…

Hogyan készültetek a Bakonya Ralira, illetve milyen itinert sikerült készítenetek a Madarász Szabival?

– Szabit egy hónapja kértem fel, hogy üljön be mellém és segítsen át az első rali versenyemen. Pár hete a váci laktanyában ült a jobbomra először, ahol megpróbáltuk gyorsan ellesni egymás tudását. Megnézett sok belső kamerás felvételt rólam, én pedig számtalanszor végignéztem a párom Tim Gabi belső kamerás felvételét a bakonyi pályáról, így próbáltunk 100 százalékosan felkészülni a versenyre. Szerintem nagyon jó itinert sikerült közösen írnunk, bátortalan voltam, hiszen nem sokszor diktáltam még fel pályát. Szabi nagyon jól navigál, rengeteg információt elmondott és ahol kértem, hogy nyomatékos legyen, ott rám is szólt, ahogyan elvártam. Féltem tőle, hogy fogok-e tudni hallgatni rá, de szerencsére simán ment a dolog.

A lassítókkal akadt egy kis gondod és a végére kellemesen el is fáradtál, de azért hasznos verseny van mögöttetek.

– Igen, a lassítónál nem akart fogni a fék és talán a gumik sem voltak még melegek, így elvittük az egész sort, de a kocsinak nem lett baja és tudtuk folytatni a versenyt. Megterhelő és szokatlan volt, hogy ül mellettem valaki és rá is kell koncentrálnom, nem csak a pályára, de örömmel tölt el, hogy végre valóra vált az álmom és rajthoz állhattam egy ralin. A belső kamerás felvételeket visszanézve, elismerő szavakat is kaptam a helyes ívek miatt, következő kihívás, hogy gyorsulnom kell, de még így sem lettünk utolsók, ami még jobban motivál a jövőre nézve.

Volt aki segített és szorított érted a szervizparkban?

– Természetesen volt, csapatfőnököm és a párom végezte a szervizelést és a lelki támogatást is egyben, a többi barát és a családom a távolból szurkolt! 🙂

Mi lesz a folytatásban, tetszett ez a Rallye3-as közeg?

– Nagyon tetszett ez a ralis dolog, sok új embert ismertem meg, bár a reggelünk nehézkesen indult, kevés szerviz hely volt, így az útra kényszerültünk, de összességében vágyom vissza a pályára. A folytatásról még nem tudok nyilatkozni, az egész nyaram Drift és Szlalom futamok váltakozásával zajlik, de remélem most már rali versenyek is bekerülnek a repertoáromba.

Hálás vagyok a támogatóimnak, Crossbeton Kft., Budapest Catering, Muzikum Klub és Bisztro, KK Pumpa Kft., Haircosmetica and Beautysalon és a csapatomnak, hogy lehetővé teszik a versenyzésemet.

Comments are closed.