Szabó Krisztián: A Rally2-es versenyzőink mindenért kárpótoltak

Az East Motorsport szép eredményeit Egerben nagyrészt a Rally2-es párosok szállították. Szabó Krisztiánnal, a csapat vezetőjével beszélgettünk.

Mixiék nem álltak rajthoz az Eger Rallye-n, mi történt a skodás párossal?

A fiúk egy szerencsétlen baleset miatt voltak kénytelenek lemondani az egri szereplést, de a műhelyben mindenki szorgosan dolgozik azért, hogy a közelgő Vértes Rallye-n, október 10-11-én már ők is ott lehessenek a móri rajtnál.

Ennek ellenére volt bőven minek örülnie az East Motorsport csapatának Egerben.

Nem panaszkodhattunk, mert a Rally2 Bajnokságban versenyző ifjú tehetségeink fantasztikus eredményeket hoztak a csapat számára. A 72 versenyautót felvonultató mezőny abszolút értékelésének első öt helyéből háromra East Motorsportos versenyzőket szólítottak a Dobó téri céldobogón. Foczkó Ákos és Madarász Szabolcs megszerezte a Lada kupában, a P12-es géposztályban, valamint az összetett értékelésben is a győzelmet, csupán egyetlen szakaszon tudták őket megelőzni, ott is csak 0,2 másodperccel. Péter Pál és Varga Kristóf az abszolút második helyen zárt, de a 6-os géposztályban, illetve a 2WD kupában is ők voltak a leggyorsabbak. A Fábián testvérek közül Egerben Daniéknak jött ki jobban a lépés, ők lettek az abszolút ötödikek, megszerezték pályafutásuk első, abszolút szakaszgyőzelmét, a P12-ben pedig begyűjtötték a bronzérmet. Az idén ORC-ben versenyző Kiss Zsoltiék egyedi BMW E30 M3 versenyautója is egyre jobban összeáll, sokéves átok tört meg számukra Egerben, mikor végre átgurulhattak a céldobogón.  A Rally1-ben Kurtos Róberték egy technikai probléma miatt csúsztak le a Production Car Kupában az első helyről a másodikra, sajnos éppen az utolsó gyorsasági szakaszon. Így is sok pontot gyűjtött a Mitsubishi-s párosunk és továbbra is vezetik a bajnokságot, szomorkodásra összességében nem volt okunk az Eger Rallye végén.

Folytatás?

Mixivel és Atival gőzerővel készül a csapatunk a Vértes Rallye-ra. A Rally2-ben Foczkó Ákosék idei második sikerükkel magabiztosan vezetik a bajnokságot, nagyon várják a következő futamot. Palkóék a Salgó Rally első helyéről estek ki, ennek ellenére is meglepetésként élték meg az egri kategória győzelmeket és az abszolút ezüstérmet. Jó érzés látni rajtuk sport iránti alázatot, amit a mostani eredmény is igazol. Kíváncsian várjuk, hogy a Vértesben is tudják e hozni az eddig mutatott jó tempójukat. A Fábián testvérek kedvelik a Székesfehérvár környéki pályákat, eddig szinte mindig jól szerepeltek a környéken, úgyhogy szerintem októberben is be tudunk majd számolni néhány szép Rally2-es, és reményeink szerint Rally1-es East Motorsportos eredményről is.

Köszönjük együttműködő partnereinknek:
East Motorsport Kft, CIKS Kft, ZÉG Kft, AURUM FRONS GRAND KFT, Északmagyar
Téglaipari Kft, BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft, Magyar Trans Kft, Heda-
Sped Kft, Tau- Trade Bt, SFT Spannsysteme Kft, Alu Casting Support Kft, Progast Kft, Por +
Fém Kft, Sárospatak Város Önkormányzata, BIGPUSH Kft, Tiger Tools Kft, Juhász Média
Kft, MUT Hungária Kft, ÁZRÁ Kft, ASAP Hungária Kft, Lotte Kft, RSZ- Kő Kft,
HANKOOK Racing Tires- RTH Versenyabroncs Kft, MOL Racing Kft

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Comments are closed.