Sokat tanult az ádándi pályán

Köcse József huszonéves korában egy baráti társasággal járt rali, ralikrossz és roncsderbi versenyekre. Annyira megtetszett neki, hogy a kétezres évek elejétől már mint versenyző indult a roncsderbi versenyeken, egy pár éve pedig már a ralikrosszt is kipróbálta. 

Mikor kerültél legelőször közelebbi kapcsolatba az autósporttal?

Már huszonéves koromban baráti társasággal eljártam rally, ralikrossz és roncsderbi versenyekre, mint néző – kezdi a beszélgetést Köcse József. – Már akkor játszottam a gondolattal, hogy ki kellene próbálnom ezt a sportágat. Körülbelül 2003-tól különböző rendezésű roncsderbi versenyeken indultam amatőr kategóriában, Lada autómmal. Aztán két évvel ezelőtt neveztem be először egy ralikrossz versenyre.

Milyen eredményeket sikerült eddig a pályafutásod alatt elérni, mire vagy a legbüszkébb?

A roncsderbi versenyekről is vittem haza pár kupát, de a tavalyi Racing Stars bajnokságon a harmadik helyet szereztem meg. Ez számomra nagy örömet jelentett, hiszen alig két év alatt nagyon sokat fejlődtem, mindamellett, hogy tapasztaltabb, magabiztosabb is lettem.

Mit tudhatunk az autódról?

Jelenleg egy Ford Escort 2000 RS autóval járok versenyezni, amelyet körülbelül három évvel ezelőtt vásároltam. Ha jól tudom az ádándi Sió-Rally Kft. alakította át utcai autóból versenyautóvá. Én már több, kisebb felújítást is végeztem rajta, mint például futómű-, váltócsere, illetve idén új színt is kapott.

Legutóbb az R-Cup sorozat ádándi versenyén vettél részt. Milyen élmények értek a verseny alatt?

Ez volt az első amatőr rally versenyem. A pálya kihívás volt a rossz idő miatt, de gondolom mindenki másnak is. Itt csak az idő volt az ellenfelem, míg ralikrosszban a kategóriatársakra is figyelni kell. Így tesztelni tudtam magamat és az autómat is, mire vagyok, vagyunk képesek, ha egyedül vagyunk a pályán. Úgy gondolom, sokat tanultam. A rendezés kifogástalan volt, köszönet a szervezőknek érte.

Az utolsó körben csúsztál le a kategóriád dobogójáról. Bosszús vagy miatta?

Természetesen igen! A második kör előtt gumikat cseréltünk, de még korai volt, vizes volt a pálya, így a slick gumik nem úgy tapadtak, ahogy szerettük volna. Amikor az előbb azt mondtam, hogy sokat tanultam, erre is gondoltam.

Ahhoz, hogy a versenyeken részt tudjak venni, nagy segítségemre van barátom, Szakos Gábor, édesapám Köcse József, illetve a fiam, Köcse Roland. Ők állnak mellettem a versenyeken, illetve az autó versenyre történő felkészítésében is sokat segítenek.
Köszönetet kell mondanom támogatóimnak a Diesel 97 Bt-nek, Szakos Gábor egyéni vállalkozónak, Kiss Eurotrans Kft-nek és az Elanders Hungary Kft-nek is. És köszönet a családomnak, akik lehetőséget adnak minderre.


Comments are closed.