Sok emlékezetes pillanat

A Balázs Bence – Víg Sándor páros a kezdeti nehézségek ellenére sikeresen célba ért a Rallye2 13-as kategória ötödik helyén az idénynyitó Eger Ralin. Bence teljesen tisztában van vele, hogy a technikájuk már nem fiatal, de Ő nem tudja megunni és az idei évben szeretne minél több tapasztalatot szerezni a versenyeken. 

Egy pár mondatban bemutatnád az eddigi autóversenyzői pályafutásodat az olvasóinknak? 

– Sziasztok! Kiskorom óta szerettem volna versenyezni. Pár éve kezdődött el igazán minden, eleinte pályanapokon indultam, utána pedig kisebb szlalom és sprint versenyeken vettem részt egy Nissannal. Eldöntöttem, hogy rali versenyeken is indulni szeretnék, így tavaly váltottam a BMW-re, amivel már túl vagyok pár sprinten, Rallye3 versenyen és most már az Eger Ralin is.

A technika amivel versenyzel, nem éppen egy mai darab! 🙂

– Ez így van, de szerintem az E30 sokáig a fanatikusok kedvence marad, én nem tudom megunni. Korából adódóan nehezebb alkatrészeket találni hozzá, mint az újabb társaihoz, szóval amikor időm engedi keresgélek. 🙂

Milyen tervekkel érkeztetek a Rallye2 mezőnyébe?

 

– Az idei év a tapasztalatszerzésről szól, szeretnénk minél többet menni és tanulni. Egerbe is ezekkel a tervekkel érkeztünk.

Halljuk mi történt veletek a verseny folyamán.

– Csütörtök délután lett egy kis gond az üzemanyag rendszerrel, de ezt estére szerencsésen megoldottuk. Szuper volt a rajtceremónia, nagyon vártuk már Sanyival, hogy átguruljunk a Dobó téren. Az első gyorsaságit akaratlanul is túlságosan óvatosra vettem, szoknom kellett a féktávokat az új gumikkal. A szombati nap stresszesen indult, mert tőlünk független okok miatt nem tudtunk időben eljutni a szerviz parkból a rajthoz. Ezt leszámítva nagyon élveztük az egész napot, sok emlékezetes pillanatunk volt.

Sikeresen, nagyobb hiba nélkül teljesítettétek az első versenyeteket! Elégedett vagy a hétvégétekkel?

– Teljesen elégedett vagyok, befejeztük a versenyt és az autó is szépen helyt állt. Ennél jobb kezdést nem is kívánhattam volna.

Miskolcon találkozhatunk veletek?

– Miskolcon sajnos nem tudunk indulni, de a Salgó és Nyíregyháza Ralin biztosan rajthoz állunk.

Hálás vagyok a családomnak és a barátaimnak, hogy segítettek eljutni ideáig. Köszönöm a szervizcsapatomnak, Bajzinak, Ákosnak és a PSZA Motorsportnak.

Külön köszönet a támogatóimnak: Hész-VIll Kft., Binary Logic Kft., Kiméri Zöldség Gyümölcs., Gyenge István autófényező műhely – Quality Car Repair Kft., Spec Parts., Fuji Foto Centrum – Eger., HEXE Csapágy Kft., Pityko Faloda.

Comments are closed.