WRC

Rally Finland 2013.| 3. nap

Ahogy az várható volt Ogier ha beosztja előnyét a 3. napon, tudja a ritmusát tartani és hiba nélkül teljesíti a záró napra kiírt 8 szakaszt, akkor övé a győzelem! Nem is történt ez másként a valóságban sem. Erre a napra az Ostberg, Neuville és a Hirvonen, Meeke párharcok tűntek ígéretesnek az élbolyban. A belga és norvég Fordos fiúk tizedre menő csatát vívtak és két szakasszal a vége előtt csupán 1 tized választotta el őket. A tűzijáték garantált volt a két záró pályára. Következett a legendás Ouninpohja másodjára a maga 33 kilométerével. Itt eldőlt a Dobogós helyezések sorsa hiszen Mads egy hatalmas kővel találta szemben magát és inkább egy kis kalandba bocsátkozott minthogy feladja a kő okozta károk miatt. Így 20 másodpercet veszítette és végül a 3. hellyel kellett beérnie.
Hirvonen számára 8 másodperc előny állt rendelkezésre Meeke-vel szemben aki a Citroentől lehetőséget a helyzettől pedig vérszemet kapott. Azonban az első szakaszon már megforgott és a többi szakaszon is kapott.
BQwY2oBCMAAENPfA Brit ifjú nagyon örült a lehetőségnek és gyorsról gyorsra tanult ahogy elmondta. Azonban a már tét nélküli -hiszen hátránya és előnye is ledolgozhatatlan volt- 22. szakaszon eldobta az autót és kiállni kényszerült. Pedig milyen szép lett volna.. Utánuk Sordo következett aki az egész verseny folyamán távol állt a győzelemért folyó csatától. Legjobb ideje is csak két negyedik helyre volt elegendő. A 2-es kategória legjobbja Ketomaa lett az abszolút 7. helyen, a fát döntő Kubica előtt. A 3-as kategóriát az “őrült” orosz, Lukyanuk nyerte fölényesen RRC, S2000 autók közék férkőzve.

Kubica 2. napi fadöntése:

Meeke borulása Ouninpohja-n:

BQvaCqRCMAAKjRx

Kruuda SS17.

BQuxnnhCYAA8nnr

Finn Rally Feeling

BQwM-lyCQAERjiE

Végeredmény:

1. Ogier S. – Ingrassia J. Volkswagen Polo R WRC 2:43:10.4
2. Neuville T. – Gilsoul N. Ford Fiesta RS WRC M +37.0
3. Ostberg M. – Andersson J. Ford Fiesta RS WRC +57.6
4. Hirvonen M. – Lehtinen J. Citroen DS3 WRC +1:21.6
5. Sordo D. – del Barrio C. Citroen DS3 WRC +6:08.5
6. Novikov E. – Minor-Petrasko I. Ford Fiesta RS WRC +8:39.7
7. Ketomaa J. – Sallinen M. Ford Fiesta R5 +11:19.2
8. Andersson P. – Axelsson E. Ford Fiesta RS WRC +11:41.5
9. Kubica R. – Baran M. Citroen DS3 RRC +12:48.1
10. Mikkelsen A. – Markkula M. Volkswagen Polo R WRC +13:42.0

Leave A Reply