WRC

Neuville és a Hyundai behúzta a Svéd Ralit!

4,9-ről 22,8 másodpercre növelte előnyét Thierry Neuville a szombati nyolc gyorsasági szakasz alatt, amiből négyet sikerült megnyernie. A déli szervizparkba érkezéskor felállt eredménylista az esti szervizig semmit nem változott. A belgát Breen, Mikkelsen, Paddon, Ostberg és Lappi követte. Talán a Citroenes Breen került lő távnál kintebb az éllovashoz képest és már inkább az őt üldöző Mikkelsen-hez volt közelebb.

A vasárnapi zárónapon három gyorsasági és két pálya várta az állva maradt párosokat. A nap elején úgy tűnt Neuville teljesen visszavesz a tempóból, csak a 11. időt futotta és 16,2 másodpercet kapott az újabb részsikert elkönyvelő Tanak-tól (ez volt a hatodik szakaszgyőzelme a versenyen). Ugyan ez a szakasz következett, a Hyundai-os vezető páros felébredt és mégis csak rátaposott a gázra és 12 másodpercet javulva már Tanak mögött végzett a második helyen, így megnyugtató előnnyel, 16,2 másodperccel várta a 2018-as Svéd Rally zárószakaszát, a Torsby Power Stage majd tíz kilométerét. A Paddon Lappi párharc ígért még izgalmakat erre a három gyorsra, mivel a szombaton még közéjük furakodó Ostberg vasárnap reggel elkövetett egy hibát és ezzel átadta a pozícióját a Toyotás Finnek. A beugrós Citroen-es azzal vigasztalódhat, hogy az idén is övé a Clons Crest Awards díja, avagy ő ugrotta a legnagyobbat az elhíresült dobbantónál. 

 

Ekkor 7,4 másodperc volt Paddon és Lappi között ami a következő szakaszon már csak 2,9-et mutatott. Nagy kérdés volt, hogy a hátra lévő 9,56 kilométer elég lesz-e ledolgoznia ezt a hátrányt Esapekka-nak, vagy esetleg Hayden még gyűjt az előnyéhez. Lappi érkezett először  a célba és nem bízta a véletlenre. Az addigi legjobb időt futotta meg, megelőzve csapattársait Tanakot és Latvalát. Következett Paddon, aki a szakasz utolsó kilométerein hibázott egyet, lefulladt az autója és veszített pár másodpercet, de a szakasz végére begyűjtött 11,5 másodpercet látván nem ezen a kis bakin múlott a jobb helyezés. Érkezett Mikkelsen, akinek csak be kellett érnie az abszolút harmadik hely megszerzéséhez, amit teljesített és dobogóra állhatott. Breen csak a hatodik helyet szerezte meg, itt így ő Power pontok nélkül térhet haza. Neuville pedig behúzta és szépített a tavalyi amatőrnek mondható hibája után, amikor is kiállni kényszerült. Most határozott és magabiztos autózással menetelt és ő örülhetett a győzelemnek a verseny végét jelentő pódiumon, a Hyundai csapata pedig megérdemelten fürödhetett a pezsgőben. Keményen dolgoztak, hiszen mindhárom autójuk a legjobb ötben végzett, ami értékes pontokat jelent számukra, hiszen a Monte után nem álltak túl fényesen.

 

A Citroen is feltöltődhet a Breen által megszerzett második hellyel, azonban Meeke ezúttal nem tett hozzá túl sokat a franciák pontjaihoz. Ostberg a hatodik helyen végzett,bár lehet, hogy sokkal jobb eredményről álmodtak.

A Toyota talán csalódottan távozik a félig hazai pályáról. Nyolc szakaszgyőzelmet tudtak szerezni, Lappi a Power Stage-t is behúzta, mégis elmaradt a kiugró abszolút eredmény.

Végeredmény:
1. Neuville Thierry – Gilsoul N. Hyundai i20 Coupe WRC 2:52:13.1
2. Breen Craig – Martin Scott Citroën C3 WRC +19.8
3. Mikkelsen Andreas – Jæger A. Hyundai i20 Coupe WRC +28.3
4.Lappi Esapekka – Ferm Janne Toyota Yaris WRC +45.8
5. Paddon Hayden – Marshall S. Hyundai i20 Coupe WRC +54.4
6. Østberg Mads – Eriksen T. Citroën C3 WRC +1:15.3
7. Latvala J. – Anttila M. Toyota Yaris WRC +2:04.9
8. Suninen Teemu – Markkula Mikko Ford Fiesta WRC +2:52.2

POWER Stage közvetítés felvétele

Comments are closed.