Nem várták, de már nem bánják

Nagyon szuper, kalandos versenyen van túl a Berki házaspár. Amennyire nem várták a murvás versenyt, annál nagyobb örömmel fejezték be a Veszprém Ralit, hiszen kettő kategória győzelemmel térhettek haza. Gagarinnal beszélgettünk a verseny után.

Milyen tervekkel lehet egy BMW-vel elindulni a Veszprém Ralin?

– A terv az volt, hogy csak érjünk végig, mivel a BMW nem idevaló, nincs sem futóművünk, sem fékünk és tapasztalatunk sincs a murván. Igazából a pontszerzés miatt indultunk, valamint amiatt, hogy harminc kilométerre van tőlünk a verseny. Nagy energiát nem fektettünk bele, felkészülés is csak annyi volt, hogy megemeltük az autót öt centiméterrel, tettünk alá haspáncélt és visszaraktuk rá a gyári fékeket, még a teszt is elmaradt.

Az első körben a por és a meleg nehezítette a dolgotokat. A verseny végére pedig az eső és a hideg állította nehéz feladat elé a párosokat.

– Nem volt baj, hogy esett, legalább lehűlt kicsit a levegő kint és a kocsiban is és a por sem szállt már tovább.

Melyik gyorsaságin éreztétek a legjobban a feelinget?

– Nekünk a várpalotai és a kislőtéri gyors tetszett a legjobban. A másik kettőn a pálya minősége egyáltalán nem kedvezett a mi autónknak. Azon szurkoltunk, csak bírja ki.

Ahhoz képest, hogy nem nagyon akartatok indulni, még győznötök is sikerült a kategóriátokban! 🙂

– Emiatt nem is vártuk annyira a murvát, sőt tapasztalatunk is nagyon kevés van. Tavaly Szombathelyen rengeteg műszaki hibával küzdöttünk, épphogy beértünk a nap végére. Veszprémben szintén nem tudtunk úgy menni, ahogy akartunk, de most idén ráéreztünk a murvás versenyre és nagyon jól éreztük magunkat és még a kategóriánkban is sikerült nyernünk. Alig várjuk a Mikulás Rallye-t! 🙂

A Baranya Kupán láthatunk benneteket, vagy most következik egy kis nyári szünet a Berki Családnak? 🙂

– Tavaly nagyon jól éreztük magunkat a Baranya Kupán, pályák és a szervezés is nagyon jó volt. Veszprém Rallye-tól tettük függővé, hogy az autó túléli-e. Úgy néz ki, nem lesz sok munka vele. Cseke Petiék és Tajmel Tibiék is csalnak minket, úgyhogy valószínű ott leszünk. 🙂

Köszönet a szervizcsapatnak, családnak és a támogatóknak!


Comments are closed.