Nem valószínű, hogy feladja, de nagyon-nagyon közel áll most hozzá…

Lángi Attiláéknak nem úgy sikerült az Eger Rally hétvégéje, mint ahogyan azt előzetesen eltervezték. Attila állítása szerint “furcsa” dolgok történtek, ami lehet a kedvét is elveszi, elvette egy életre a ralizástól. 

Sikeresnek érzed az Eger Ralira való felkészüléseteket?

– A felkészülés jól sikerült, a sajnos rövidre sikerült Miskolc Rally után nagyon szépen lemostuk az autót és ezzel mindent rendben lévőnek találtunk – kezdi a beszélgetést Lángi Attila. 

A szombati napon kettő gyorsasági szakasz várt rátok, amik közül az egyiket sötétben kellet teljesítenetek. Szeretsz sötétben versenyezni?

– Szerintem röviden fogok válaszolni, nagyon szeretek, de nagyon nem megy… 🙂

Másnapra viszont jöttek a technikai problémák…

– Másnapra??? Az első (még világos végén rendezett) gyorsaságin nagy meglepetésemre nem tudtam megállni egyik lassítónál sem, ami teljesen érthetetlen volt számomra, mert a fékünk az idei évre teljesen át lett dolgozva, aztán kiderült az ok is… Valamelyik senkiházi utolsó kancsó ellenségünk (még keressük a választ ki is lehetett az) eltekerte a pedálgépen a fékerő elosztásáért felelős csavart, ami azt eredményezte, hogy elöl jóval több, hátul jóval kevesebb fékerőnk lett… Na most: ha nálunk hibázott/hibázhatott valaki, akkor most jól k@ssban maradnék, de mivel a körülmények ezt teljesen kizárhatóvá teszik, ezért itt szeretném megköszönni a verseny szervezőinek a gondosan őrzött parc fermét (ja az nem volt) és az ellenségünknek azt üzenném, hogy kiderítjük, ki lehetett a szabotőr és hálánk örökre üldözni fogja! Nem tudom, hogy számolt volna el azzal, ha esetleg az első lassítónál elgázolok egy hat-nyolc nézőt, de gondolom még ahhoz is hülye, hogy felfogja tettének a súlyát… Ha meglesz a tettes, szerintem nem fog többet célba érni, csak én a biztonságát nem fogom veszélyeztetni, maximum minden befejezetlen versenye “nem lesz olcsó”… 😉 Na ezen is túl vagyunk… Aztán a következő gyorson elszakadt a száz kilométeres ékszíj… Tehát kiestünk, mert a motor teljesen letiltott, majd leállt… (lehet nem fázott) 🙂 🙂 🙂

A csapatod általában mindent megold, most esély sem volt a folytatásra?

– Esély volt, de amikor feljöttek a gyorsaságira értünk és felnyitottuk az elejét, láttuk, hogy minden csupa olaj… Körülbelül éjfélre értünk vissza a szervizparkba, negyed hatra lett “kész” a paripa, úgy tűnt megoldódott a dolog, de mint látható nem, újra elszabadult a vezérműlánc vezetőnk és ismét beborította az olaj a motort, a változatosság kedvéért most belefolyt a gázadásért felelős motorba és bakkecskézve még eljutottunk a negyedik gyors céljába, de ott kiállni kényszerültünk… Innen is köszi a szervizcsapatnak, de ismét rá kellett döbbennem, hogy szerszám és alkatrész nélkül nem érdemes nekiállni ilyen nagyobb lélegzetvételű melónak… Csalódottságomnál talán csak a fáradtságom volt nagyobb ezután a fél óra alvás utáni napon, ácsorgás közben, míg vártuk a trélert…

Sokszor mondtad már az elmúlt években, hogy elég volt, abbahagyod, de a szíved és a rali iránti tisztelet, szeretet mindig itt tartott. Most, hogy látod ezt a helyzetet, milyen érzések vannak benned?

– Most úgy, hogy se időm, se kedvem ehhez… Időt tudnék csinálni, de mi lesz a kedvvel? Eljárnék versenyezgetni, de minden alkalommal plombáljam le az autót és mellé még állítsak is egy éjjeliőrt, aki nem téveszti szem elöl egy pillanatra sem a kocsit? Ha úgy döntök megyek, annak csak az az egy oka van, hogy hiányozna a pálya szélén álló emberkékből áradó szeretetet… Nincs már bennem igazi nagy tűz, kioltotta a sok patkány ember, aki mindenáron keresztbe akar tenni a mi kis játékunknak, de nagyon hiányoznának a SZURKOLÓIM… Meglátjuk, hogyan tovább, de a rengeteg befektetett energia ilyen, vagy olyan okok miatt nem térül meg, azzal együtt sem, hogy lesz@rom már hanyadik vagyok, lehet előfutni kéne, akkor talán nem szúrnánk valaki(k) szemét… Azt azért muszáj hozzátenni, hogy mindenképpen kiestünk volna, fékbabra ide fékbabra oda, és igazándiból egy darab nyolcas csavaron ment el a verseny azon része, hogy őrjöngő motorral végigbotozzunk a pályán és esetleg örömet szerezzünk pár embernek… Tehát, ha megyünk, akkor ezután is mindent meg fogunk tenni, hogy legalább egy gyorsra is, de visszaállhassunk…

Mennyi esélyt látsz arra, hogy a nézők legnagyobb örömére Lángi Attila ott lesz a Vértes Ralin?

– Ötven százalékot… Vagy ott leszünk, vagy nem… Mondjuk most már ötvenegy százalék… Haladunk… Meglátjuk… Ha hiányoznánk, megyünk, ha nem, akkor nem… Nem valószínű, hogy feladom, de nagyon-nagyon közel állok most hozzá… Kevés emberhez fűz itt barátság, mindenesetre ők biztatnak, hogy tovább, tovább, tovább, tovább…

Köszönet a családjainknak és partnereinknek nagy köszönet, hogy rendületlenül mellettünk állnak!

  • Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M-Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON & SOUL – Egyszerűen Autóüveg, gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, DIEGO Soroksár, DIEGO Vecsés, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés, Magic Carwash – XIII. ker. Lehel Csarnok P1 szint, Köztérireklám.hu, AutoCSHospital – Sérült, törött autók kárügyintézése, javítása garanciával, usascents.hu, Sparcocucc.hu.

 

Comments are closed.