“Nem akarok menni, mert még jönnek a Ladák!”

Hegedűs Laci már tíz éve versenyzik, de csak a legfanatikusabb rali rajongóknak ugrik be első hallásra, hogy ki is ő. A bükkszentkereszti verseny után beszélgettünk a múltról s jelenről és mondhatni, hogy egy elképesztően őszinte fiatalemberről van szó, aki tényleg szereti a ralit. 

Egy pár szóban bemutatnád az eddigi versenyzői pályafutásodat az olvasóinknak?

– A hozzám közel állók tudják, hogy az egyik első emlékem az, hogy négy-öt éves koromban az akkori Mogürt Salgó Rallye-n szakadó esőben, csurom vizesen kapaszkodom a szalagkorlátba Kazáron, faterom próbált odarángatni a kocsihoz, hogy megszárítkozzunk és induljunk haza, én pedig csak kapaszkodom és ordítottam, mint a sakál, hogy nem akarok menni, mert még jönnek a Ladák! Én innen számítom a „pályafutásom” kezdetét. Igazából 2008-körül kezdődött el a tényleges versenyzés, addig csak a pálya szélén ábrándoztam. Abban az évben kezdtem el Borza Gyuszi barátomnak navigálni, majd nem sokkal később vettem egy saját Lada 2107-et és onnantól kezdve csak a sofőrülés maradt. Emlékszem rá, az első versenyeken úgy mentünk, hogy csak egy csavaros főív volt a kocsiban letámasztva hátra és a törött hűtőrács helyett csirkehálót szereltünk fel, hogy ne menjen be a törmelék a motortérbe. Ezekről az időkről annyit tudnék mesélni, hogy arra ez a riport nem lenne elegendő, de szerintem minden amatőr versenytársam így van ezzel. 😀 Ezután szépen lépésről-lépésre jöttek a fejlesztések, majd a komolyabb versenyek, szlalomoztunk a salgótarjáni külső pályaudvaron, utána pedig jöttek a sprintek, most pedig a MARB, Nagy Ádi navigátorommal, most már második évben.

A saját versenyzéseden kívül mennyire követed figyelemmel a világ, vagy akár a hazai rali eseményeit?

– Az élvonal küzdelmeit nem igazán kísérem figyelemmel, de nem kapcsolom el a tv-t ha éppen magyar, vagy nemzetközi versenyt közvetítenek. Én ízig–vérig „amatőr drukker” vagyok, valahogy nekem sokkal szimpatikusabb, ha azokat a srácokat látom a pályán, akik a konyhapénzből spórolgatva a saját műhelyükben éjszakába nyúlóan szerelgetve, olajos kézzel építgetik a vasakat és a szervízidőben is a kocsit szögelgetik a következő körre, nem pedig a catering sátorban villásreggeliznek… Sokkal szívesebben járok ki nézőként ilyen versenyekre, ha éppen nekünk nem úgy alakul, hogy nevezni tudjunk.

Versenyeztél már bármikor Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt között?

– Még nem volt alkalmunk ezen a pályán menni, most estünk át a tűzkeresztségen.

Mi történt veletek a verseny folyamán?

– Hát őszintén szólva néha azt sem tudtam milyen rendezvényen vagyok. 😀 Ádival már a pályabejáráson eldöntöttük, hogy a szokásosnál egy kicsit óvatosabban közlekedünk majd. Ez a pálya igazi rallye pálya: szűk, dobálós, tele töredezett aszfalt szélekkel, kihordással, az egyik oldalt szikla, a másikon pedig szakadék, meg bükkerdő. Ez a pálya nem enged hibázni a legkisebb bakit is szigorúan megtorolja. Az első körben mindjárt sikerült is diszkófékkel berongyolni a fák közé, de a többi gyorson is be-belógattunk az erdőbe kicsit. A negyedikben azután egy erősebb jobbost be is néztem és elmentünk gombázni egy kicsit, aminek az lett a következménye, hogy valami fát a bal hátuljával ki is csaptunk, de szerencsére végig tudtunk menni.

Hogyan érzed ezután a verseny után, miben kell javulnotok, hogy közelebb tudjatok férkőzni az elejéhez?

– Egyértelműen nekem kell gyorsulni, bátrabban, bevállalósabban menni egy kicsit. Ádi munkája kifogástalan, pontos és mindig tudja, hogy mi, merre, hány méter. Kicsit néha szégyellem is magam, mert én sokkal linkebb vagyok, szeretem jól érezni magam, én kikapcsolódásként, szórakozásként tekintek a versenyzésre. Szoktam is mondani Ádinak, hogy sokkal jobb pilótát érdemelne nálam. 😀 A mezőny elejének meg innen tolmácsolnám a nagyrabecsülésemet, mert igazi őrültek, hogy ezen a pályán ilyen időket mentek. Szerintem Buksi kocsijába konkrétan be van szerelve valami fluxus-kondenzátor és visszafelé mennek az időben. 😀

Mik a további tervek az idei évre?

– Igyekszünk a lehető legtöbb versenyen elindulni, gyűjtögetjük a versenykilométereket és a tapasztalatot, ezzel a versennyel is ez volt a célunk, na meg persze a lényeg, hogy jól érezzük magunkat, legyen ez az egész egy szórakozás, kikapcsolódás, egy jó buli. A következő megmérettetés szeptemberben a Salgó-MARB lenne, a tervek szerint.

Köszönettel tartozom a segítőinknek: a HVAC-Mont Kft. -nek, az Agócs Transz Kft.-nek, nélkülük csak a pálya szélén izgulhatnánk a többi versenyzőért. Nagy köszönet és hála elsősorban a páromnak, Soós Nikolett-nek, aki minden versenyen jobban izgul, mint mi, barátainknak, a támogatásért Radvánszky Máriónak, Csépe Nikinek, Kereszti Ricsinek, a szervízeseinknek és jóbarátainknak Kovács Ákosnak, Oláh Lacinak és nem utolsó sorban keresztapámnak, Agócs Tibornak.
A legnagyobb köszönet azonban a nézőket illeti, akik kijönnek versenyről–versenyre, drukkolnak nekünk, kiszednek az árokból ha baj van és nektek, hogy mindezt a sok kedves emléket dokumentáljátok és megőrzitek az utókor számára.

Comments are closed.