ORB

Nem a kedvencük, de teljesítették

Lángi Attilának nem a szíve csücske a Fehérvár Rallye, de a versenyen előjövő apróbb hibák ellenére a páros sikeresen teljesítette a múlt hétvégén rendezett versenyt. 

Nagyon sűrű a nyári program. Hogyan tudtok készülni az egymást követő versenyekre?

– Sziasztok! Ha nem jön közbe egy nagy tető, vagy nem hullik szét valami fődarab, akkor nem olyan nagy a teher, de egy versenyautó, amit nem a gyárban építenek, mindig hoz egy kis munkát magával. Mindig van valami olyan pontja, amit megpróbálunk tökéletesíteni.

Melyik pályát vártad a leginkább és miért?

– Egyszerű lesz a válasz. Nem tartozik a kedvenc versenyeim közé a Fehérvár Rallye, így egyiket sem vártam…

Mi történt veletek az első napon?

– Szokás szerint hiba, hiba hátán… Az első három gyorson komoly teljesítményproblémánk lépett fel és nem igazán találtuk a megoldást, de a negyedikre tartva etapon megvilágosodtunk és egy nagy trükkel visszaállítottuk az elveszett pacikat, mentünk is egy szépet idegből, néha közel volt a vég, de mindig visszahúztak, visszatoltak fentről az útra, így megúsztuk anélkül, hogy sok melója legyen a lakatosainknak! 🙂 A szuperspeciálon pedig megpróbáltunk mindent, hogy egész jó legyen a produkciónk, de a pálya 2/3-án beragadt a kézifék, így egy kicsit nehezebb dolgunk volt… Azért remélem nem égtünk meg nagyon… 😉

A vasárnapi napon sem történt a párosotokkal semmi extra?

– Leszámítva, hogy előkerült egy újabb hiba, ami erős teljesítményingadozással jár, nem. 🙂 Persze vasárnap is beragadt a kézifék egy párszor, volt hogy csak 6000 fordulatot akart, volt hogy tök jól működött, hát elég nagyok voltak a hullámok egy kellemes csónakázáshoz, de megtettünk mindent… Tudtuk, hogy a magánéletünk miatt most kevesebb időnk van felkészülni, de bíztam benne, hogy ez kevésbé bosszulja meg magát… Nem így történt.

A célban nagyobb gumifüstölést rendeztél, mint a SuperSpecial driftesei… 🙂

– Igazából csoda, hogy sikerült elkapni egy pillanatot, amikor is ereje teljében van a Z4 és ezt néhány fotós/videós barátunk kérésére ki is használtuk. Mondjuk nem biztos, hogy a szervezők örültek a kis magánszámnak, de ez most nem is az Ő kedvükben járásról szólt!!! A nézők örültek neki és ez a fontosabb!!!

Murvás verseny következik. Próbára teszed magadat és a Z4-est a veszprémi pályákon?

– Nem, nem, nem!!! Parádsasváron fogunk legközelebb indulni hegyre való gumin és beállításokkal, aztán meglátjuk, de nincs kedvem átszerelni murvára semmiképpen sem, a Z4 nagyon megsínylené és valószínű nem tudnánk önfeledten autó-versenyezni az említett tényezők miatt, így kihagyjuk…

Köszönjük a mellettünk állóknak és partnereinknek: Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., www.nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON & SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, DIEGO Soroksár, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés, Magic Carwash – XIII. ker. Lehel Csarnok P1 szint, AutoCSHospital – Sérült, törött autók kárügyintézése, javítása garanciával.

Comments are closed.