Murva helyett aszfalt, aszfalt helyett víz

Lángi Attila a veszprémi murvás pályák helyett inkább a 35. HE-DO Mátrai Hegyiverseny megpróbáltatásainak tette ki a Z4-et. Sajnos az autó nem bírta a két napos igénybevételt, így végül Attiláék a vízpart felé vették az irányt. 
Nem hiányzott a Veszprém Ralin való indulás? 🙂
– Sziasztok!!! De hiányzott. Szeretek murván menni, annyi hogy nem tudok! 🙂 Viccet félretéve, a veszprémi pályák csak abban az esetben jöhetnek számításba, ha pontokért harcolunk, mert nagyon megterhelőek az autó számára és köztudott, hogy idén az első versenyünk előtt pár nappal befejeztük a helyezésért történő versenyzést, csak akkor versenyzünk, ha úgy gondoljuk jól fogjuk magunkat érezni és a kocsi adottságai miatt ez Veszprémben teljesen kizárható. Lehet, hogy ki kellett volna próbálni valami “mindenholhajtóst”, de olyan távol áll tőlünk, hogy nem akartam idén bevállalni… Talán legközelebb…
Miben másabb egy hegyiverseny, mint egy aszfaltos rali?
– Egyrészt nincs navigátor, úgyhogy nem kell végig a hülyeségét hallgatnom… 🙂 Másrészt jóval kevesebb a versenytáv, így elvileg 6-7 évente elég lenne áthúzgálni néhány csavart az autón és kész is lenne a felkészítés. Nagyon jó hangulat uralkodik ezeken a versenyeken, ezért is van az, hogy minden évben megjelenünk és próbáljuk maximálisan szórakoztatni a nézőket és magunkat. Az elmúlt évben és idén is a szemfülesebb nézőket megajándékoztuk egy-két igen drága ajándékkal, persze csak ha felszedték a földről a felrobbant motorunk alkatrészeit… 😉
A Z4-nek gondolom “fekszik” az autósportnak ez a műfaja…
– Mi ennyit tudtunk kihozni belőle és már ebben benne volt a BONGÓ-tól kölcsönkapott felni-gumi összeállítás is. Innen is köszönjük neki!!! Kérdésre a válasz, úgy tűnik, habár jobb lett volna Strider Zolit elnáspángolni, főleg hogy Ő raligumin ment, de majd legközelebb mindent megteszünk! 🙂
A szombati napon berendezkedtél a hatodik helyre. 🙂
– Nincs hiányérzet, ez egy igen jó eredmény. Ha sikerült volna öttel előrébb végezni, az jobb lett volna, de ebben most ennyi volt!!! 🙂
Másnap viszont már nem láthattunk felfutni a hegyre.
– Szombaton kiszórtuk a drága ajándékokat a földre ( hajtókar, blokk oldala, stb. ) és nem volt nálunk tartalék motor, úgyhogy hazakullogtunk és elmentünk bánatunkban vízi sportolni egy kicsit… 🙂
Ózdon már láthatunk a rali mezőnyében is?
– Természetesen, habár szerettünk volna Baranyán is menni, de ezidáig ez meghiúsulni látszik, mert sehol nem tartunk az autóval, nem gondoltam, hogy ilyen nehezen találunk motort. De egyenlőre ez megoldódott, de a szükséges alkatrészek még nem érkeztek meg, úgyhogy most azt mondom Ózd-Salgón számíthatnak ránk mind a nézők, mind a kategóriatársak, mind az új belépők kúpolóruhában!!! 🙂 🙂 🙂
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., www.nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON & SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, DIEGO Soroksár, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés, Magic Carwash – XIII. ker. Lehel Csarnok P1 szint, AutoCSHospital – Sérült, törött autók kárügyintézése, javítása garanciával.

Comments are closed.