ORB

Mínuszolható veszprémi verseny

Hoffer Zsoltot valamiért évek óta nem fogadja kegyeibe a Veszprém Rali… Sajnos az idei versenyt is idő előtt fel kellett adniuk, de Zsolt elmondása szerint, minden rosszban van valami jó. 

Az év második murvás futama előtt, sikerült az Iseum Ralin gyűjtött tapasztalatokból felhasználni valamit a versenyre való felkészülésben?

– Az mindenképpen előny volt, hogy idén már mentünk murván, de meg kell hagyni, igen extrém módon kezdődött számunkra a 2017-es évi Veszprém Rallye!

Az első gyorsasági előtt váratlanul leesett az eső. Mennyire zavart meg benneteket ez a cseppet sem elhanyagolható tény?

– Nem igazán számítottunk esőre, főként nem ennyi csapadékra, ezért a keményebb keverékű Pirelli abroncsból készültünk igazán. A puha abroncsaink használtak voltak, az utolsó pillanatban vettük elő őket és megvágni sem volt sok időnk. Az első gyors eredményét mégsem a gumira fogom, inkább saját hibámként éltem meg, amelyet ki is tudtunk volna javítani, ha…

A második gyorson pedig a technika adta meg magát…

– Igen, ez volt a “ha”.. Sajnos a szakasz feléig sem értünk el, amikor a terhelt oldali kerék féltengelye eltört. Kalandunk sem volt, nem értettük, nem értjük a törés okát!

A Veszprém Rali valamiért nem akar a kegyeibe fogadni…

– NEM! Az Opel Adam-el Veszprémben még nem értem célba… Két éve a csonkállvány adta meg magát, a tavalyi futamon kidobósra tört az Adam, idén „csak” egy féltengely… A szuperrali adta lehetőségekkel nem éltünk, ez a futam lett az, amelyet mínuszolni fogunk! Azt szokták mondani, hogy minden rosszban van valami jó! Vasárnap kedvesemmel a szervizparkban voltam és Baleset-megelőzési programban próbáltam kivenni a részem! Igazi csoda volt nézni, ahogyan a szervizparkba kilátogató gyerekek játszanak nálunk és örülnek a kapott kis ajándékoknak! Régi mondásom, hogy a Gyermek játszva tanul, a felnőtt szórakozva! Nálunk ez megvalósul, sőt a ORFK-OBB, az Opel, a Continental támogatásának köszönhetően kis ajándékokat is kapnak felnőttek, gyerekek egyaránt. Szponzorainknak köszönhetően RISKA italokat és Bubbe üdítőket is ajándékozhatunk! Azt gondolom, hogy ezen a téren is a jó cél irányába dolgozunk! 

A Veszprém Rali után, hogy álltok a bajnokságban?

– Úgy tudom, hogy a kategóriát még vezetjük továbbra is és a 2WD-ben is az elejében vagyunk pontilag.

Egy rövid nyári szünet után, indul a felkészülés a Budapest Ralira?

– A Budapest Rallye-n is ott leszünk! SŐT, egy igen komoly meglepetéssel készülünk! Ha minden biztossá vált, akkor el is mesélem majd a RallyFeeling.hu olvasóinak! Nekem a Budapest Rallye új terep lesz teljesen, de természetesen készülünk rá! Sőt már nagyon várom, az aszfalton való autózást most közelebb érzem magamhoz. Remélem egy jó felkészüléssel tudunk csatázni a jó eredményekért!

Milyen versenyt és gyorsasági szakaszokat vársz?

– Nem volt még időm tájékozódni arról sem, hogy merre lehetnek a szakaszok. Pár éve, amikor Budapest Rallye volt, akkor sajnos nem indultam, így azokat a pályákat sem ismerem. Nekem szinte mindegy! Az a fontos, hogy jó itinert tudjunk készíteni, amiből ritmusosan tudunk menni!

Köszönjük Riska!!!

További támogatóink:

   

   

   

   

  

 

Comments are closed.