ORB

Mindenből tanultak

Foczkó Ákos az idei esztendőben tette le a névjegyét a Rallye 2 mezőnyében. A fiatal pilóta versenyről-versenyre gyorsabban közlekedett a pályákon és egyre figyelemreméltóbb eredményeket ért el. Ákos saját bevallása szerint mindenből tanult, amit a jövőben szeretne majd kamatoztatni a pályákon.

14907238_1375520499138616_6587646165365493251_n

Milyen tervekkel álltatok oda a IV. Miskolc Autó – Ózd Rally rajtjához?

–  Mivel az év első felében a technika hibák sora hátráltatott, nem szerettünk volna mást, csak egy jót versenyezni és célba érni, ahogy az előző Rally 2-es versenyeken is tettük, bár azért szerettem volna felvenni jobban a versenyt a mezőny elejével, de ez sajnos nem sikerült… Az első gyorsaságin megálltunk, mert az előttünk lévő Honda beesett , én pedig nem láttam az OK táblát, sokat ott hagytunk, de azért próbáltuk hozni az időkön.

Hét gyorsasági jutott a Rallye 2 számára ezen a versenyen. Nektek hogyan sikerült teljesítenetek az előírt szakaszokat?

– Az elsőn megálltunk, ahogyan már említettem, Kazán semmi extra nem volt, csúszott, ahogy mindig is.  Felsőkelecsény nagyon tetszett, elejétől a végéig élveztük, nagy kár, hogy etap lett.  A negyedik sátain beestünk egy árokba, nem volt vészes, szerencsére tovább is tudtunk menni, elég amatőr hiba volt a részemről.

Melyik szakasz lopta be magát a szívedbe a verseny végére?

– Nem nehéz kitalálni, hogy Felsőkelecsény, az elején a visszafordítók, ráadásul így ősszel, ahogy a levelek befedték az utat is, nagyon látványos volt Rudabányán át, majd a félig murvás rész. Nagyon tetszett és már nagyon szeretnék jövőre murvázni is.

14907202_1285205941551218_3834559062053335765_n

Jó pályák, rengeteg néző a pályák szélén, szép őszi idő! Milyen érzésekkel szálltál ki a célban az autóból?

– Boldogok voltunk a célban, izgalmas hétvége volt mindenféle szempontból, pénteken prológoztunk, szombat csak a pályabejárás maradt, a végén még versenyt is néztünk a királdi gyorson, vasárnap meg nyomtuk neki. 🙂

Sok versenyen indultál, amiken rengeteg tapasztalatot gyűjthettél az idei évben. Hogyan összegeznéd a 2016-os éveteket?

– Mindenből tanultunk, legyen az jó vagy rossz dolog. Nagyon remélem, hogy ezekkel a tapasztalatokkal sokat előre léptünk. A kocsi is szinte versenyről versenyre kap valami újat, amitől jobb lesz, már közel van, hogy minden bele kerüljön, amit szeretnék és amitől tökéletesen fog működni. Az év második felében már a kitűzött versenyeket is be tudtuk fejezni végre, úgyhogy haladunk.

14907620_1375519979138668_6669381148693526597_n

Gondolom a Mikulás Rali kimarad, de az év végi Szilveszter Rali célkeresztben van?

– Még az is lehet, hogy megnézzük a mikulást, mint mondtam, nagyon szeretnék murvázni és egy tét nélküli autózásra tökéletes lenne ez a verseny, hogyha jövőre megyünk a murvás futamokon, ne úgy álljunk oda, hogy azt se tudjuk milyen. A Szilveszter Rali természetesen célkeresztben van. Tavaly slickel néztük meg, idén viszont öröm autózás lesz utcai gumikkal, a saját és a nézők szórakoztatására.

Köszönöm a családomtól a sok támogatást és kitartást, a Vadmagyar Racingnek a szerviz munkáját, hibátlan a csapat minden versenyen.

14947949_1285203151551497_3165505572684688808_n

Comments are closed.