ORB

Mert a nézők szeretik a Subarut

Fekete Dániel már több mint tíz éve belekóstolt a rali világába és ez idő alatt kipróbált már egy-két versenyautót. Egy éve viszont a Subaru mellett rakta le a voksát és előfutóként láthatják a nézők versenyről-versenyre. 

Első interjú veled az oldalunkon, ezért légyszíves egy pár mondatban mutasd be az eddigi autóversenyzői pályafutásodat a RallyFeeling.hu olvasóinak.

– Talán 2005 körül kezdtem RTE-ben kisebb-nagyobb sikerrel egy Lada Samarával a feleségemmel a jobb oldalon – kezdi a beszélgetést Dániel. Azon kevesek közé tartoztam, akiknek nem igazán tetszett ott. A továbbiakban egy-két futamon indultam, majd, 2009-ben jött az áttörés, amikor Práj Feri barátom egy ütős VFTS-sel állt elő, beült a jobb1-be, én meg a kormány mögé. Meg is nyertük a bajnokságot Rallye2 F1-ben Lada kupában. 2-3 évig mentem azzal a Zsigulival, nagyon sikeres időszak volt, hiszen sok versenyt nyertünk, vagy dobogón álltunk, és kevésszer estünk ki. Volt egy BMW-s próba és egy Citroenes is. A C2-vel akora tetőt dobtam, mint a ház. És most a Subaru. Hááát, nem így gondoltuk az biztos, de most már ott tartunk, ahol egy évvel ezelőtt akartunk.

Miért pont a Subaru?

– Népszerű, mutatós autót akartunk. Sokszor voltunk kint nézőként is és láttam, hogy ami nekünk versenyzőknek fontos egy versenyautóban, azt a nézők és a szponzorok leszarják. A Lada jó volt a nézőknek, de a szponzorok lesajnáltak. Láttam a szemükben, hogy „haggyá má a zöldséges kocsiddal te szerencsétlen”. Kellett egy közép út. A Subaru lett az és mondhatom megdöbbentünk mi is, mennyire szeretik az emberek ezt a kocsit.

Az idei évben előfutóként láthatunk versenyezni. Mi a feladata az előfutónak, illetve személy szerint neked mekkora adrenalint jelent a mezőny előtt “tét nélkül” autózni?

– Az autó építése miatt választottuk az előfutást. Az apró gyerekbetegségeket lehet orvosolni és tesztelhetünk tovább. Elvileg az a feladatunk, hogy egy kicsivel versenytempó alatt menjünk, hogy a nézők felkészüljenek arra, hogyan fog viselkedni a mezőny. Na persze, ha valami rendellenességet tapasztalunk jelentjük, de szerintem ezt a mezőny is megteszi. Azt tapasztaltam, hogyha jó volt a kocsi, elkapott a gépszíj, ha nem, felőlem mehettünk haza. Ez azonban így volt élesben is.

Kielégít ez a szerepkör, vagy azért néha szeretnél a mezőnyben menni időre is?

– Óriási szerencsém, hogy a szponzoroknak tetszik ez a felállás, mert én már csak a pályán érzem jól magam egy versenyen, ami jó esetben 50-60 perc egy egész hétvégéből. Az összes többi púp a hátamon. Szóval igen, nagyon szeretnék ölre menni, de nekem az kőkemény munka lenne. Továbbá jó érzés, hogy ott, ahol nézőket látunk, racsnizhatok. Régebben ezt soha nem tehettem meg.

Hétvégén a Veszprém Ralival folytatódik a bajnokság. Melyik talajtípust kedveled jobban a murvát, vagy az aszfaltot?

– Elvileg a murvát, de lehet ez csak azért van, mert kevesebb van belőle. Amikor aszfalton megyünk, azt imádom.

Az oldalunkon van egy tippbajnokság, ahol az olvasóink az adott verseny dobogósait próbálják meg eltalálni. Te mire tippelnél a Veszprém Rali előtt? 

– Ha elvonatkoztatunk a Veszprém ralik lutri mivoltától, akkor a tippjeim a következők. ORB: Herczig, Hadik, harmadik helyezett a következő 5-ből bárki lehet. Rallye2: Zagyva, Csomós, harmadik a következő 3-ból bárki. 🙂

Comments are closed.