Megszorongatnák az ellenfeleket

Kókai Gábor nagy reményekkel érkezett az idei Oroszlány Ralira, habár régen ült már versenyautóban és navigátora Balogh Jani sem tegnap diktált utoljára itinert, viszont erről a pályáról szép emlékeik vannak a múltból. A páros eredményesen teljesítette a gyorsasági szakaszokat mindaddig, amíg a technika ördöge nem ült be melléjük. Kiskókai foglalta össze nekünk a versenyüket.

Kezdjük azzal, hogy milyen itinert sikerült összehoznotok a versenyre. A régi emlékekből lehetett valamennyire építkezni?

– Sziasztok! Őszinte leszek. Elővettük a négy évvel ezelőtti itinert és abba beleírtunk egy-két plusz infót, meg lassítót.

Az első kör után az abszolút nyolcadik helyen álltatok és a kategóriában is dobogós helyen vártátok a folytatást!

– Szerintem elég jól kezdtünk. Kategória harmadik és RWD3 kategória harmadik helyén álltunk a negyedik gyors végéig.

Mi történt veletek a második körben?

– A második körben még minden jól működött. Balogh Jani barátom is bemelegedett.

A verseny végére viszont már nagyon megadta magát a technika…

– Az ötödik gyors elején megadta magát a hardi tárcsa. Úgy rázott a kaszni, hogy azt hittem defekt van, de mivel a kanyarban nem sodródott a kocsi, ezért rájöttem, hogy ez nem defekt. Sajnos itt már veszítettem a tempóból. Lent amíg vártuk a hatodik gyorsot, meghúztuk a csavarokat, de a gyors végén leverte a hardi a váltó harangot, kuplungot és a váltó beragadt ötödikbe. Így mentünk be a célba.

Az év hátralévő részében több időd lesz versenyezni?

– Megyünk Porrogra, meg Orfűre. Szeretném már végre megszorongatni a Ladás ellenfeleket. Talán egyszer sikerül…

Comments are closed.