Megmagyarázhatatlan autók iránti imádata van már kislánykorától

Kijelenhetjük, hogy Modrovics Mónika nem semmi egy “csaj”. Már kislánykorától az autóbusz ablakából sorolta Édesapjának, a mellettük elsuhanó autók márkáit, és ez még csak a kezdett volt. A Sopia-Net szlalom verseny után beszélgettünk Mónikával. 

Az interjú előtti beszélgetésünkben, meglepődve hallottam, hogy a civil életben sem egy megszokott “lányos” szakmában dolgozol.

Igen láttam a meglepődésedet. Gépészmérnök a szakmám és ezen a területen is dolgozom egy kaposvári cégnél. Műanyag fröccsöntő szerszámokkal foglalkozom. Nem tartom extra különlegesnek, de tény, hogy kevés nővel lehet találkozni ezen a területen és egyáltalán mérnökként. Ezen kívül okleveles közgazdász végzettségem is van, de sokkal közelebb érzem magamhoz a műszaki területet.

Honnan jött a ralizás iránti szeretet? 

Egészen kislánykorom óta van ez a megmagyarázhatatlan autók iránti imádat. Apukám sokat tudna mesélni róla, hogy a pécsi vásárban vasárnaponként mindig egy új kisautóért könyörögtem és sóvárogtam. Hatalmas autógyűjteményem volt kisgyerekként, imádtam velük játszani. Ha a városban buszoztunk (akkor még nem volt autónk), akkor pedig mindig az ablakban lógtam és bámultam a mellettünk elhaladó autókat, soroltam, hogy éppen milyen márkájú, típusú gépjármű haladt el mellettünk. Ez volt a legfőbb szórakozásom. Pécsi lévén, illetve mivel a Mecsek lábánál laktunk, Édesapám mindig kivitt a Mecsek Ralikra kiskoromtól, ahol eldöntöttem akkor, hogy nekem egy Mitsubushi Lancer Evo versenyautóm lesz egyszer. Rabul ejtettek a durrogó hangok, és az egész verseny hangulata, a sok ember, ahogy egész nap jó hangulatban, benzingőzzel átitatva piknikeznek a Mecseken, mint egy nagy család közös szenvedéllyel. Ugyanakkor az autóversenyzés számomra mindig is egy álom volt. Nem származom sem gazdag, sem ralis családból. Rajtam kívül a családban különösebben senkit sem érdekelnek az autók.

Mikor kerültél először közelebbi kapcsolatba az autósporttal? 

Keményen tanultam és dolgoztam az egyetem mellett, amíg megvettem az első autóm egy régi Honda Civicet (a 90-es évek japán autóitól oda vagyok). 2018-ban egy szintén hondás barátom vett rá, hogy menjünk el az Expóban rendezett szlalomversenyre. Ekkor volt az első közvetlen találkozásom sofőrként az autósporttal. Először ódzkodtam tőle, hogy „de hát nekem egy gyenge gyári autóm van”. Végül meggyőzött, elmentünk. Emlékszem elmondhatatlanul izgultam, mígnem az első körben el nem rajtoltam. Onnantól nagyon élveztem az egészet, bátrabb lettem, élveztem az autót, ahogy megcsúszott. Innen kezdődött, hogy minden egyes szlalomversenyen szerettem volna ott lenni ezentúl. Teljesen rákaptam és az autóépítés lett az életem, úgy éreztem elérhetőbb távolságba került az álom. Kivettem egy garázst Pécsett, berendeztem, szerszámokat vásároltam egyre többet és többet. Szinte minden szabadidőmet ott töltöttem, ha esett, ha fújt. A harmadik szlalom versenyemen állhattam fel először a dobogó második fokára egy Honda CRX-el, amelyet azért vettem, mert nagyon vonzott az a forma, hiába már egy harminc éves dizájn, vágyam volt az az autó. Illetve kitaláltam, hogy egyszer versenyautó lesz belőle. Hihetetlenül büszke voltam rá, mert az autót ramaty állapotban vettem, rajta tanultam meg valamilyen szinten lakatolni és fényezni. Onnantól nem volt olyan szlalom verseny, hogy legalább női kategóriában a dobogóra ne állhattam volna fel.

A család hogyan viseli ezt az “igencsak fiús” hobbidat?

Édesapám, mint ahogy a gépészmérnöki pályafutásomat is először ellenezte, szkeptikus volt, nem hitt benne, mert szerinte: „nem nőknek való foglalkozás”. Ennek ellenére mindenben segített, ha kértem és segít is a mai napig mindenben. Az idők alatt mikor arra eszmélt, hogy a kislányát csak munkásruhában látja hazaesni, aki szombatonként hegesztőképzésre jár… hát beletörődött talán, hogy engem tényleg ez mozgat. Ezért teljes mellszélességgel mellettem áll.  Rengeteg mindent tanultam tőle, szinte fúrógéppel és flexxel a kezemben nevelkedtem. Kiskoromtól Apukámmal éltem, és minden ház körüli munkát ketten oldottunk meg egészen addig, amíg én felnőttem, ő pedig megtalálta a másik felét, Anyukámat.  Ez nagymértékben közrejátszik a „fiús jellememben”. Köszönöm ezt neki, mert ezáltal kevés olyan dolog van, aminek nem merek nekiesni az autómon, vagy az élet egyéb területén. Versenyeimen is részt vesz a családom és mindenben támogatnak, segítenek, amiben csak tudnak.

Milyen sikereket sikerült eddig elérned az autóversenyzői pályafutásod során? 

Nem tudok itt nagy sikerekről beszámolni egyelőre, az autósport ajtaján kopogtatok. A 2019-es évben a Sopia-Net szlalom kupasorozaton néhány verseny kihagyásával majdnem mindegyik futamon részt vettem. Női kategóriában a dobogó első és második fokán állhattam. Éves összesítésben a harmadik helyezést szereztem meg. Az első Szabadszállási pályán megrendezett FRT-n sikerült még részt vennem 2019 Októberében, ahol dobogós helyünket sikerült elbukni egy becsúszás miatt. Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem abbahagyom a széria autóval való erőlködést, hiszen ha legalább csak egy kartervédő lett volna az autó alatt, nem sérül meg annyira, hogy ne tudjuk folytatni a versenyt.

Mit tudhatunk a mostani autódról?

A mostani autóm egy 92-es évjáratú 1,6 Honda Civic. 2019 december végén vásároltam a csont üres kasznit. Januárban egyből neki is kezdtem a belső és külső fényezésnek. A-Z-ig minden, ami az autóban van a kezünk által lett berakva. Nehéz munka volt, mert nem áll az udvarban egy ugyanilyen autó, amiről le lehet lesni mégis melyik alkatrésznek, hol a helye. Mindig Hondás ismerősök, barátok autóiból tudtam segítséget nyerni a beépítéshez. Minden alkatrészt beépítés előtt kezeltem, fényeztem, emiatt viszonylag lassan állt össze. 2020 márciusára – áprilisára szerettem volna elkészülni, hogy a szezonban tudjak menni már az autóval, ez volt a terv. Minden egyes napra be volt ütemezve, hogy mivel kell végeznem, kemény időszak volt. Tudni kell, hogy a garázsom és az autó Pécsett volt, én pedig Kaposváron dolgozom. Akkoriban rendszeresen csináltam, hogy délután négykor munka után beültem az autóba, hazajöttem Pécsre, a garázsban a kosztümöt kantárosra váltottam és éjfélig ment a munka az autón. Hazaestem aludni pár órát Apuékhoz, reggel pedig ötkor már mentem vissza Kaposvárra, hogy beérjek dolgozni. Aztán bejött a Covid káoszos időszaka és vissza is vettem a lendületből egy kicsit, sorban maradtak el a versenyek. Nyár végén hoztam egy döntést mikor már motor volt az autóban, hogy a garázsom és az autót is Kaposvárra költöztetem, így több időt tudok rá szánni. Az autó mostanra „készült el”, kb. 75%-os, lehet vele menni, de sok mindenen még bütykölni kell. A motorom teljesen széria, ezt szeretném is, hogy így maradjon egy darabig, hogy így kihozzam belőle és magamból a maximumot, hogy tanuljak, összeszokjunk.

Legutóbb a Sopia-NET szlalom versenyen vettél részt. Mi történt veled a verseny folyamán?

Nem igazán az én pályám volt a szombati szlalom verseny. Az autó elég naturális, nincsen benne semmiféle szervó, ezért a szűk, nem túl tempós pályán megszenvedtem. Nem tudtam élvezeteset autózni, és úgy, ahogy szerettem volna. Két héttel ezelőtt a Mini Ralin nem igazán jött ki a szervó hiánya, most viszont sok bosszúságot okozott. Így a dobogó harmadik fokára sikerült felállni. Bevallom, őszintén nem vagyok rá büszke, mondtam is, hogy megbántam, hogy lejöttünk. Viszont ez is mutatja, az autónak vannak hiányosságai, illetve legalább ez is kiderült. Olykor mintha három hengerezne is. Foglalkoznom kell vele.

Milyen célok lebegnek előtted az autóversenyzéssel kapcsolatban?

2021-ben minden versenyen szeretnék elindulni, amin csak Rally3 előtt lehet. Szeretnék a Siklósi Autó Motorsport Egyesület által szervezett teljes versenysorozaton részt venni. Ezen kívül nagyon jó lehetőségek látom az FRT versenyeket és Rábaringre is szeretnék eljutni minél többször. Természetesen nem a kedvemen és lelkesedésemen, hanem a pénztárcán múlik, hogy a messzebbi versenyekre el tudunk-e menni. Később szeretném, ha az autó sportrendszámos lenne és Rally3-ban majd Rally2-ben is eredményesen szerepelhetnénk a következő években.

Van női autóversenyző példaképed? 

Nem csak női, de semmilyen példaképem sincs. Saját magam vagyok a példakép magam számára. Hiszem, hogy a kemény munka, és a kitartás a siker titka. Nem szeretnék senkivé válni, vagy senkit követni. A saját lehetőségeimhez képest a legjobbat szeretném kihozni magamból. Kedvenc autóversenyzőm viszont Ayrton Senna, kinek a hozzáállását, attitűdjét magaméhoz közel érzem. Természetesen a sok olvasmány alapján tudok csak állást foglalni, hiszen Senna akkor búcsúzott el, mikor én megszülettem.

Hol láthatunk legközelebb versenyezni? 

Ha sikerül szervót varázsolni az autóba november 22-ig, akkor a DSZK Veszprémi Szlalom futamán részt vennék, jó lehetőség lenne viszonylag a közelben tesztelni az autót. Ezen kívül az évben még egy FRT futamon szeretnék részt venni decemberben Kiskunlacházán, de sajnos egyre valószínűbb, hogy nem tudják megrendezni ezeket a rendezvényeket a koronavírus miatt. 

Első sorban szeretnék köszönetet mondani a Családomnak, hogy mindenben támogatnak, messziről is! A páromnak, hogy elvisel és segít megvalósítani a céljaimat, hogy tanulhatunk egymástól. Krokinak a versenyautó alapomat és a sok hozzá tartozó alkatrészt. Azon Barátaimnak, akik segítettek az autóban, hogy megépüljön, és kint vannak versenyen, a pálya szélen szurkolni, a Tüskevári Gumi és Gyorsszervíznek Kaposváron a mindennemű segítséget akár felkészülésben, akár versenyre eljutásban.

Comments are closed.