Meglepődtek az eredményükön

Az első gyorsasági céljában még saját maguk sem hitték el, hogy ilyen időt tudtak jönni… A technika ördöge viszont nem engedte kiteljesedni a Bacsa, Hanyik páros versenyét az Eger Ralin… Tamással beszélgettünk a csonkára sikeredett verseny után.

Hogyan értékelnéd egy pár mondatban a tavalyi versenyzéseteket?

A 2017-es esztendőt Kronome Ákos mellett töltöttem, mint navigátor. Országos Rally Challenge-ben (ORC) 2WD bajnokok lettünk a Skoda Fabiával. Pilótaként egy versenyen volt lehetőségem elindulni a Szilveszter Rally-n, ahol Lada Kupa második helyet sikerült megszereznünk.

Számotokra melyik volt a 2017-es év legjobb/legsikeresebb versenye?

Számunkra a Szilveszter Rallye volt a 2017-es év legsikeresebb versenye, mivel csak azon volt lehetőségünk elindulni új navigátorommal és egyben barátommal, Hanyik Gergellyel. Ákos mellett viszont a Mecsek Rally-t emelném ki, mint legszínvonalasabb versenyt, szervezés és pályák tekintetében is verhetetlen volt!

Tervek az idei évre?

A rallye másodosztályát tűztük ki célul. Ebben az osztályban szeretnénk minél több versenyen elindulni, de ez nagy mértékben függ a támogatóktól. Szerencsére vannak körülöttünk olyan segítő szándékú emberek, akik szívesen szponzorálják ezt a sportot, hálásak vagyunk érte! 🙂

Egerben kezdődött a 2018-as Rallye2-es bajnokság. Melyik pályát vártátok a leginkább és miért?

Az egri pályákon mi még sosem versenyeztünk, a Rallye2 is teljesen új volt számunkra és itt szeretném megemlíteni Kronome Ákost és a miskolci Kovács Zoltánt, akik mellett nevelkedve és rengeteget tanulva könnyebben vettük az akadályokat. Nagyon vártuk ezt a futamot, többnyire gyors-tempós szakaszokról volt szó, így számunkra mindegyik nagy kihívást jelentett. Kiemelni az Egerbakta-Siroki szakaszt tudnám. (Na az egy nagyon ritmusos és tempós pálya.) 😀

Az első gyorsaságin Szarvaskő és Egerbocs között rögtön egy abszolút második hellyel kezdtétek a versenyt!

Amikor megnéztük az első gyors időeredményét, nagyon meglepődtünk, nem gondoltuk, hogy ilyen időt tudunk autózni. A célunk annyi volt, hogy autózzunk a saját tempónkban és épségben érjünk célba, hiszen hosszú versenyről volt szó.

Az ötödik gyorsaságin mi történt?

Sajnos az ötödik gyorsaságin bekövetkezett az, amire nem számítottunk. 😞 Motorprobléma miatt ki kellett álljunk a vezető pozícióból. Utólag kiderült, hogy elrepedt a motorblokkunk…

Reméljük ez nem szegte a kedveteket és látunk benneteket Miskolcon is!

Szomorúak, de egyben bizakodóak vagyunk és próbálunk előre tekinteni, mert úgy gondoljuk, hogy van ebben az osztályban keresnivalónk. A motort már szétszedtük, az anyagi kár jelentős, ez kicsit átírta a költségvetésünket is erre az évre. A motorépítőnk Ákos már dolgozik az ügyön, hogy ott tudjunk lenni a Miskolc Rally-n. Nagyon köszönjük a segítő munkáját!

Szeretnénk kiemelni támogatóinkat: Optimit Kft., Precedent Fogászat., Tiszák Kft., Inter-Plant Kft., Balog és fia gumiszervíz és kereskedés., Race1.net (Kósa András)., Szalma autófényezés., Eperjes étterem., Kovács Szinter.

Külön szeretném kiemelni: Kalmár Norbert barátunk régóta tartó önzetlen segítségét, valamint Daróczi Gyula (FAN) segítségét, Zákány Tamás, Horváth Róbert, Puskás Szabolcs, Szabó Ákos, Kiss Zoltán, Szombati István és az egész csapatunk önzetlen segítségét!
NÉLKÜLETEK EZ NEM JÖHETETT VOLNA LÉTRE! 🙂

Comments are closed.