ERC

Lukyanuk Rómában is győzött, magyar sikerek az ERC2-ben

Alexey Lukyanuk a ciprusi nullázás után az Európa Bajnokság ötödik, olaszországi fordulóján győzni tudott, Giandomenico Basso és Grzegorz Grzyb előtt. 

Az első, belvárosi gyorsaságin Nikolay Gryazin volt a leggyorsabb a Skoda Fabia R5-el , őt követte Lukyanuk 5 tized másodperc különbséggel, valamint a török Avcioglu Orhan Lukyanuktól egy tized hátránnyal.

A szombati napon az olasz Simone Campedelli ébredt a legjobban, Lukyanuk második, harmadik idővel pedig Gryazin ért az első szakasz stopjába. A negyedik szakaszon az orosz Gryazin hibázott és autója újraindításával több, mint 3 perc hátrányt szedett össze.  Az első körről Lukyanuk, Campedelli, Basso volt a sorrend az eredménylistán. 

A második körben ismét Lukyanuk kezdett a legjobban, Gryazin előtt, a lengyel Grzyb és az olasz bajnok Andreucci tizedre azonos idővel ért le a szakaszról, így a harmadik időn ők osztoztak. Az ezt követő szombati gyorsaságikon Lukyanuk kiesett ritmusából, és volt, hogy az első tízbe se fért be egy szakasz után. Így a hatodik szakaszt Basso nyerte  Magalhaes és Grzyb előtt, de az ezt követő hetedik szakaszon, Magalhaes autója megállt, így több, mint 30 másodperc hátrányt szedett össze. Ezt a szakaszt is Basso nyerte, Fabian Kreim és Grzyb előtt. A napot záró szuperspeciál szakaszon Andrea Crugnola tudott leggyorsabban átérni, őt követte honfitársa, Scattolon Giacomo, a harmadik időt pedig Bruno Magalhaes futotta.

Az első nap végén az eredménylista tetején Lukyanuk állt, második helyen Basso, a dobogó legalsó fokán pedig Fabian Kreim állt. Az ERC2-ben az argentín Juan Carlos Alonso ötödik szakaszon szerzett defektje után visszaesett a harmadik helyre, így ifj. Érdi Tibor magabiztosan állt az élen, őt követte Juhász Csaba valamint az orosz Remennik Sergey. 

Vasárnap 6 gyorsasági valamint egy szuperspeciál várt az indulókra. Az első, reggeli gyorsaságit a nézők túl nagy létszáma miatt törölte a rendezőség. Lukyanuk nem jól ébredt, az első szakaszon csak a 11. helyen ért be, majdnem 10 másodperc hátránnyal. A szakaszt ismét az olasz Basso nyerte, Gryazin és Campedelli előtt. A 11. szakaszt Lukyanuk behúzta, Basso  és Campedelli előtt egy nüansznyival. A törölt gyorsaságit a második körben Campedelli teljesítette a leggyorsabban, de az előző napi SuperRally miatt csak szépíteni tudja eredményét. A következő szakaszon azonos idő állt az eredménylista legelején. Chris Ingram és Basso azonos időt futott. Harmadik idővel Lukyanuk ért be, kevesebb, mint egy másodperc hátránnyal. Az összetettben egyre szorosabb volt a küzdelem, Basso már csak 5.9 másodpercre volt Lukyanuktól.  A kiélezett csatára válaszolva az orosz megnyerte a következő szakaszt, így kicsivel több, mint 7 másodperc előnnyel indultak az utolsó szervízbe, ahonnan a záró, városi szuperspeciál szakaszra érkezett a mezőny. Itt már tudni lehetett, hogyha Lukyanuk nem hibázik, megnyeri a versenyt.  Ahogy az előző városi szakaszokon is, itt is Campedelli és Crugnola ért be a leggyorsabban, harmadikként Lukyanuk, negyedikként pedig Basso. 

Így tehát az idei harmadik sikerét is megszerezte az Alexey Lukyanuk – Alexey Arnautov páros a Ford Fiesta R5-el , a dobogó második fokán a Giandomenico Basso – Moira Lucca a Fabia R5-el, a legalsó fokán pedig a Grzegorz Grzyb – Jakub Wróbel páros szintén a cseh márkával. A bajnokságot eddig vezető Magalhaes csak az 5. helyen ért célba, így az olaszországi forduló után Lukyanuk átvette a vezetést a bajnokságban. 

Az ERC2-ben a  hetedik szakaszon Juan Carlos még egy dupla defektet összeszedett, így feladta versenyt. Innentől ifj. Érdi a powerstagen kívül a verseny összes szakaszát megnyerte, így ő állhatott a dobogó legfelső fokán, Juhász Csaba a második, Sergey Remennik pedig a dobogó legalsó fokát foglalhatta el. 

A bajnokság augusztus utolsó előtti hétvégéjén a csehországi Zlin környékén zajló Barum Rallyn folytatódik. 

Képek: www.fiaerc.com

 

 

 

Comments are closed.