Lesz izgalom bőven idén

A PSZA Motorsport csapata már gőzerővel készül a 2020-as évre. Szabó Árpival és Papp Arnolddal az idei évről beszélgettünk, akik rengeteg újdonságot és a csapatnál versenyző új párosok nevét is elárulták. 

Hogyan összegeznétek a PSZA Motorsport 2019-es évét?

Szabó Árpád: Nehéz és egyben izgalmas volt az óév. Sok új versenyző csatlakozott hozzánk és próbáltuk az igényeiket teljes mértékben kielégíteni, igyekeztünk a csapat megjelenését egységesebbé tenni. Azt gondolom, a versenyzőink elégedetten mentek haza minden versenyről, de ez nem azt jelenti, hogy hátradőlhetünk nyugodtan és nincs semmi dolgunk. Idén is fejlesztjük a szolgáltatásainkat. Papp Arnie-nak sikerült összerakni év elején egy egész Rallye2-es szezont, amiért nagyon hálásak vagyunk a partnereinknek. Egy teljes szezon sok mindenre megtanítja az embert, de azt hiszem a tavalyi évben talán azt tanultuk meg, hogy milyen veszíteni, bukni és esni… Hál istennek és a barátainknak, segítőinknek a legsötétebb pillanatokat is sikerült magunk mögött hagyni és csak előre tekinteni.

Papp Arnie: Ha egy szóban, akkor talán a hullámvasútra tudnék asszociálni. Voltunk fent, voltunk lent, de a végén mindenki boldogan fejezte be az óévet. Lettek dobogósaink a Rallye2-es bajnokságban, nagyon sok részsikert értünk el és futamgyőzelmeket is hoztak haza a fiúk, noha év végén sajnos lecsúsztunk a dobogó legfelső fokáról, több párosunk is ott lehetett az év végi díjátadón. Első alkalom volt, hogy a saját versenyzésünket össze kellett hangolni a csapattal, de sikerült megoldani.

A saját versenyzésetekkel is elégedettek vagytok, vagy azért jobb lett volna több versenykilométert belerakni a szezonba?

Árpi: Tavaly nem volt sok versenyautóba töltött időm, hiszen csak a Szilveszter Ralin indultam a C2 –vel, ahol mind a kupában, mind a kategóriában harmadik helyezést értünk el. Ezzel teljes mértékben elégedett vagyok. 🙂 Egy fantasztikus autót vezettem, szuper volt.

Arnie: A kilométer természetesen sosem elég, de azt gondolom, egy nagyon jó lehetőséget kaptam tavaly a partnereinknek köszönhetően. Sajnos nem úgy alakult az első teljes rally szezonom, mint ahogy elterveztük… Nagyon jól kezdtük az évet, de sajnos sikerült kiesni az abszolút első helyről. Így visszagondolva az évre, azért az lelkileg igen erősen megviselt. Sokat tanultam belőle, idén biztosan másképp csinálnék nagyon sok mindent, mind fejben, mind technikailag sikerült fejlődnünk, tanulnunk és talán az osztrák Waldwiertel Ralin aratott győzelem kárpótolt minket az egész éves küzdelemért.

Ha jók az információink, akkor az idei évre rengeteg újdonsággal készültök…

Árpi: Valóban… Kerestek meg minket új versenyzőpárosok, akik új kihívások elé állítanak minket és ezeket szeretnénk maximálisan teljesíteni. Előre is köszönjük a bizalmukat! Bérbeadással is foglalkozunk idén és nem utolsó sorban, külföldi terveink is akadnak.

Arnie: Igen, úgy tűnik a sok-sok Lada mellé, most már egyre több első-kerekes autó is a kezünk gondozása alá kerül. Nyilván kevesebb tapasztalatunk van vele, de már az év végén is jól látszódott, hogy az évek alatt összegyűjtött tapasztalatokat tudjuk kamatoztatni egy R2-es autó beállításában is. Szeretnénk ezen oldalon tovább fejlődni, tesztek alkalmával különböző beállításokkal elősegíteni versenyzőink sikeresebb versenyzését. Emellett tervezzük a Mitropa Kupában való részvételt, mellyel új pályákat, új országokat tudunk megismerni, szóval lesz izgalom bőven idén.

Lelogisztikázható lesz ez a rengeteg verseny a csapatotoknak?

Árpi: Idén három bajnokságban lesz érdekeltségünk. Rallye1, Rallye2 és Rallye3, így valóban sűrű a naptár. Minden eddiginél korábban elkezdtük már készülni az Eger Ralira, valamint az azt megelőző teszteket is leszerveztük, így nyugodtan mondhatom, hogy készen állunk. Ahogy számolgattuk, durván kettő és fél hetente fogunk versenyekre járni, így annak érdekében, hogy minden autó időben elkészüljön, a műhelyben is új rendszer került bevezetésre. Húzós év áll előttünk.

Arnie: Ez egy nehéz kérdés, mindent meg fogunk tenni, hogy elégedetten tudjon haza menni mindenki, de majd 2021-ben megmondom, hogy sikerült-e. 🙂 

Régi és új párosok is lesznek a csapat gondozásában?

Árpi: Így van. A C2R2 Max versenyautónkat már kibérelték a bajnokság elejére, így ott is lesz egy új párossal, akikkel együtt fogunk dolgozni. De itt még nincs vége az R2-es autóknak, hiszen Vitek Viktorék Peugeot 208-asát is mi fogjuk szerelni a versenyeken. Csatlakozik még egy francia autómárka a csapathoz, Rónavölgyi Endre a Citroen Saxo-val. Mellettük természetesen Ladás párosaink Baksai Laciék, Godó Tomiék, Nagy Gabiék is ott lesznek Egerben, illetve az egyetlen bajor autót hajtó páros is, Balázs Bencéék. Idén sok új páros döntött az egyesületünk mellet licencváltás ügyében, de azért maradjon titok Egerre is! 🙂 

Arnie: Nagy örömmel tölt el, hogy egyre többen szeretnének minket választani, noha páran elbúcsúztak tőlünk és más csapatban próbálnak szerencsét, innen is sok sikert kívánok nekik a további versenyzéshez, a nagy többség kitart mellettünk. Szőnyi Andris már a kezdetek óta  velünk van és idén remélhetőleg egész évben láthatjuk majd, ezen felül Baksai Lacinak is segítjük életben tartani Erdei Zoli Ladáját. Tavaly már hozzánk igazolt, de mindenképp „újonc” a csapatban Helembai Zsolt, illetve idén már a mi égiszünk alatt versenyzik Godó Tomi, emellett pedig a Rallye3 bajnokságba is készítünk már fel autót.

Mi kellene ahhoz, hogy az év végén két elégedett csapatvezetőt lássak, ha majd visszatekintünk 2020-ra?

Árpi: Sok elégedett páros, sok kupa és nulla műszaki és vezetői hiba… 🙂 Viccet félretéve, én már most boldog vagyok, hogy ennyi versenyző csatlakozott hozzánk. Jó lenne, ha a Mitopa Kupában a Citroënnel tudnánk pár serleget hazahozni, illetve ha év végén ismét tudnánk egy új autót bemutatni a csapatunk színeiben.

Arnie: Amit év elején elterveztünk, azt maximálisan teljesítsük. Szeretném, ha 2020-ban újra lenne PSZA Motorsportos versenyző a dobogó legfelső fokán. Minden tudásunkkal rajta leszünk, hogy ez sikerüljön. 

Reklámpartnereink: Virtech Labs Bt., FER-VILL KFT., Landa – Trans Kft., Primun Go Kft., Dolphio Technologies Kft., Truckport Hungary Kft., Fornád Trans Kft.,Közbeszerzés Figyelő Kft., Fúzió Elektrótechnika Kft., DPF Cleaning Hungary Bt., I-Road Link Kft., Hankook Racing Tyres, Kamaraerdei Stúdió Bt., Matricakell.hu, Pelixír Centrum Kft., FoliaZ.hu., GN Group Kft., Trenaker Kft.,Kormosadi.hu, Kasza Motorsport, FervillSound Kft., SFR Parts Kft., Loppun’s Garage, DSG Kft., Eurokardan Kft., Mobil Vizsgáztató Kft., SZRV Racing Kft., Oroszlánszív Informatikai Zrt., BpRacing.hu.

Comments are closed.