Küzdeni kell!

Szombati Pisti és Szabó Gyuszi a Miskolc Ralin csak két szakaszt tudott teljesíteni mielőtt kicsúsztak a kányi elágazás közelében. A Székesfehérvár Ralira viszont újra összeállt a technika, és egyre jobb időket tudtak menni a gyorsasági szakaszokon. Szombati Istvánnal beszélgettünk.

A Miskolc Rali sajnos nagyon rövidre sikeredett a számotokra, az Iseum Ralit pedig kihagytátok. Sikerült az autót felkészíteni a miskolci kaland után?

Kész lett a kocsi, igaz pont a versenyre készült el, nehogy egyszerű legyen már valami. Észre se lehet venni, hogy össze volt törve, úgyhogy szeretném is megköszönni a gyors és precíz munkát Lékó és a Mimoza autó Kft-nek.

Az első körben fékproblémákkal küzdöttetek és ez sajnos az időkön is meglátszott…

Miskolcon is kínlódtunk a fékkel, most is előjött ez a probléma. A második gyorsasági szakasz idején látszott is, mire be tudtuk állítani.

Utána viszont az idők is rohamosan javultak és hat helyett jöttetek fel az abszolútban!

– A harmadik gyorsasági szakaszon már sikerült belőni a féket, de az előttünk elrajtolt versenyzőtársunknak technikai problémája adódott, így megálltunk segíteni biztonságos helyre tolni a kocsit és már mentünk is tovább. Átlag időt kaptunk. Nagyon tetszettek a pályák, úgyhogy lassan javítgatunk az időnkön.

Az utolsó gyorsaságitok sajnos egy szerencsétlen baleset miatt elmaradt… Tudtatok volna még előrelépni?

Így gondolom magunkhoz képest tudtunk volna javítani, de dobogót nem tudtunk volna elérni. Most ez csak erre volt elegendő. Nagyon erős a mezőny, sok jó pilóta és kocsi van. Küzdeni kell!

Újra egy murvás verseny következik, ahol gondolom az autót nem akarod kitenni a pályák viszontagságainak. Nem vonz a murva?

Dehogynem, nagyon tetszene, de sajnálom a kocsit. Így egyenlőre kimarad.

Ha versenyzőként nem is, nézőként ott leszel Veszprémben?

– Ha versenyzőként nem tudok elindulni, akkor nézőként főleg nem megyek. Nem fájdítom a szívemet…

Köszönet a szervizeseknek, Nagy Róbert, Zöld Tamás és Kóródi Tominak. Brila Tibi és Benedek Norbinak, Bodnár Attilának a motorért. Köszönet a családnak, hogy kitartanak mellettünk.

Támogatóink: Kasz-farm Kft., Dary-Dáv Kft., Agrifirm Inter-Mix Kft., Szerviz Max Kft., Ecolab Gyökeres Imre gumi szerviz., Mimoza autó Kft -nek és a RallyFeelingnek!

Comments are closed.