Köszönjük, hogy kijártok a rali versenyekre Pécstől-Miskolcig!!!

Molnár Zoltánnak általában markáns véleménye van a MARB versenyek körül kialakult állapotokról. Zoli úgy érzi, hogy a kezdeti nehézségek után végre jó irányban mozdult el a sorozat! A Tikkurila TPF – Bakonya Kupa – MARB futam után beszélgettünk a Ladás versenyzővel, versenyről, Lada Kupáról és a MARB körül kialakult változásokról.

Az elmúlt hétvégén a Tikkurila TPF – Bakonya Kupa – MARB futamon vettetek részt, ahol egy nagyon is vállalható eredménnyel fejeztétek be a versenyt. De ne szaladjunk ennyire előre… Volt már emléked a a pályáról korábbról?

– Vártuk a versenyt, hiszen már hat hete nem ültünk autóban, illetve egy kis iskolai évzáróra meghívtak Komlóra, ahol egy kis akadályverseny keretében szerettem volna a gyerekeknek megtanítani a biztonsági öv, sisak, Hans használatát a versenyautóban, így talán otthon a kocsiban is becsatolják magukat… Ha már csak három gyerekkel több is bekapcsolja magát, már megérte!!! 😉 Na persze, aki jó kvízt töltött ki, azt megautóztattuk az iskola betonos udvarán, hátul 4 báros keréknyomással!!!” Bakonyán már sokszor versenyeztünk a 13 év sprintes múlttal a hátunk mögött… Szeretjük is, de ez az 5 km picit kevés, én Nyárásvölgytől Hetvehelyig a 18 km-t jobban csípem… Remélem a Baranya Kupán lesz az a szakasz!!!

Az első gyorsaságit majdnem megnyertétek!

– A verseny reggelén esőre állt az idő, de a rajtra kitisztult, így Hankook T72 jelzésű gumikat tettünk fel, ami nagyon jól működött, hiszen csak 2 tizeddel maradtunk le az abszolút első időről… Már ekkor látszott, hogy 6-8 versenyző lesz a versenyen, akik esélyesek a dobogóra!

A további öt gyorsaságin is kiélezett harc volt az élmezőnyben, amiben Ti is részt vettetek.

– A második gyorson már elhagytunk 2 másodpercet, hiszen a végén már csúszkáltunk kicsit, így a gumicsere mellett döntöttünk, de rosszul sült el a Pirelli rk5 feltétele… A licencesek túlzott gumimelegítése bőszítette a falu lakóit, így a MARB és Sprint mezőny nem melegíthetett, még a településen kívül sem!!! Ennek következménye, hogy a rajt 2,5 másodperc kerékpörgetést jelentett és az első négy-öt kanyar is életveszélyes volt a hideg slicken! Rk7 kellet volna… Az utolsó gyorson lett jó a a kemény gumi, mivel 10 fokkal melegebb lett, amin a többiekkel szemben javítottunk az időnkön!

Az abszolút negyedik helyen fejeztétek be a versenyt és még a kategóriátokat is megnyertétek! Nem lehettetek elégedetlenek a célban.

– A végelszámolásban a Lada Kupát megnyertük az előző futamhoz hasonlóan és a kategória második helyet is megismételtük. Sajnos az abszolút harmadik helyről lecsúsztunk, de örülök, hogy Dugó barátomé lett a bronz! Ezeket az eredményeket a sok húsz éves srác között jónak tartom!!!

A legjobb Ladás párost köszönthettük a személyetekben! Éreztétek a szurkolók szeretetét verseny közben az autóban?

– A szurkolók is többen voltak tavalyhoz képest, amit pozitívnak tartok és a Lada még mindig közönség kedvenc, bár a látványt tempóból kell megoldanunk, de nem felejtjük el a nézőket sem! KÖSZÖNJÜK, HOGY KIJÁRTOK A RALIKRA Pécstől-Miskolcig!!!

Az utóbbi időben az ideiglenes “enyhítéseknek” köszönhetően elmozdult a MARB az év eleji holtpontról?

– A kezdeti ŐRÜLETET végre sikerült egy jó irányba tartó mederbe terelni, így lesz mezőny is!!! Bár a MARB győzelemhez sok idő és pénz kell, utazgatni kellene hozzá az országban, amit a munkánk miatt nem tudunk megtenni, de a lényegért a Lada Kupáért lehet, hogy el kell utaznunk majd párszor más régióba is pontokat gyűjteni…

Köszönjük a szurkolást a Kalti-Motorsportnak és nem utolsó sorban a baráti és családi támogatást!!!

Comments are closed.