Két másodpercre a győzelemtől

Molnár Zoltán évek óta kiemelkedő versenyzője, személyisége a Déli régióban rendezett rali versenyeknek. Zolinak az új helyzetről is megvan a markáns véleménye, viszont most még Ő is bízik benne, hogy jó irányban indul el a Rallye3-as bajnokság. 

Már több mint egy éve nem beszélgettünk. Mi történt veletek 2018-ban?

– Tavaly nem szerettünk volna 10-12 autó ellen versenyezni, ezért nem MARB-ban, hanem minden alapul szolgáló Sprint bajnokságunkban indultunk, ahogy 2005 óta minden évben tesszük!!! Sajnos a Sprintet a szövetség bedarálta, viszont a 20 éve gyönyörű volt. Köszönet érte Markó Tibinek és Balatonyi Árpinak!!!

Az idei évben új nevet kapott a sorozat. Több versenyző kérésére eltűnt az amatőr megnevezés a bajnokság nevéből.

– Új néven, új sorozat, régi köntösben. Ezt a nevet adhatnánk az új Rallye3 elnevezésű bajnokságnak! Hiszem, hogy egy jó szándékú utánpótlást nevelő bajnokság veszi kezdetét! Kívánom magunknak versenyzőknek, rendezőknek, hogy egy életképes jól menedzselt országos bajnokság induljon ezzel! Amiben kulcsszerep jut a szakágvezetőnek és a szövetségben ezen a területen dolgozóknak! Egy jól promótált sorozat aranyat érhet!

Az elmúlt éveknek megfelelően Orfűn ülhettetek éles körülmények között először versenyautóba. Szereted ezt a pályát?

– Orfű és a mecseki pályák összességében fergetegesek, főleg esőben! Tavaly például nagy abszolút negyedik időt is tudtunk gurulni az R5-s kocsik közt.

Vinter Ágnes személyében egy hölgyet választottál navigátornak erre a versenyre. Tudatos döntés volt ez a részedről?

– Vinter Ági nagyon jó barátom és mivel kettő és fél héttel a verseny előtt írták ki a bajnokságot és hirdették ki az Avrsz-t, elég kevés idő állt rendelkezésre, hogy támogatókat és egyáltalán versenyhez szükséges sportorvosi papírokat elintézhessük. 🤔 Ági rendelkezett navigatori tapasztalattal, felszereléssel és lelkesedéssel, alázattal és győzni akarással, ami a csapatunkba elengedhetetlen, plusz nem volt pénz fejleszteni az autón, így az 50 kilójával Ági lett a kocsi fejlesztése. 😂

Igencsak izgalmas verseny van mögöttetek. Hogyan foglalnád össze a hat szakaszon át tartó idegőrlő csatákat?

– Nagyjából gépátvételen tudtuk, hogy kik lehetnek az ellenfeleink. Be is igazolódott amire vártunk!!! Négy darab Hankook új gumival indultunk, amiért külön köszönet File Gábornak és az RTH versenyabroncs Kft.-nek!!! Remek tapadásunk volt. Sajnos motorerőben picit hátrébb vagyunk. Meg is beszéltük Pflug Zolival, hogy az öregecske motorunkat ideje új fejlesztésekkel felszerelni!!!

Milyen érzés két másodperccel lemaradni az első helytől?

– Milyen érzés másodiknak lenni??? Nagyon jó, ha egy tehetséges jó pilóta az ellenfelem és akár egy tizedmásodpercre is tudunk autózni egymástól. Imádom! Régen az 1.6 lightos időben Geiger Máté is a nagy ötös tagja volt, ahol Szauer Gergővel, Kovács Öcsikével, Kiss Rolival öldöklő csatákat vívtunk, amit azóta is köszönünk egymásnak!!! 😊

Nyugtassunk meg mindenkit, hogy látunk még versenyezni az idei évben.

– Ha anyagi forrásokhoz tudunk jutni és a versenyeken lesz elég nevező a sikeres rendezéshez. Megpróbálunk ebben a felállásban az országos Rallye3 dobogóért harcolni! A többi pénzkérdés!
 
Köszönöm a saját vállalkozásomnak és ügyfeleimnek, hogy elhozzák az autóikat szervizünkbe! ZolikaGarage 😉
Tovább az öcsémnek és Kleisz Bálint tanulómnak, illetve a segítő csapatomnak és a legnagyobb köszönet a navigátoromnak, hogy egy ilyen csodás hétvégi eredménnyel indult a szezon! Köszi, puszi, pacsi!
 

Comments are closed.