ORB

Kellett a biztos helyezés

A Tábori Ákos – Nagy Attila páros több kalandos eseményt élt át az ózdi verseny alatt. A gumikkal és a fékekkel küzdöttek az egész verseny alatt, de amiért elmentek Ózdra, azt sikeresen teljesítették. A megszerzett második hellyel fontos pontokat szereztek, amivel megerősítették a második helyüket a bajnokságban. 
 
Az idei Ózd Rallye is szokás szerint egy prológgal vette kezdetét. Mennyire teher a versenyzőnek és az autónak a salakon való “körözgetés”?
 
– Az Ózdi salaknak valahogy nincs olyan varázsa, mint a miskolcinak… Egy bemelegítésnek nem rossz, tehernek semmiképp nem mondanám. Ezen a “bemelegítésen” Mester Péter barátomat autóztattam, legalább neki egy kis mosolyt tudtam csalni az arcára! 🙂
Egy változatos futamra lehetett számítani. Melyik szakasztól tartottál előzetesen, és melyiket vártad a leginkább?
 
– Igen, valóban eltérőek voltak az egyes szakaszok. Én ezek közül a királdi körgyorsot és a Ceredet vártam. Sajnos az előbbin, csak egyszer tudtunk versenytempóban autózni, illetve ott sem teljesen a Rafiék balesete miatt.
 
A verseny elején a gumikra panaszkodtál. Mennyire sikerült ezt a problémát a verseny folyamán orvosolnotok?
– Most is a Hankook abroncsokkal teljesítettük a versenyt, amelyekre nem lehetett panaszom, én hibáztam kicsit, sajnos a puhább keveréket választottam oda, ahova jobb lett volna az eggyel keményebb változat. Később változtattunk és a döntés jobbnak bizonyult.
Az első napot a kategória második helyén fejeztétek be Nagy Matyiék mögött, Perge Gyuriék előtt. Volt még benne lehetőség, hogy előre jöjjetek?
 
– A lehetőség mindig adott mindenki számára. Azt gondolom, hogy Matyiékat elég nehéz lett volna utolérni, és nem szerettem volna magamat túlvállalni. Kellett a biztos helyezés.
 
Vasárnap fokozatosan növekedtek a különbségek. Elégedettek vagytok ezzel a második hellyel?
– Vasárnap sikerült egészen jól kezdenünk, kategória első időket is tudtunk autózni. A futam elején aláírtam volna ezt a helyezést.

Zagyvaróna-Cered az ország legkomolyabb aszfaltos gyorsaságija. A verseny folyamán mindkét irányban teljesítettétek. Mesélj egy kicsit erről a pályáról, milyen autózni rajta? Te mennyire kedveled?

– Nagyon megszerettem ezt a szakaszt ezzel az autóval is, amely tökéletesen működött, köszönet érte az LPWM Sport-nak! A fiúk tökéletes munkát végeztek. Azt gondolom, hogy jól sikerült feldolgoznunk ezt a szakaszt és Nagy Attilával maximális volt az összhang közöttünk. Nagyon jól végezte most is a dolgát és sokat segített nekem ezen a futamon, amit itt is szeretnék neki megköszönni! Azt gondolom, hogy ez volt a kedvenc szakaszunk ezen a rendezvényen.

Partnereink: Alfa-Ker Bt., Steel-Land 2000 Kft., Kristály Kft., Supersprint Kft., Sport Bau Trade Kft., Fe-Voda Kft., BMB Work Kft., BoBo Kft., CREDOBUS., KF Service Solutions Kamion Fényező Kft., M6 L.O.G Kft., Expert Lajta Kft., TPA csoport Magyarország., DE BUS Gmbh., Bus Center Kft., Geri Ügyvédi Iroda., Skuba., diesel DR., Hunnoid., KF Minibus. 

Comments are closed.