Jövőre visszatérnek!

Balázs Kornél és navigátora Mohácsi László múlt hétvégén a Barum Ralin vett részt, ahol nem csak a magyar nézők fogadták kitörő örömmel a kis kék Trabit, hanem a külföldi rali fanok is csápoltak a párosnak. A versenyt sajnos hamar fel kellett adniuk, de jövőre mindenképpen újra szeretnének indulni, hiszen maradt elrendezetlen számla a versennyel kapcsolatban…
Merre jártatok a múlt hétvégén?
A múlt hétvégén megjártuk több-kevesebb sikerrel a Barum Rallyt Csehországban, Andrisékkal karöltve, illetve sok más magyar párossal. A hangulat teljesen más egy ilyen nagy versenyen, mint itthon. Mi idén voltunk kint először, de biztos, hogy kimegyünk jövőre is és nem csak nézni. Van még egy elrendezetlen számlánk a versennyel kapcsolatban…
Mesélj az élményekről, hogy fogadtak benneteket “Trabisokat” külföldön?
Csütörtök hajnalban indultunk ki, előbb nem tudtunk sajnos, így kicsit fáradtan álltunk neki pályát írni. Azt hittük, hogy jó itinereket raktunk össze, de szombaton az első gyorsaságin kiderült, hogy a forgalom, ami volt pályabejáráson, kicsit megnehezítette a dolgunkat és 1-2 helyen rosszul sikerült bemérni a távolságokat. Még Trabival is úgy lehetett autózni, hogy elvesztek az egyenesek jó pár helyen. Péntek este a városi gyorsaságin nagyon sokan voltak kint, jó volt újra úgy versenyezni, hogy több ezer néző áll a pálya szélén… Itthonról ez nagyon hiányzik szerintem. Jó volt látni, hogy nagyon sok magyar volt kint, lobogtak a zászlók, mindenhol csápoltak, de a külföldi nézőktől is nagy szeretetet kaptunk a pálya széléről. Péntek este tartottunk egy kis összeröffenést Andrisékkal, (Mivel még a szállásunk is közös volt, nem csak a szervizhelyünk.) bár mindent mi intéztünk így, ami a hajnalba is belenyúlt, szombaton mégis kipihentebben ébredhettünk és indulhattunk meg a hosszú nap felé. Dél körül megkezdtük a menetelést, ami nekünk nem tartott sokáig. 
Maga a verseny milyen élményeket tartogatott a számotokra? 
Az első gyorsaságin még csak tapogatóztunk, nem mertem én sem elvállalni dolgokat úgy, ahogy szerettük volna. Utoljára tavaly Ózdon ültem az autóban versenykörülmények között, ami nagyon meg is látszott. Semetinen már egy kicsit lendületesebben tudtunk autózni, de a pálya minősége miatt megtiszteltük azért, mert így is elég sokat kapott az autó, valószínűleg már ott szereztük azt a sérülést, ami miatt végül kiállni kényszerültünk. Trojákon még el tudtunk rajtolni, végre klappolt minden, felébredtünk mi is, elkaptam a fonalat és a ritmust, nagyon élveztük azt a gyorsot. Aztán kikanyarodtunk a széles részre, ahol én már hallottam folyamatosan egy csapkodó hangot, amire azt hittem, hogy hátulról a hátsó fékpofáktól jön csak. Aztán egy J4 után felvillant a töltés visszajelző, amikor már tudtam, hogy baj van. Lacika kérdezte, hogy mi lesz, én meg mondtam neki, hogy megyünk, amíg tudunk. A tempóból nem vettem vissza, sőt, még jobban siettünk, hogy kiérjünk valahogy. Ez sajnos nem jött össze, a céltól kb. 1 kilométerre teljesen megszorult a motor, nem kapott elég hűtést és elolvadt a dugattyú a kettes hengerben. A motor atyja azt mondta a verseny után, hogy büszke rám, mert ilyen munkát még nem látott az eltöltött évei alatt… Nagyon sajnáltuk a dolgot, ha megálltunk volna kicserélni az ékszíjat, valószínűleg akkor sem tudtunk volna sokáig menni, mert a generátor lapátjai úgy elgörbültek, hogy elvágták volna az új szíjat is. Szerencsére jó helyen estünk ki, a nézők segítettek feltolni az autót egy kisebb dombon, így nem ragadtunk bent a gyorsaságin, bár akkor nézhettünk volna egy kis versenyt is. 
Jövőre visszatértek?
Jövőre biztosan állíthatom, hogy visszatérünk a versenyre, az új motor már készülőben van, de idén már nem fogok menni az autóval, mert navigátori kötelezettségeim vannak a PSZA Motorsport irányába. 
Szeretném megköszönni az Andó Autószervíznek az autó felkészítését, feltártak olyan hibákat, amikkel hamarabb kiestünk volna valószínűleg. Köszönet a Pilisrent Autókölcsönzőnek az autómentőért, illetve a szervizjárműért, nem utolsó sorban köszönet a családnak, hogy támogattak minket, abban hogy ott lehessünk, köszönet Tökinek, hogy eljött szervizelni, bár azt nem nagyon kellett, odáig nem jutottunk el…..
Jövőre visszatérünk! 🙂

Comments are closed.