Jó kis csapat vagyunk mi!!!

Kovács Emilnek és Csapatának igencsak kalandosra és izgalmasra sikeredett az Ózd – Salgó Rallye, hiszen számukra nemcsak a gyorsasági szakaszokon folyt a versengés, hanem a szervizparkban is… De erről inkább beszéljen Emil. 

Az idei évben sajnos eddig csak az Eger Ralin láthattunk benneteket indulni. Hiányzott egy kicsit azért már a versenyzés, a rali versenyek hangulata?

– Amilyen rosszul indult az évünk, olyan rosszul is folytatódott. Az Eger Rallye után, ami ténylegesen megette az autónkat, belevágtunk egy kis felújításba. Új motor, váltó, stb… de a felújítás közben az időjárás nem volt kegyes hozzánk és a csapatunk műhelyét elöntötte a víz egyszer, majd még egyszer és még egyszer és végül még egyszer. Így lett az a szitu, hogy versenyautó építés helyett egy új műhelyet kellett építenünk és emiatt háttérbe szorult minden, ami a versenyzéssel kapcsolatos tevékenység. És bár a fejünkben az új műhely építése járt, azért latolgattuk a lehetőségeket, hogy melyik verseny lesz az, amire soron következőként el tudunk menni, mert már hiányzik a benzingőz és mint mondtuk már: szeretünk szenvedni. Így lett a soron következő versenyünk, az Ózd-Salgó Rallye.

Hogyan készültetek a borsodi és nógrádi pályákra?

– Szerintem az a legjobb, ha azt mondom, hogy sehogy. Bár Rafi (Rafael Tamás) barátommal együtt elmentünk tesztelni, ami jól is sikerült, vagyis azt gondoltam és a prológig így is éreztem. Szépen felírtuk a pályákat, pont úgy, ahogy szoktuk, nem volt benne nagy csoda. Hobbiból versenyzünk, tehát a biztonság az elsődleges cél és a célba érés. A prológon úgy nézett ki, hogy minden frankó, volt ugyan baj az új váltóval, de azt gondoltam, hogy szoknom kell még és azért nem megy a váltás jól, se fel, se lefelé.

A szombati nap folyamán mintha csak a lassítókat gyűjtöttétek volna, majd az autó is megmakacsolta magát.

– Igen, gyűjtögettünk mindent. A királdi gyorson sajnos érintőre vettünk egy lassítót, ami egy picit szűkösebb volt, mint szokott lenni. El is ment borért a futómű. Az autó mindenfele ment, amerre csak akart menni, de urai voltunk a szitunak. Aztán ha jól emlékszem Domaházán is érintettünk egyet, de az nem volt nagy gáz. Majd a szervizparkba mondták, hogy három lassítót vittem el, vagyis azért büntettek, de nem emlékszem a harmadikra…”nem is volt annyi lassító”. Végül a második kör harmadik gyorsához közeledtünk és éreztem etapon, hogy valami nem stimmel a kormányommal. De nem volt olyan vészes és beálltunk, a rajtba elrajtolni. A pálya felénél egy jobbos majdnem visszafordítóba egyszerűen nem fordult be az autó és már a kanyar bejárati ívénél elkezdtünk leesni az útról. Ha fékeztem, a kormány nem mozdult és mire levettem a lábam a fékről, késő volt. Így lett az, hogy felfutottunk egy padkára, egy jó hosszú padkára és megpihentünk rajta. Onnan se le, se fel, sehova. Marad, nyugszik. Kiszálltunk, OK tábla, háromszög, a következő három autónak mutat, hogy minden ok, majd rágyújt, iszik egy kis vizet és nézi a versenyt és imádkozik, hogy mások ne verjék telibe az autót. Öt évet öregedtem minden egyes elhaladó autónál. És az az oltás, amit kaptam, na, az nem volt semmi. De jó fej sportbírók és még jobb fej nézők voltak ott és ez nagyon jól esett. Majd mindennek a végén jött a megmentő autó, lerángatta az autónkat a padkáról, ami nem volt könnyű és elindultunk a szervizbe. Nagyon köszönjük a segítséget nekik. Indulás után meg is lett a hiba oka: egyszerűen elment a szervó olaj. Mondanom se kell, hogy a gyorsasági második felét, azt a kanyargós utat szervo nélkül… és az etapot a szervizig, ami körülbelül nyolcvan kilométer, azt nem kívánom senkinek. Viszont megvolt az éves edzésem. Így lett az, hogy szuperrali és költözés át Salgótarjánba. Aki figyelemmel kíséri, vagy részese az Ózd-Salgó Ralinak az tudja, hogy a szerviz az első nap után költözik egyik városból a másikba. Mi sem tettük azt másképpen. Már beálltunk a park fermébe és nem volt más dolog, minthogy, összepakoljunk és átbútorozzunk a másik szervizparkba. Elindultunk többed magunkkal és egy jó órás út után meg is érkeztünk. Nem fogadott más, mint egy halom autó libasorba. Egy kis idő, húsz perc után mondom, megnézem mi az akadálya a sorbaállásnak. Hát az akadály egy teherautó, ami keresztbe áll és szépen komótosan pakolják a prológon használt gumikat. Mire én… Véletlenül nem lehetne megoldani valahogy, hogy ezt a pakolást úgy végeznétek, hogy egy picit lehúzódtok, mondjuk, beálltok egyenesen és mi a többiekkel esetleg el tudnánk menni mellettetek és nem lenne sor Ceredig? Mire a válasz… Nem és különben is csak este lehet elfoglalni a szervizparkot. Mire én… Igen. Este nyolc és tizenkettő között és BAKKER ANYUKA most este tíz van, tehát MOST. Erre fény gyúl a sötétségbe és alászedi a kormányt és odaáll pakolni, ahol senkit sem zavar, de még magát sem. Majd elindul a kocsisor a kijelölt szervizbe, vagyis csak a szerviz területre, mert ott nincs semmi kijelölve. Majd egy újabb akadály egy szervizkamion, ami az út közepén áll szemben a forgalommal… Megkérjük őt is, hogy egy picit kormányozza már arrébb az autót, hogy mi is tudjunk haladni. Rögtön jött a flegma válasz, nem, mert ez az ő helye és ő nem megy sehova. Persze ő szemben a forgalommal teljesen jó helyen érezte magát. A pár mondat váltást követően megérkezik a gazda, “miszter trt” és látom, hogy elkezd kiabálni a csapatom egyik tagjával, én leparkolok gyorsan, ők az én autóm elé állnak egy trélerrel és arra érek oda, hogy “miszter trt” lökdösi a szervizeseimet. Majd csak azt hallom, azé a szerviz terület, aki az erősebb és a kamion nem megy sehova. Gondoltam mit nekem menőnek hitt név, beleverem a betonba és megoldódik minden, ha már az van, hogy ki az erősebb. Lett egy kis szájkarate részükről-részemről, szerettem volna betartatni velük, amit mondtak, mert én egy szavatartó ember vagyok és ha kimondok valamit, az úgy van. Jött is egy valaki keménynek látszó lény, valami fáról, ”nem mondom, hogy majom, mert nem illik” és azt mondja nekem, hogy fejezzem be, mert én nem tudom, hogy ő ki… Mire én…, de tudom, csak nem érdekel, vagyis leszarom. Úgyhogy két dolog lehet, a kamion eláll, vagy aki erősebb az marad. Persze mondanom se kell, a kamion elállt. Gondolom felmérték a szitut, hogy törött kézzel és lábbal nehéz lesz szervizelni, mert a fiúk becsomagolták volna “miszter trt”-t és fáról jövő lényeit. Én, nem, mert nekem másnap vezetnem kell. Persze eme húsz perces műsor és az azt követő nem is tudom mennyi idő alatt sem került elő az az illetékes barom, akinek a kezében van az az irat, amiben le van rajzolva, hogy kinek melyik a szervizhelye, ne adj isten előre foglalt és kifizetett szervizhelye. Mert minden valószínűséggel nem is létezik ilyen. Minek az? Majd lesz, valahogy rendezünk és szervezünk. Másnap reggel került elő mindenki, aki illetékes lett volna rendet tenni. Mindenki mosolygott és mindenki szépen kihúzta magát, mint aki jól végezte dolgát. És elindult a második versenynap…

Vasárnap pedig találkozhattál a kedvenc pályáddal, amit Cerednek hívnak…

– Hát, ja. Cered. Szerintem azt a pályát már akkor utáltam, amikor építették. Nem is. Jó kis pálya az, én nem tisztelem eléggé. Tavaly eltűnt az autó hátulja az utolsó kanyarban. Gondoltam nem csap a ménkű kétszer ugyanoda. Dehogynem. Csak most az elejét. Ahogy Jedlóczky Laci barátom mondta: olyan jó diszkósan fordultam álló négy kerékkel, mint aki most ül először autóba. Odaért, lerobbant az eleje, kitolat és halad tovább. Elfogyott egy sárvédő, egy lámpa, egy fél lökhárító elöl, hátul, egy csipetnyit behorpadt ez az, de ahogy Cigi mondaná, ha van rajta kerék, akkor megyünk tovább. Mentünk is be a szervizbe. Ott harminc perc volt arra, hogy összerakják a fiúk. Hát nem jött össze, mert harminchárom perc lett futómű állítással együtt. Meg is szidtam őket érte, olyan jó nagy hálás köszönettel, mert nagy királyok mind. Egy picit kikésve elindultunk kifelé a szervizből átugorva, majd visszatolatva a technikai ellenőrzéshez és onnan a tankolózónába. Rohan a szervizesünk, hogy az egyik csavar nem lett rendesen lehúzva szerinte a futóműben. Mindenképpen rá kell nézni, mert ha kitekeredik, akkor kiszakad a kerék és esünk akkorát, mint az ólajtó ne adj isten, kiesik a futómű és átgázol egynéhány nézőn. Igen, tudom tilos! De inkább nézze meg, mint hogy nagy baj legyen. Hát kérem szépen megnézte és ezt díjazták is egy jó nagy kizárással, mert tiltott szerviz és ezt nem lehet, mert főben járó bűn és ez csalás, inkább szakadjon ki a kerék és történjen bármi is. KI VAGY ZÁRVA! Na de nem ott és akkor neeem, majd a legvégén. Hülye gyerek menjél még egy kört, gyere be a cél gyűjtőjébe és mielőtt bemennél a park fermébe, akkor vagy kizárva. Köszi. Hülye, ülj le, egyes.

A nehézségek ellenére azért csak begurultatok a salgótarjáni céldobogóhoz

– Igen. Begurultunk. Át is mentünk rajta, miután megkaptuk a papírt a kizárásunkról. Azonnal technikai problémánk lett és megmakacsolta magát a hír hallatán az autónk és leparkolt.

Láthatunk még benneteket versenyezni a 2019-es év folyamán?

– Minden valószínűség szerint, igen. Most elmegyünk egy kicsit “Legendezni” és visszajövünk erre a nagy csinnadrattára, Nyíregyházára, ami egyébként Zemplén. Megnézzük, hogy hogy kellene menni, ha nagyok lennénk. Bár, ha jobban belegondolok, nem is akarunk olyan lenni, mert azok nem mi lennék.

És most jön az, amit tényleg komolyan gondolok. Tényleg nagyon hálás vagyok a csapatnak. Köszönöm fiúk, lányok, hogy egy emberként azért dolgoztatok, hogy a navigátorom és én jól érezzük magunkat miközben játszunk. Köszönöm Molnár Csabinak, Kovács Zsoltinak, Id. Balatoni Ádámnak, Balatoni Daninak az autó felkészítését és a teljes verseny alatt a hibátlan és felelősségteljes munkát, még akkor is, ha azt így díjazták… Nem a ti hibátok, hanem… Köszönöm Magyar Tibornénak ”Nani”-nak a tisztaságot, az odafigyelést. Köszönöm a feleségemnek, Bettinek a támogatást és a kiváló szervezést és nem utolsó sorban Jedlóczky Laci barátomnak a mindent, mert óriási segítség volt, mondhatni nélküle nem ment volna. Volt egy rendezvényünk Salgótarjánba, egy E.A.K szimulátor bajnokság, aminek a szervezését és a teljes lebonyolítását Susán Vilinek köszönhetjük. Egy szó mint száz: JÓ KIS CSAPAT VAGYUNK MI!!!

EAK M-Sport / Kovács Emil

Comments are closed.