ORB

Éltek a lehetőséggel

Jánosa Ákosék az Eger Rali után Miskolcon is megnyerték a Peugeot Kupa versenyét. Ákos elmondása szerint éltek az élet felkínálta lehetőséggel és bízik benne, hogy az idei évben végig melléjük áll a szerencse. 

Hát ez megint egy győzelem… 🙂 

– Igen, sikerült újra nyernünk, de ehhez kellet egy kis szerencse is.

Szombaton az első kör után a csúszós, felhordásos pályákra panaszkodtál.

– Nem a felhordás maga zavart, hanem az, hogy a pályabejáráson az itinerben jelölt gumis kanyarokhoz képest a felfestések egyáltalán nem egyeztek, de még ez sem zavart annyira, viszont mind a három körben más – más kanyarokban volt, vagy nem volt gumi… Azt gondolom, hogy vagy le kell szokni a gumizásról, vagy olyan tárgyakat kell a padka védelemre használni, ami tartósan ott is marad.

A második körben egy defekt hátráltatott benneteket, ami miatt jelentős hátrányba kerültetek a Peugeot Kupában.

– Sajnos az első és a második napon is volt egy – egy defektünk. Szerencsére lassú defektek voltak, így le tudtunk jönni a gyorsokon, de az etapon lévő kerékcsere miatt kikéstünk kettő percet az időellenőrző állomásról, így megkaptuk a 20 mp büntetésünket.

Másnap viszont újra segítettek a kategóriatársak…

– Az élet felkínált számunkra egy lehetőséget és mi éltünk vele. Csomós Mixivel ugyanabban a balosban kaptuk a defektet a mályinkai gyorsaságin. Nekem szerencsém volt, lassú defektet kaptam, így le tudtam jönni a gyorsaságiról, nekik viszont meg kellet állni kereket cserélni a gyorsaságin, így jelentősebb előnyre tetűnk szert, amit be kellet osztani a célig.

Két verseny, két győzelem! Az elmúlt években szerzett rutinnak is köszönhetőek ezek az eredmények?

– Természetesen ez is közre játszik, de egy nagy adag szerencsénk is volt eddig, ami remélem kitart majd az év végéig! 🙂

Murvás verseny következik, ahol a Peugeot Kupások nem indulnak. Mint “murvamenő” sajnálod, hogy kimarad számotokra az Iseum Rallye?

– Anno majdnem hogy nem jelentkeztem a Peugeot Kupára, mert nincs murva verseny kiírva. Nagyon sajnálom, hogy nem mehetek laza talajon, de ha máskor nem, év végén a Mikulás Rallyn megpróbálok elindulni, reményeim szerint négykerék hajtású autóval. 🙂

Comments are closed.