Húsz éves álom vált valóra

A Molnár testvérek egy régóta dédelgetett álmot váltottak valóra a 25. Miskolc Ralin. A kicsit sem könnyű versenyen sikeresen célba értek és már most a következő kihívásra koncentrálnak. Ádámmal beszélgettünk a versenyen történtekről.

Milyen tervekkel kezdtétek 2019-es esztendőt?

– Az idei évre a tervünk nem volt más, mint minél több versenykilométert gyűjteni, szem előtt tartva az autó igényeit, gondolok itt a különböző revíziókra, (motor, hajtáslánc stb.) illetve Rallye2-ben kipróbálni magunkat. 🙂

A Rallye3-as bajnokságban már indultatok Parasznyán, ott hogyan sikerült a versenyetek?

– A parasznyai verseny kissé kalandosra sikerült, hiszem még a gépátvétel előtt a parasznyai főtéren az önindítót újítottam fel, mert előző este Bodnár Attilánál motorbeállítás után tönkrement. A versenyt kategória harmadik helyezéssel zártuk.

Mennyivel járt nagyobb idő és anyagi ráfordítással egy Rallye2-es versenyen való indulás?

– Idő tekintetében talán annyival több, mint egy Rallye3-as verseny, hogy több gyorsasági szakaszt kell feldolgozni, itinert írni. Az anyagiak terén természetesen több, mint a Rallye3, már csak a nevezési díj is szinte a duplája. Szükségünk volt 150 liter versenybenzinre, ami a háromszorosa az eddig megszokott mennyiségnek, utcai gumikat is beszereztünk, illetve több pótalkatrésszel vágtunk neki a 300 km össztávnak.

Pénteken a Miskolc Ralikon már hagyománnyá váló prológgal kezdődött a versenyhétvége. Milyen érzés volt több ezer néző elé begurulni az arénába?

– Mentünk már a salakpályán párszor, de most valamiért jobban izgultam, mint az első alkalommal. 🙂 Brutálisan jó érzés volt begurulni és látni mennyi néző van, a sisakon keresztül behallod a szurkolást!

Szombaton az eső sok versenyző stratégiáját megváltoztatta. Ti milyen taktikával indultatok neki az előttetek lévő nyolc gyorsaságinak?

– Szerettünk volna szárazon menni és hasonlítgatni az időnket a többi A-s Ladához, de az eső miatt az első körben intermédiával mentünk ki és biztonságit autóztunk, nem akartunk sok munkát adni a fiúknak a szervizben. A második körben pedig már utcai gumival mentünk és színeztük ahol tudtuk! 🙂


Hogyan foglalnád össze a nyolc gyorsaságitokat?

– Egy álom vált valóra, hogy részt vehettünk és a verseny végén kategória második hellyel térhettünk haza. Miskolcon voltam életemben először édesapámmal ralit nézni és jó pár évvel (kb. 20 😁) később sikerült a pódiumra felgurulni!

Melyik versenyen láthatunk benneteket a legközelebb?

– Rallye3-as pályafutásunkat folytatjuk, ahol tesóm tekergeti majd a kormányt a Szemere-Buzitatető gyorson.

Köszönjük Partnereinknek, a CMT-ASE Kft.-nek és a Crashing-Man ASE Kft.-nek.

Továbbá a családomnak, Kurali Bálintnak, Pataki Jánosnak, Andó Zolikának a sok segítséget!

 

Comments are closed.